Stratégiai megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Rába-csoport

Stratégiai megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Rába-csoport
2022. 02. 10., 09:03

A járműipari szektor szakember-utánpótlásának elősegítésére, közös kutatás-fejlesztési program kialakítására, valamint innovációs és oktatási tevékenységük közös támogatására írt alá stratégiai keretmegállapodást a Rába-csoport és a győri Széchenyi István Egyetem a vállalat központjában található Technológiai Centrumban. A duális képzés megteremtésén és a tudományos kutatásokon túl kölcsönösen támogatják egymást az egyetemi és üzleti élet egyéb területein is.

A Rába stratégiájának meghatározó eleme a kutatás-fejlesztési tevékenység, a Széchenyi István Egyetem pedig az elmúlt időszakban jelentős ipari kapcsolatokat épített ki, amelyek középpontjában a hallgatók szakmai gyakorlata, a gyakorlatorientált képzés és a vállalatokkal közös kutatások állnak, még értékesebbé téve az intézményben szerzett diplomát. Ezek jelentik az alapját annak a stratégiai keretmegállapodásnak, amelyet a két fél képviselői írtak alá hétfőn.

Hetzmann Béla, a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatója beszédében elmondta: rendkívül fontos lépcsőfoknak tartják a Széchenyi István Egyetemmel így megerősödő partnerséget.

„A mai korban mindenki nagy kihívásokkal néz szembe. A Rába olyan területen tevékenykedik, ahol e változások olyan mértékben felgyorsultak – elég, ha például az elektromobilitást említem –, amire az elmúlt száz évben nem volt példa. Ezekhez alkalmazkodni kell, nemcsak a géppark, a technológia és infrastruktúra, hanem a szakmai tudásbázis fejlesztésével is”– hangsúlyozta.

Az elnök-vezérigazgató hozzáfűzte: az egyetemmel együtt új szakember-generáció nevelése a cél, ami mindkét félnek előnyökkel jár. „Az egyetem közelebb tud kerülni a felmerülő szakmai kérdések gyakorlati oldalához, a Rába pedig további kiváló szakembereket tud alkalmazni” – szögezte le.

Dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke úgy fogalmazott: egy nagy múltú vállalat és egy még mindig fiatal, de dinamikusan fejlődő egyetem megerősíti, hogy értékeiket közösen hasznosítják. Ehhez jó alapot szolgáltat, hogy mindkét fél számára a nemzetközi versenyben való helytállás a cél.

„Együttműködünk a mérnökképzés fejlesztésében, a duális, gyakorlatorientált képzés feltételeinek megteremtésében. Közösen dolgozunk kutatási-fejlesztési programok megvalósításán, erősítjük a kutatás alapú innovációkat. A közös munkához biztos hátteret nyújt, hogy fenntartó alapítványunk, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány a Rába Csoport tulajdonosi körében is jelen van” – részletezte.

Dr. Filep Bálint kifejtette, hogy a mostani megállapodás szerves folytatása a vállalat és az egyetem sok évtizedes kapcsolatának. „A Rába a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola megalapításától nagy szerepet játszott az oktatói kar kialakításában, az akkor még Budapesten működő intézmény támogatásában. Sok nagy tapasztalatú vagongyári mérnök vállalta éveken keresztül, hogy naponta ingázik Győr és a főváros között. Közülük sokan az új győri intézmény meghatározó, tekintélyes, megbecsült oktatójaként járultak hozzá a Széchenyi István Egyetem megteremtéséhez” – mondta, külön is kiemelve Vermes Ágoston professzor, a Vasútgépész Tanszék megalapítója, Kardos Károly, a Közlekedés-gépész Intézet igazgatója, az egyetemi beruházásokat irányító rektorhelyettes és Gócsa Károly intézetigazgató tevékenységét.

„Mindannyian arra törekszünk, hogy stratégiai együttműködésünkből a lehető legtöbbet hozzuk ki, mindkét fél megelégedésére, bővítve hallgatóink lehetőségeit, kutatás-fejlesztési, innovációs tevékenységeinket, a térség és az ország versenyképességének növelése érdekében” – összegezte az egyetem elnöke.

A felvételen dr. Baranyi Péter Zoltán, a Széchenyi István Egyetem rektora, dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke és Hetzmann Béla, a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatója az ünnepélyes aláírást követően.

(Fotó: Májer Csaba József)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-09 14:40:00
2026 negyedik negyedévében a magyar munkáltatók 37 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést csupán 13 százalékuk jelez előre. Ilyen mértékű pozitív várakozás a piaci szereplők körében az elmúlt öt évben nem fordult elő – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS