Profi módon működik a magyar vetőmag ágazat

2018. 11. 07., 13:00

A magyar vetőmag-előállítás magas szinten, nagy hatásfokkal, innovatívan működik, ezt az előnyt meg kell őrizni a következő negyedszázadra is, hangzott el a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács 25 éves jubileumi konferenciáján.

A hazai vetőmag szektor Magyarország egyik legprofesszionálisabb mezőgazdasági ágazata. Szakmai színvonalát és eredményeit nemzetközileg is számon tartják, kimagasló exportteljesítménye, a magyar vetőmag iránti töretlen kereslet pedig ennek gazdasági alátámasztását jelenti. Szakemberek generációinak tudása, szorgalma és odafigyelése építette fel ezt az elismertséget” – hangsúlyozta köszöntőjében Feldman Zsolt.

Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára kiemelte: a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elmúlt 25 éves munkájának kulcsszerepe volt a magyar vetőmagok elfogadottságának növelésében itthon és külföldön egyaránt, hiszen sikerrel fogta össze ezt a szakmai közösséget, szervezte az ágazat munkájának mindennapjait és képviselte azt mindenfelé a nagyvilágban. A Vetőmag Szövetség fontos partnere az agrárkormányzatnak.

Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke előadásában kifejtette: „a mai Vetőmag Szövetség erős alapokon áll, ebben nagy szerepet játszott az alapító szakemberek elszánt, következetes munkája. A szektor magas szinten, nagy hatásfokkal dolgozik, meg kell őriznünk az ebből fakadó előnyöket és figyelmet kell fordítani az új generáció kinevelésére, akik továbbviszik a magyar vetőmag jó hírét.”

Takács Géza az elmúlt időszak eredményeiről elmondta: a hatóságokkal közösen eredményesen léptek fel a hamisított vetőmagok ellen, amelynek eredményeként szinte teljesen visszaszorultak az illegális tételek a magyar piacról. A Gabonatermesztők Országos Szövetségével a gazdálkodók objektív tájékoztatásáért 12 éve sikeresen bonyolítják le az őszi búza és kukorica posztregisztrációs kísérleteket. Ezen kívül kampányt folytattak a fémzárolt vetőmag-használat erősítése érdekében és jelentős eredményeket értek el a vetőgépekre szerelhető deflektorok területén.

Az évente 1500 fajta vetőmag előállító magyar ágazat egészére jellemző a magas szintű kutatás-fejlesztés, az innovatív gondolkodásmód. Az ágazat főszereplői nemcsak a több mint 4 millió hektáros hazai gazdálkodás igényeit szolgálják ki, és jelentős mértékű – több mint 100 milliárd forintos – exporttevékenységet folytatnak. Ezzel Magyarország a világ élvonalában van. Takács Géza szerint a következő 25 évben egy rendkívül gyorsan változó környezetben, a klímaváltozás hatásaival számolva kell tovább dolgoznia a szakembereknek.

Michael Keller, a Nemzetközi Vetőmag Szövetség főtitkára köszöntőjében méltatta a magyar szövetség nemzetközi színtéren végzett munkáját, amelynek köszönhetően 2017-ben Budapest rendezte a világszövetség történek legsikeresebb – 68 ország csaknem 1700 szakemberét vonzó – kongresszusát.

A Vetőmag Szövetség 2018-tól évente egy szakember munkássága előtt kitüntető díjjal tiszteleg.  A Vetőmag Szövetség-díjat – Varga Dóra üvegművész alkotását – a jubileumi rendezvényen Balikó Sándor, a Bólyi Mezőgazdasági Termelő és Kereskedelmi Zrt. nyugalmazott ágazatvezetője kapta.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 07. 14., 09:20
Az előző hónaphoz viszonyítva 6,5 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene 2026 májusában, az egy évvel korábbitól (a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint) 6,7 százalékkal maradt el – tájékoztatott a statisztikai hivatal. A lassulást döntően az út- és vasútépítés volumenének visszaesése okozta – ugyanez az alágazat májusban még a legnagyobb húzóerő volt.
2026-07-14 19:20:00
Országosan 0,6 százalékkal emelkedtek, Budapesten viszont 0,1 százalékkal csökkentek a lakásárak júniusban az ingatlan.com lakásárindexe szerint. A fővárosban már harmadik hónapja tart az árcsökkenés. Utoljára hasonló, legalább három hónapos negatív sorozatra legutóbb több mint öt éve, 2020 őszén volt példa.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS