Péntek éjfélig lehet jelentkezni ingyenes informatikai képzésre

Péntek éjfélig lehet jelentkezni ingyenes informatikai képzésre
2022. 05. 04., 13:33

Május 6-án éjfélig lehet jelentkezni az Innovációs és Technológiai Minisztérium által harmadik alkalommal meghirdetett Újratervezés Program elnevezésű, 100 százalékban államilag támogatott informatikai képzésre. A programban idén is maximum 10 ezer fő vehet részt, közülük több mint 3 ezren már be is adták a jelentkezésüket. A 4 hetes tanfolyam célja a résztvevők munkaerőpiaci versenyképességének növelése digitális készségeik fejlesztése révén.

4 hét alatt munka mellett is elvégezhető az online képzés

A május 9-én induló 4 hetes magyar nyelvű képzés lehetőséget nyújt arra, hogy a jelentkezők felmérjék, mennyire áll közel hozzájuk az IT világa és megismerjék többek között a Windows operációs rendszer működését, valamint elsajátítsák a HTML, a CSS és a Javascript alapjait, amelyekkel a későbbiekben weboldalakat is készíthetnek.

A munka mellett vagy akár hétvégén is elvégezhető online kurzusra számítógép- és internet hozzáféréssel, valamint legalább alapszintű angol nyelvtudással rendelkező, 18 év felettiek jelentkezhetnek, legkésőbb május 6-án éjfélig. A távoktatásos program elvégzésére a regisztrációt követően négy hét áll rendelkezésre, és naponta 2-6 óra elfoglaltsággal jár.

A 10 ezer főből több mint 300 tanulhat tovább a karrierváltást célzó képzéseken

Az alapképzést legjobb eredménnyel teljesítők közül több mint 300 támogatott kezdheti meg idén nyáron az Újratervezés Program második, közel 5 hónapig tartó Struktúraváltó szakaszát. Ennek keretében a résztvevők a piacképes tudás mellett államilag elismert szakképesítést is szerezhetnek frontend vagy java backend fejlesztőként, szoftvertesztelőként vagy rendszerüzemeltetőként.

Az előző Struktúraváltó képzéseken a támogatottak 90 százaléka szerzett szakképesítést

Az ITM által 2020-ban és 2021-ben elindított Újratervezés Programok Struktúraváltó szakaszában összesen 1644 támogatott vett részt, akiknek több mint 90 százaléka szerzett szakképesítést. A képzések résztvevőinek 24,7 százaléka nő – miközben az informatikus szakmában arányuk 20 százalék alatt van –, 64,8 százalékuk pedig a fővároson kívülről csatlakozott be a programba. Átlagéletkoruk 38 év, tehát a résztvevők elsősorban karrierváltók voltak. Szakmai előéletük igen vegyes képet mutat: a sikeres vizsgázók között van korábban jogászként, futárként, tanárként, agrármérnökként, tolmácsként, borászként, gyógypedagógusként, színészként, festőművészként, nyomozóként vagy táncoktatóként dolgozó is.

A Struktúraváltó Program négy oktatóközpontja – a Codecool, a Green Fox Academy, a PROGmasters és a Training360 – a hazai informatikai szektor elismert felnőttképző intézményei, amelyek az elmúlt években több ezer képzett IT területre történő karrierváltását segítették elő, ezen felül a 2020-ban elindított Újratervezés Program Struktúraváltó szakaszában mintegy 1500 főt képeztek át informatikussá.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 12., 21:35
Drágulással nyitotta az évet az albérletpiac (is). Januárban országos átlagban az előző hónaphoz képest 1,7 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak, Budapesten pedig 1,8 százalékos volt a növekedés. Éves szinten az országos mutató 9,4, a fővárosi pedig 9,5 százalékos emelkedést tükröz a KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint.
2025. 02. 12., 21:45
Ki választhatja, milyen nyomtatványon, milyen határidővel? Kell-e arányosítani, hogyan áll át a pénztárgép, mi a teendő a már kiállított számlákkal, nyugtákkal? A NAV honlapján már elérhetők a válaszok a legtöbbeket érintő kérdésekre, jó néhány speciális eset megvilágításával egyetemben.
2025. 02. 13., 16:10
Már az import hajtja a magyar e-kereskedelmi forgalom növekedését – derül ki a PwC Digitális Kereskedelmi Körkép riportjának legújabb kiadásából.

  Rovathírek: HIPA

A Diligent megelőzi a dél-koreai Samsung SDI 2023-ban elindított 61,9 millió eurós projektjét, így immár az amerikai cég beruházása a HIPA által kezelt projektek közül a legnagyobb K+F befektetés.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A magyarok először idén tehetik meg, hogy ingatlan célra fordítsák a nyugdíjpénztári megtakarításaikat. Herman Bernadett, a Bank360 vezető szakértője ennek a lehetőségnek az előnyeiről és hátulütőiről, valamint a pénztárakra gyakorolt jelenlegi és távlati következményeiről is beszélt a BizniszPlusznak. Szóba került az is, hogy milyen hatással volt a nyugdíjvagyonokra a részvénypiacok tavalyi sikere, illetve hogy milyen tényezőktől függ a gyarapodás az idei évben.
2025. 01. 17., 08:20
epizód: 2025 / 2   |   hossz: 24:49
A kiskorú gyermeket nevelő szülők adóalapját csökkentő családi kedvezmény mértéke 2025. július 1-jétől 50 százalékkal nő, így a kétgyerekes családok az év második felében már nem havi 40 ezer, hanem 60 ezer forint adót és járulékot takarítanak meg. Nem mindegy azonban, hogy mikor és hogyan nyilatkoznak erről a dolgozók, miközben a munkáltatóknak is érdemes odafigyelni az ezzel kapcsolatos változásokra. A legfontosabb tudnivalókról Honyek Pétert, a PwC Magyarország személyi jövedelemadóval foglalkozó területének igazgatóját kérdeztük.
Az amerikai vállalat éppen Budapesten nyitott irodát, hogy a magyar fővárosból kiindulva Európában és Ázsiában is terjessze a forradalmi alumínium-újrahasznosító technológiáját. Az Austin AI Europe a kontinens klímacéljai felé lökdösi mindazokat a gyártókat, akik nem csak a szén-dioxid-kibocsátást, hanem a költségeket is visszafognák – közvetlenül hulladékból származó, azonnal feldolgozható alumínium újrahasznosításával. A részben vagy egészben a timföldgyártást is kiváltó megoldást a cég hazai munkatársai, Demmer Dóra és Cholnoky Miklós mutatták be a BizniszPlusznak. Ismerje meg közelebbről a fenntartható alumíniumgyártás úttörő rendszerét, amely Magyarországról folytatja útját a világhír felé!

  Rovathírek: ATOMBUSINESS