Októberben indul a „Feldolgozóipari kkv energiaköltség és beruházás támogatási program”

Októberben indul a „Feldolgozóipari kkv energiaköltség és beruházás támogatási program”
2022. 09. 28., 10:43

A program első eleme – 75 milliárd forintos kerettel – a magyarországi energiaintenzív feldolgozóipari vállalkozások energiaköltség-növekményének kompenzálására szolgál. A második elem tartalmazza az ugyanennek a célcsoportnak szánt energiahatékonyság-növelő beruházások támogatását.

A programban azok a magyarországi székhelyű, tavalyi beszámolójuk alapján kkv-nak minősülő cégek vehetnek részt, amelyek 2021-ben teljes lezárt üzleti évvel rendelkeznek. Ezen felül fontos feltétel, hogy a cégkivonat szerinti fő tevékenységük alapján a feldolgozóiparban kell működniük, valamint a múlt évi adatok alapján energiaköltségüknek el kell érnie az árbevételük 3 százalékát.

Mindezek mellett a programban részt vevőknek vállalniuk kell, hogy 2022 harmadik negyedéves statisztikai létszámuk legfeljebb 10 százalékkal fog csökkeni 2023 harmadik negyedévének a végére, valamint, hogy végrehajtanak egy energiaköltség-csökkentő beruházást.

A program első elemében vissza nem térítendő támogatás igényelhető, amelynek a mértéke a 2021 negyedik negyedév, illetve a 2022 negyedik negyedévre, októberre, novemberre, decemberre számolt energiaköltség növekedésének 50 százaléka, maximum 500 ezer eurónak megfelelő forint összeg. A pályázói felület legkésőbb október 20-án nyílik meg a Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség Zrt. honlapján.

A vissza nem térítendő támogatás igénylésének első lépése a regisztráció, ezt követően a vállalkozásoknak az adott hónapra vonatkozó, számlával igazolható költség- és fogyasztási adatokat kell megadniuk a felületen.

A beruházások támogatásánál a vállalatok dönthetnek úgy, hogy a Széchenyi Kártya Programban hitelt vesznek fel, amelyhez 15 százalékos önerő támogatást ad a kormány. A másik lehetőség, hogy hosszú futamidejű, kedvezményes kamatozású beruházási hitelt igényelnek szintén a Széchenyi Kártya Programban, ez utóbbi konstrukció lebonyolítása a KAVOSZ Zrt. feladata. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-05 16:40:00
A NIS2 irányelv magasabb szintre emelte a korábbi uniós kiberbiztonsági szabályozást és számos új kötelezettséget vezetett be. Az irányelv szabályainak túlnyomó részét már átültették a magyar jogba, így a jövő év folyamán 2500–3000 hazai közép- és nagyvállalatnak kell a szigorú szabályoknak megfelelni, továbbá az ellátási láncuk biztonságát megteremteni – hívja fel a figyelmet dr. Szabó Gergely Gábor, a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners Ügyvédi Iroda szabályozási ügyekért felelős vezető ügyvédje.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS