Négy csapat kapott lehetőséget 15 millió forintos befektetésre

2020. 06. 18., 09:40

Nőnapon indult útjára a Hiventures StartupHER programja, amely a női vállalkozók támogatását tűzte ki célul. A 350 jelentkezőből tíz csapat szakmai továbbképzésen vehetett részt.

Magyarországon rendkívül alacsony a női vezetők és a női vállalkozók aránya. Nincs ez másként az induló vállalkozások esetében sem. A Hiventures portfóliójába tartozó 277 cégből mindössze 5 olyan startup van, amelyben kizárólag hölgyek tevékenykednek. Épp ezért, a jövő női vállalkozóinak és cégvezetőinek buzdítására alkotta meg a Hiventures a StartupHER női vállalkozói programot, amellyel egy inspiráló és segítő hazai közösséget szeretne teremteni.

A program nőnapon indult útjára, és a startupoknál dolgozó, saját vállalkozást működtető vagy annak beindításán még csak gondolkodó nők jelentkezését várták. A jelentkezési időszakot, valamint az egész program lebonyolítását nehezítette a kialakult járványhelyzet, azonban ennek ellenére is több mint 350 csapat küldte be a megvalósításra váró ötletét.

A beérkezett projektek előszűrését követően 10 csapat került shortlistre, akik részt vehettek a kétszer egynapos online bootcampen és elsajátíthatták a vállalkozói ismeretek alapjait, segítséget kaptak a pénzügyi és üzleti tervezésben, valamint prezentációs képességeiket is tökéletesíthették.

A bootcamp mellett 10 elismert női mentor segítette a csapatok szakmai fejlődését és a projektek finomhangolását: D. Tóth Krisztina, a WMN.hu alapítója, Liptay Gabriella, a KMPG marketing és kommunikációs igazgatója, Dr. Mihalik Zsuzsa, az AYCM tulajdonos ügyvezetője, Kádár-Papp Nóra, a Gyerünk, anyukám! alapítója, Niszkács Anna, a Gerbeaud Gasztronómia Kft. tulajdonosa és ügyvezető igazgatója, Szalai Nóra, Az 5 perc Angol tulajdonosa és főszerkesztője, Saás Petra, a Fruccola alapítója, Szentkuti Gabriella, a Vodafone Lakossági Értékesítési és Operációs vezérigazgató-helyettese, Kende-Hoffher Krisztina, a TMC Group alapítója, valamint Samu Tímea, a JCDecaux vezérigazgatója A mentorok egy-egy csapat működésébe igyekeztek mélyebben is belelátni és a konzultáció alkalmával, saját tapasztalatukkal segíteni a javítandó területeken.

A program egy záró eseménnyel ért véget, ahol a shortlistre került csapatok bemutathatták az ötleteiket a Hiventures háromtagú zsűrije előtt. A zsűri döntése értelmében négy csapat nyerte el a StartupHER női vállalkozói program fődíját, a gyorsított bekerülési lehetőséget az inkubációs portfólióba. Ennek eredményeként a gyermekek szociális és környezettudatos nevelését elősegítő alkalmazássorozat, a The Happy Little Planet, a fenntarthatóság jegyében, személyre szabott táskákat forgalmazó webáruház, az Arametry, az újrahasznosított műanyagból játékokat gyártó Seahorsey és a komplex, terápiás étrendtervező és monitorozó platformot fejlesztő My Food Protocol a következő hetekben, pozitív bizottsági döntés esetén a 15 milliós forintos befektetést is megkapja.

A további 6 csapat is innovatív megoldásokat mutatott be a zsűrinek. Többen is foglalkoztak divatipari innovációkkal, előkerült a közösségi közlekedés kérdése, de még a jogi adminisztráció leegyszerűsítésére is érkezett megoldás. Őket a Hiventures inkubációs befektetési menedzserei kísérik tovább az úton, hogy a projektek finomhangolását követően ők is bemutathassák ötleteiket az Inkubációs Befektetési Bizottság előtt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-04 22:40:00
A hivatal kilencedikként csatlakozik a blokklánc hálózathoz az EUIPO, Portugália, Észtország, Málta, Lengyelország, Olaszország, Lettország és Görögország után, így a publikus hazai adatok is ezen a rendszeren keresztül lesznek elérhetők az Európai Unió védjegy- és designoltalmi adatbázisában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS