Nagyhegyesi bringások avatták a 7 kilométeres új utat

2022. 06. 11., 20:18

Tovább bővült Hajdú-Bihar megye kerékpárút-hálózata: a 33. számú főút mentén elkészült, a nagyhegyesi körforgalomtól Debrecen közigazgatási határáig tartó csaknem hét kilométeres szakaszt szombat délelőtt vehették birtokba a biciklisek.

Elsőként a nagyhegyesi bringások kerekeztek végig az elkészült úton, ahol Bajusz Istvánné, a település független polgármestere kiemelte: községük már az 1990-es évek közepétől komoly erőfeszítéseket tesz a kerékpáros közlekedés, a kerékpáros kultúra és a kerékpáros turizmus fejlesztése érdekében.

E törekvéseik keretében készült el korábban a kerékpárút Nagyhegyes és Balmazújváros, majd Nagyhegyes és Hajdúszoboszló között, most pedig a Terület és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP) elnyert 700 millió forintos forrásból a Debrecen közigazgatási határáig tartó útszakasz – sorolta a polgármester.

Bajusz Istvánné reményét fejezte ki, hogy hamarosan folytatódhat a beruházás Debrecen, illetve Hortobágy felé.

Bodó Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője megjegyezte: a turisztikai szempontból is fontos fejlesztések eredményeként, a régi, csárdától csárdáig tartó betyárútvonalak ismét megközelíthetőek lesznek, igaz, nem lóháton, hanem kerékpárral.

A kormánypárti politikus azt monda, Magyarország kormánya elkötelezett a kerékpárút-fejlesztéseket illetően, ennek is köszönhetően Hajdú-Biharban is jelentős kerékpárút-hálózat alakul ki, amelynek egyik jelentős lépése lesz a Debrecen-Ebes közötti útszakasz megépítése.

Tiba István (Fidesz) országgyűlési képviselő jelezte: jól haladnak a megye északi területein is a fejlesztések. Példaként említette a Balmazújváros-Hajdúböszörmény-Debrecen közötti kerékpárút tervezését megjegyezve, hogy szorgalmazzák a Hajdúdorog-Hajdúnánás kerékpárút Tiszavasvári felé történő tovább építését, amivel Tokaj-hegyalja is elérhetővé válik majd a bicikliseknek.

Tasi Sándor (Fidesz-KDNP), a hajdú-bihari közgyűlés alelnöke bejelentette: a megyei önkormányzat és a Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség támogatásával már folyamatban van a Debrecen-Ebes, illetve a Debrecen-Hajdúböszörmény között épülő kerékpárút tervezése. (MTI)

(A fotó illusztráció)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2022. 09. 19., 10:49
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége szervezésében 2022. szeptember elején Budapesten tanácskozott a genfi székhelyű Munkaadók Nemzetközi Szövetségének Európai és Közép-Ázsia csoportja. A konferencián, amelyre 35 országból érkeztek küldöttek, a VOSZ-t dr. Kovács Patrik és Barabás Tamás társelnökök, valamint Varga Julianna nemzetközi és oktatási igazgató képviselte, aki egyben az esemény egyik szervezője is volt. A rendezvényről őt kérdeztük.
2022-09-26 11:21:22
Az elmúlt évekhez hasonlóan erős volt a nyár a K&H SZÉP kártya használat szempontjából: az elmúlt három hónap forgalma meghaladta a 8 milliárd forintot, ami a teljes éves költés több mint 40 százaléka.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2022. 09. 23., 12:05
epizód: 2022 / 9   |   hossz: 18:38
Milyen a gazdaság, a vállalkozások helyzete Covid után, a háború és az energiaválság árnyékában? Mekkora sokkokat okozott az elmúlt pár év? Nyílnak-e kivezető utak az európai és a magyar gazdaság előtt? Hogyan segítheti a kilábalást az államilag támogatott Széchenyi Hitel MAX program? A kérdésekre Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója válaszol.
2022. 07. 26., 10:30
epizód: 2022 / 8   |   hossz: 20:30
Milyen új utakat nyitott az internet a csalók előtt? Hogyan azonosíthatjuk vállalkozóként az átverési kísérleteket? Mikor kell szakértőhöz, esetleg egyenesen a rendőrséghez fordulnunk? És mitől menthet meg bennünket egy kis önképzés? Dr. Kocsis Ildikó ügyvéd olyan céges csalásokra is felhívja a figyelmet, amelyek még a hozzáértők előtt sem feltétlenül nyilvánvalóak.
2022. 06. 26., 09:15
epizód: 2022 / 7   |   hossz: 21:02
Milyen volt a Hannoveri Technológiai Kiállítás és Vásár a Covid után, de háborús időben? Hol tart az ipar 4.0 napjainkban, melyek a digitalizáció legfontosabb új irányai? Mit jelent a virtuális üzembe helyezés? Hogyan hat az automatizálás a munkaerő-piacra? Hogyan szimulálható a Marsra szállás? Mit jelent Európa egyik legnagyobb ipavállalatának, hogy kivonul az orosz piacról, ahol 1851 óta jelen volt? A kérdésekre Jeránek Tamás, a Siemens Zrt. vezérigazgatója válaszol.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS