Nagy lesz a kommunikációs zaj az újranyitáskor

2021. 04. 23., 10:00

A koronavírus-járvány elleni védekezés miatt több mint egy éve élünk korlátozások között, ezért az intézkedések feloldásával költekezési lázra lehet számítani. A szolgáltatóiparban mindenki azon lesz, hogy visszacsalogassa a vendégeket, de mivel várhatóan hatalmas lesz a kommunikációs zaj, a hagyományos hirdetésekkel aligha lehet majd komoly sikert elérni. Nagy Lehel, a Langmár Kommunikáció ügyvezető-helyettese arról beszélt, hogy a vendéglátóhelyeknek most hatványozottan fontos fogyasztói szemmel gondolkozniuk, és érdemes lehet valamilyen humort, csavart, egyedi megoldást belevinni az újranyitási kampányba. Nem elég jónak lenni, jónak is kell látszani.

A járvány lecsengésével fokozatosan kapjuk vissza az elkövetkező hetekben, hónapokban az életünk legfontosabb darabjait, ennek hatására pedig a magyarok megpróbálják majd bepótolni mindazt, amire az elmúlt egy évben nem volt lehetőségük. Mindenki újra át akarja majd élni a vásárlás élményét, a friss kávé illatát, a meleg leves ízét vagy éppen a mozi varázsát.

Nagy Lehel, a Langmár Kommunikáció ügyvezető-helyettese úgy látja, hogy a szolgáltatóiparban óriási zajban kell majd kommunikálni, hiszen az összes vendéglátóhely rá fog kapcsolni a hirdetésekre, és próbál minél több vendéget leültetni az asztalokhoz. Éppen ezért közel sem lesz egyszerű kitűnni a tömegből, és a hagyományos kommunikációs módszerek mellett olyan új marketingcsatornákat is használni kell majd, amik növelhetik a kampányok hatékonyságát.  

„A hagyományos értelemben vett direkt hirdetésekkel nem fogunk tudni olyan jó eredményeket elérni, mint a járvány előtt. Érdemes videókkal dolgozni, megmutatni a célközönségnek, milyen környezetben várjuk őket, milyen hangulatot tudunk teremteni egy-egy jó vacsorához vagy egy baráti kávézáshoz. Rendkívül fontos ebben a helyzetben, hogy az emberek az élményt keresik majd, tehát erre kell építkezni, fogyasztói szemmel kell gondolkozni” – fogalmazott az üzleti kommunikációs szakértő.

Nagy Lehel szerint a következő hónapokban a szolgáltatóiparban a biztonságosság nagy hangsúlyt fog kapni. Lesz ugyanis olyan vásárlói réteg, akinek ez a járvány végéhez közeledve is elengedhetetlen, mert például jobban fél az átlagosnál. Egyes esetekben ez is döntő lehet.

Egyetlen erős üzenettel is benne maradhatunk az emberek fejében

Mint mondta, azt is remekül ki lehet használni, ha az asztalok között méteres helyet kell hagyni az előírások szerint. Példaként említette, hogy ha egy fallal választjuk el ezeket, akkor az még meghittebbé tud tenni egy randevút, és a vendégek úgy érezhetik magukat, mintha csak nekik nyitott volna ki az étterem, és ez szintén maradandó élmény lehet.

„Meg kell próbálni kreatívnak lenni, és jó, egyedi ötletekkel előrukkolni. Nem mindig a legbonyolultabb reklám a jó reklám, egy-egy szóval, üzenettel is olyan hatásosan lehet kommunikálni, hogy hónapokig benne maradunk az emberek fejében. Képzeljük bele magunkat a vendégeink helyzetébe, nekünk mi tetszene, mire vágyunk a lezárásokat követően. Az emberek szórakozni, kikapcsolódni jönnek, ezért javasolt a hirdetéseket is könnyedebb hangvételben megfogalmazni” – tette hozzá. 

Megjegyezte azt is, hogy ha sikerült leültetni a vendégeket, akkor meg kell próbálni valamilyen formában elkérni az e-mailes elérhetőségüket. Ez lehet akár egy ingyen süteményért, akár kedvezményért cserébe is, de számtalan más módszert is kitalálhatunk rá. Ennek azért van jelentősége, mert a továbbiakban őket már elérjük, a hírlevelek hatására pedig idővel törzsvendégekké is válhatnak.

Az sem jelenthet akadályt, ha nincs idő és energia a kampány beindításához, mert aki most lemarad, az óriási hátrányba fog kerülni. Ilyen esetekben tanácsos külső segítséget kérni, kommunikációs szakértőhöz fordulni.

A Langmár Kommunikáció Újratervezés 31 nap alatt című sorozatában szedte össze, mire kell figyelni, ha újraindítjuk a kommunikációt. A gyorstalpaló teljesen ingyenes, és segítséget nyújt mindazoknak, akik a krízisből minden eddiginél erősebben szeretnének kilábalni, és villámrajtot akarnak venni az újranyitáskor.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-29 20:10:00
A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Művészetek Palotájában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS