Milánói recept a magyar nagyvárosok biohulladékának hatékony kezelésére

2022. 07. 10., 18:23

Milánó a biohulladék megfelelő begyűjtésének területén utat mutat számos nagyváros számára. Az olasz városvezetésnek kezdetben nem volt egyszerű feladata, mára azonban az élelmiszerhulladék-begyűjtési rendszere nagyszerűen teljesít – hívja fel a figyelmet a Humusz Szövetség. A projek tanulsága, hogy az emberek hamar megszokják az észszerű megoldást, amelynek eredménye jó minőségű humusz és biogáz.

Mivel az Európai Unióban a biohulladék megfelelő begyűjtésének mértéke és minősége még mindig nem megfelelő, ezért az EU úgy döntött, hogy 2023 végéig minden tagállam számára kötelezővé teszi a biohulladékok begyűjtését. Milánó pedig utat mutat a többi ország, köztük Magyarország számára is.

„A Humusz Szövetségnél fontosnak tartjuk, hogy az olasz város szemlélete, módszere széles körben ismert legyen, ezért a milánói gyakorlatról készült tanulmányt röviden és érthetően összefoglaltuk” – írják.

Milánó városvezetésének kezdetben nem volt egyszerű feladata. Az olasz nagyváros lakosságának (1,4 millió fő) 80 százaléka ugyanis magasházakban él. Ennek ellenére hatékony hulladékgazdálkodási rendszert jött létre, amelynek első lépését 2012 novemberében tették meg. A ma működő szisztémát szakaszosan vezették be odafigyelve a megfelelő kommunikációra, tájékoztatásra és oktatásra.

A rendszert három nagyobb egységre (kereskedelmi tevékenységek, háztartások, élelmiszer-hulladék frakció a nyitott piacokon) bontották.

A kereskedelmi tevékenységek, azaz az étkezdék, bárok és éttermek az összes élelmiszer-hulladék mintegy 25 százalékát termelik. Ezen a területen a legfontosabb szempont a háztól házig történő begyűjtés, a 120 literes kukák biztosítása és a napi szintű begyűjtés hétfőtől vasárnap estig.

A háztartásokból származó élelmiszer-hulladék a Milánóban összegyűjtött ilyen típusú hulladék legnagyobb részét teszi ki. Itt három fő tényezőt érdemes megemlíteni:
- begyűjtés a háztartásoknál, hetente kétszer, kora reggel;
- 10, 35 vagy 120 literes kukák biztosítása, illetve komposztálható zsákok a kukába való elhelyezéshez;
- kisebb szemetesek/zsákok biztosítása a kisebb háztartások számára.

A rendszer harmadik lába a legfiatalabb. Hiszen „csak” 2017-ben kezdődött meg a nyitott piacokon történő begyűjtés, de 2019-re már 2000 tonna élelmiszer-hulladékot gyűjtöttek össze és komposztáltak. „A piacok esetében speciális komposztálható zacskókat biztosítanak zacskótartóval; illetve gyűjtést minden alkalommal, amikor a piac bezár” – írja a Humusz Szövetség.

10 év működés után a milánói élelmiszerhulladék-begyűjtési rendszer nagyszerű eredményeket mutat. 2011 és 2015 között az egy főre jutó összegyűjtött élelmiszer-hulladék éves mennyisége 28 kilóról 95 kilóra nőtt, 2019-ben pedig elérte a 110 kilogrammot, ami az uniós átlag majdnem hatszorosa. A legutóbbi évek adatai szerint évente átlagosan 130 ezer tonna élelmiszer-hulladékból keletkezik biogáz, illetve komposzt.

Az élelmiszer-hulladék különgyűjtését megvalósító rendszer bevezetése után a szelektívhulladék-gyűjtés is fellendült. 2019-ben elérte a 62,6 százalékot, ami az EU 2020-ra kitűzött 50 százalékos újrahasznosítási célértékéhez viszonyítva kiváló eredmény.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2022. 09. 19., 10:49
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége szervezésében 2022. szeptember elején Budapesten tanácskozott a genfi székhelyű Munkaadók Nemzetközi Szövetségének Európai és Közép-Ázsia csoportja. A konferencián, amelyre 35 országból érkeztek küldöttek, a VOSZ-t dr. Kovács Patrik és Barabás Tamás társelnökök, valamint Varga Julianna nemzetközi és oktatási igazgató képviselte, aki egyben az esemény egyik szervezője is volt. A rendezvényről őt kérdeztük.
2022-09-26 11:21:22
Az elmúlt évekhez hasonlóan erős volt a nyár a K&H SZÉP kártya használat szempontjából: az elmúlt három hónap forgalma meghaladta a 8 milliárd forintot, ami a teljes éves költés több mint 40 százaléka.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2022. 09. 23., 12:05
epizód: 2022 / 9   |   hossz: 18:38
Milyen a gazdaság, a vállalkozások helyzete Covid után, a háború és az energiaválság árnyékában? Mekkora sokkokat okozott az elmúlt pár év? Nyílnak-e kivezető utak az európai és a magyar gazdaság előtt? Hogyan segítheti a kilábalást az államilag támogatott Széchenyi Hitel MAX program? A kérdésekre Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója válaszol.
2022. 07. 26., 10:30
epizód: 2022 / 8   |   hossz: 20:30
Milyen új utakat nyitott az internet a csalók előtt? Hogyan azonosíthatjuk vállalkozóként az átverési kísérleteket? Mikor kell szakértőhöz, esetleg egyenesen a rendőrséghez fordulnunk? És mitől menthet meg bennünket egy kis önképzés? Dr. Kocsis Ildikó ügyvéd olyan céges csalásokra is felhívja a figyelmet, amelyek még a hozzáértők előtt sem feltétlenül nyilvánvalóak.
2022. 06. 26., 09:15
epizód: 2022 / 7   |   hossz: 21:02
Milyen volt a Hannoveri Technológiai Kiállítás és Vásár a Covid után, de háborús időben? Hol tart az ipar 4.0 napjainkban, melyek a digitalizáció legfontosabb új irányai? Mit jelent a virtuális üzembe helyezés? Hogyan hat az automatizálás a munkaerő-piacra? Hogyan szimulálható a Marsra szállás? Mit jelent Európa egyik legnagyobb ipavállalatának, hogy kivonul az orosz piacról, ahol 1851 óta jelen volt? A kérdésekre Jeránek Tamás, a Siemens Zrt. vezérigazgatója válaszol.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS