Meglepően pozitívak a hazai kkv-k várakozásai

2020. 06. 19., 18:15

Mérséklődni látszik a koronavírus-járvány hatása a hazai kkv-kra, ugyanis határozottan pozitívabb várakozásokkal tekintenek az előttük álló évre, mint a járvány ideje alatt – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból. Az index jelenleg 12 ponton áll, ami nem jelent érdemi változást a koronavírus időszak előtti várakozásokhoz képest.

2020 márciusában és áprilisában a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások jövőképét a vírusjárvány határozta meg, azonban a fertőzési veszély enyhülésével pozitívabbnak látszanak a várakozásaik is. „A kkv-k egy évre előremutató várakozásait jelző K&H kkv bizalmi indexjelenleg 12 ponton áll, ami gyakorlatilag megegyezik a koronavírus előtti időszakban mért értékkel. Bár a járvány kezdetén készített időközi felmérés alapján a kkv-k várakozásait súlyosan megrázta a veszélyhelyzet, a mostani eredmények azt mutatják, hogy viszonylag hamar visszanyerték hitüket, és összességében bizakodóan tekintenek az előttük álló évre. A járvány okozta negatív gazdasági helyzetben szignifikánsan romlottak ugyan a beruházásokra, valamint a munkavállalók fizetéseire vonatkozó várakozások, azonban egyúttal a közterhek, illetve a vállalati hitelek kamatainak mérséklésére is számítanak a cégek az elkövetkezendő évben.  Jelenleg a cégeknek számos lehetősége adódik – például kedvezményes hitelek és hitelgaranciák, egyes adófajták elengedése formájában – arra, hogy mérsékeljék költségeiket, és láthatóan ezzel élnek is” – mondta el Kökény Roland, a K&H kkv szegmens marketing vezetője.

A különböző méretű cégek várakozásait tekintve nincs változás, változatlanul a középvállalkozások a legbizakodóbbak, azonban a várakozásaik a koronavírus előtti időszakban mért értékekhez képest 27-ről 23 pontra mérséklődtek. Tőlük elmaradva, de a járvány előtti szinten, változatlanul 13 ponton állnak a kisvállalkozások várakozásai. Az enyhe emelkedés ellenére továbbra is a mikrovállalkozások tekinthetők a legkevésbé bizakodónak (9 pont).

Ami az ágazatokat illeti, az agrárium várakozásai az elkövetkező egy évre nézve kiugróan pozitívak – mint az jellemzően a naptári év második negyedévében lenni szokott. Ez a szint ráadásul az eddig mért legmagasabb érték (42 pont). Ezen kívül a szolgáltató szektor várakozásai javultak még, 4-ről 14 pontra, miközben az ipari cégek bizalma 22-ről 11 pontra, a kereskedelmi szektoré pedig 12-ről 6 pontra csökkent.  

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS