Már 10 milliárd forint felett a nagycsaládosok autólízingelése

2020. 12. 28., 12:30

Az idén összesen 3580 darab új, hétüléses autó megvásárlására kötöttek lízingszerződést az államilag támogatott program keretében – közölte a Magyar Lízingszövetség. Ezzel a lízingcégek által finanszírozott összeg átlépte a 10 milliárd forintos határt. A program tavaly júliusi indulása óta 5398 autó került az érintettekhez, az egy-egy autóra jutó átlagos lízingösszeg pedig 2,9 millió forintot tett ki.

Szintet léptek az állami támogatással új, hétüléses autót lízingfinanszírozás keretében vásárló nagycsaládosok. Novemberben ugyanis az általuk idén igénybe vett finanszírozott összeg meghaladta a 10 milliárd forintot – közölte a Magyar Lízingszövetség. Ebben az évben egészen pontosan 10,54 milliárd forint forrást biztosítottak a lízingcégek összesen 3580 darab autó megvásárlásához.

„Milliárdok hét ülésen”

„A nagycsaládosok számára elérhető autóvásárlási program keretében az állam az új hétüléses autókhoz a vételár felét, maximum 2,5 millió forintot biztosít vissza nem térítendő támogatásként a három- vagy több gyermeket nevelő családoknak. A program tavaly júliusi indulása óta pedig összesen 15,8 milliárd forinttal finanszírozták a nagycsaládosok autóvásárlásait a Lízingszövetség tagvállalatai” – mondta Tóth Zoltán, a szervezet főtitkára.

A friss adatokból kiderül, hogy idén május óta az egy-egy autóra jutó átlagos lízingösszeg meghaladta a 3 millió forintot. „Tavaly július óta pedig az egy autóra jutó átlagos finanszírozott összeg pedig 2,92 millió forintot tett ki” – tette hozzá a Magyar Lízingszövetség főtitkára.

A program iránti érdeklődés folyamatosan magas: 2020 második felében a megkötött szerződések és a leadott kérelmek száma havonta jellemzően 250-300 darab körül alakult, ami azt jelzi, hogy a koronavírus második hulláma kevésbé érezteti hatását ezen a területen.

Tóth Zoltán azt is elmondta, hogy a legtöbb finanszírozási kérelmet továbbra is pozitívan bírálják el a lízingcégek. A program rajtja óta az igénylők mindössze 5 százalékánál nem került sor a szerződéskötésre.

A Magyar Lízingszövetség egyúttal közölte, támogat minden olyan kezdeményezést – a nagycsaládosok autóvásárlási programja mellett például a tisztán elektromos autókhoz biztosított kedvezményeket – amelyek elősegíti, hogy korszerűbb, környezetbarátabb járművek fussanak a magyar utakon.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-07-21 16:25:00
Már elérhető a NAV új alkalmazása, az eÁFA Tool, valamint a használatát bemutató felhasználói kézikönyv. A program megkönnyíti az Excel-sablonban előkészített eÁFA-adatok feldolgozását, ellenőrzését, az XML-állományok előállítását és az eÁFA-M2M-exportfájlok elkészítését.
2026-07-20 10:50:00
A zenga.hu szakértői összefoglalták, hol a legnagyobb most az albérletkínálat, hogy változtak tavaly óta a bérleti díjak, és hogy mire figyeljenek a leendő egyetemisták, mielőtt aláírják a bérleti szerződést.
2026-07-20 09:45:00
Érezhetően csökkent a Temuról érkező csomagok száma a FOXPOST hálózatában az Európai Unió új, kis értékű importküldeményeket érintő szabályozásának életbe lépését követően.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS