Közel 20 százalékkal nőtt Magyarországon a fizetésképtelenségi eljárások száma

2020. 07. 04., 10:15

Teljesen átalakította a gazdasági környezetet világszerte, így Európában is a koronavírus-járvány: a gazdaságban egyszerre okozott kínálati és keresleti sokkot – derül ki a Coface hitelbiztosító legfrissebb, az európai vállalkozások fizetőképességét vizsgáló elemzéséből.

Magyarországon az idén májusig 19,8 százalékkal nőtt a fizetésképtelenségi eljárások száma, de ezen belül a felszámolási eljárások száma 24 százalékkal csökkent, a végelszámolásoké pedig 45 százalékkal nőtt. A hitelbiztosító szakértői szerint a járvány negatív hatásait tompítják a kormányzati intézkedések, a fizetési és adókönnyítések, ám a vállalkozások jelentős része így is nehéz helyzetben van. Elképzelhető, hogy a magyar vállalkozások versenyhátrányba kerülhetnek a külföldiekkel szemben. Arról nem beszélve, hogy egy esetleges második hullám pedig újabb sokkot okozhat, ez pedig ugyancsak növelheti az üzleti kockázatokat.

Egyszerre okozott keresleti és kínálati sokkot a koronavírus-járvány, ez pedig nehéz helyzetbe hozta a vállalkozások nagy részét. A járvány elleni védekezés érdekében bevezetett kijárási korlátozások, gyárleállások, üzemszünetek miatt csökkenő fogyasztás miatt számos vállalkozás bevétele csökkent, ez pedig készpénzkiesést eredményezett. Egyre több cég fizet késedelmesen, ez pedig növeli a fizetésképtelenség kockázatát. Bár még közel sincs vége a koronavírus-járványnak és annak negatív gazdasági hatásai nehezen számszerűsíthetőek, a vírus jelentős átalakulást hozott világ- és Európa-szerte – áll a magyar piacon is aktív nemzetközi hitelbiztosító, a Coface legfrissebb elemzésében.

Megelőző intézkedések

Magyarországon az év első öt hónapjában - az előző év azonos időszakához képest - 19,8 százalékkal nőtt a fizetésképtelenségi eljárások száma. Ezen belül a felszámolási eljárások száma 24 százalékkal csökkent, miközben a végelszámolásoké 45 százalékkal emelkedett. A hitelbiztosító szakértői szerint egyelőre korai lenne a végelszámolások számának emelkedését teljes egészében a járványhatásra fogni, pontosabbat csak a következő hónapok eredményei alapján lehet majd mondani. Az viszont biztos, hogy a vállalkozásoknak a tavalyihoz képest sokkal kedvezőtlenebb pénzügyi helyzetben kell megküzdeniük a koronaválsággal.

Tompítható a járványhatás

A Coface elemzése szerint számos magyarországi cég fenntarthatatlannak látja az üzleti helyzetét, ez pedig növeli az üzleti szférában a fizetésképtelenségi kockázatokat. 2020 egészében két számjegyű növekedés várható a fizetésképtelenségi eljárások számában. Ugyanakkor a hitelbiztosító szakértői szerint lényeges, hogy a gazdaság- és adósvédelmi lépések, köztük a hitelmoratórium bevezetése nélkül még nagyobb ütemben növekedne a fizetésképtelenségi eljárások száma.

A Coface szakértői szerint a magyarországi üzleti szféra számára fontos intézkedés, hogy megváltoztak a fizetésképtelenségre, felszámolási eljárásokra vonatkozó szabályok. Szintén tompíthatja a negatív hatásokat a hivatalból történő törlési és kényszertörlési eljárások ideiglenes felfüggesztése, ez időt adhat a vállalkozásoknak arra, hogy elkerüljék a fizetésképtelenséget.

Nehéz helyzet, kitekintéssel és kockázatokkal

Ugyanakkor jelentős kockázatokkal is számolnia kell a magyarországi vállalkozásoknak elsősorban azért, mert a külső piacoknak kitett, nyitott gazdaságról van szó, tehát a külföldi környezet jelentősen befolyásolhatja a magyar GDP alakulását. Márpedig a koronavírus-járvány kedvezőtlen hatásai miatt a Coface-előrejelzés szerint Németországban – Magyarország legfontosabb külkereskedelmi partnerénél – 12 százalékkal nőhet a fizetésképtelenségi eljárások száma a 2020 és 2021 végéig tartó időszakban. Ennél jóval rosszabb helyzetre számítanak a hitelbiztosító elemzői Franciaországban és Olaszországban, ahol 21, illetve 37 százalékos emelkedéssel számolnak a fizetésképtelenségi eljárásoknál.

A magyar vállalkozások szempontjából kedvezőtlen az is, hogy nincs állami garancia a belföldi szállítói hitelekre (ráadásul az export irányok tekintetében sem átfogó megoldás született), miközben több európai országban ezt a járvány hatására a hitelbiztosítókkal szoros együttműködésben bevezették. Ennek eredményeként a külföldi szállítók a magyar partnereiknek könnyebben adnak fizetési kedvezményeket, ezzel csökkentve a kockázatokat, míg a magyar cégek versenyhátrányba kerülnek, azokkal a külföldi cégekkel szemben, amelyek élhetnek az adott ország állami garanciájával.

A Coface-nál úgy látják, hogy minden országra nézve további kockázatot hordoz a járvány esetleg második hulláma, ha ez bekövetkezik, az újabb keresleti sokkot eredményezhet, ez pedig tovább nehezítheti az európai vállalkozások helyzetét.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-04 22:40:00
A hivatal kilencedikként csatlakozik a blokklánc hálózathoz az EUIPO, Portugália, Észtország, Málta, Lengyelország, Olaszország, Lettország és Görögország után, így a publikus hazai adatok is ezen a rendszeren keresztül lesznek elérhetők az Európai Unió védjegy- és designoltalmi adatbázisában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS