Kkv-körkép: leterheltek és szinte pótolhatatlanok a hazai cégvezetők

2018. 11. 27., 16:32

A 200 millió forint feletti árbevételű hazai kis- és középvállalkozások döntő többségénél nem alakultak ki elkülönült vezetői funkciók, így szinte minden irányítói feladat a cégtulajdonosra hárul – derült ki a Budapest Bank 500 cégvezető megkérdezésével zajlott kutatásából.

Ez többek között annak az eredménye, hogy a vállalkozások nagy részét a napi munka során, fokozatosan kialakuló működés jellemzi. A tudatos szervezetfejlesztés javíthat a cégek hatékonyságán, ami által több figyelem jutna olyan stratégiai kérdésekre, mint például a munkaerő megtartása vagy a digitalizáció.

Az átlagosan 10–49 főt foglalkoztató, nettó 200 millió forint feletti éves árbevétellel rendelkező magyar cégek vezetőinek 52 százaléka nem tekinti magát tudatosan megszervezettnek: vagyis a jelenlegi struktúra a napi munka során, fokozatosan alakult ki, nem pedig tudatos szervezetfejlesztés eredményeképpen.

A kutatást a Budapest Bank megbízásából a Gfk végezte 2018 nyarán, 500 db, 200 millió forint feletti éves nettó árbevétellel rendelkező, magyar tulajdonban lévő, legalább 5 éves működési múlttal rendelkező kis- és középvállalkozás tulajdonosa/ügyvezetője körében.

Leterheltek és szinte pótolhatatlanok a cégvezetők

A vállalkozások több mint felénél jellemző, kisebb mértékű strukturáltság egyik velejárója, hogy gyakran nem alakítanak ki vagy töltenek be külön vezetői pozíciókat az egyes területükre. Ezeket a feladatköröket a tulajdonos, illetve az első számú vezető látja el, akire így egyszerre több kizárólagos feladat hárul. Gazdasági, pénzügyi vezető például csak a megkérdezett vállalkozások mintegy 40 százalékánál van, HR vezetőt pedig csak a cégek 5 százaléka alkalmaz.

A kulcsügyfelekkel a kkv-k harmadánál kizárólag a tulajdonos tartja a kapcsolatot, és ugyanilyen arányban hárul az első számú vezetőre a napi munka szervezése és felügyelete is. De ezen kívül is alig van olyan vezetési, tervezési feladat vagy döntés, amelybe a kkv-k vezetői ne folynának bele személyesen.

Mire juthatna több figyelem?

Szintén gyakori jelenség a szektorban, hogy az első számú vezetőt senki nem tudja helyettesíteni: ha szabadságra megy, vagy más okból kiesik a munkából, a cégek egytizedénél elhalasztják a folyó munkákat, döntéseket, további 50 százalékuknál pedig esetleges a helyettesítés.

A cégvezetők leterheltségéből adódóan sok stratégiai kérdés háttérbe szorul. Így például üzleti terv a vállalkozások több mint 40 százalékánál egyáltalán nem készül, további 30 százalék pedig csak az adott üzleti évet tervezi meg előre. Piaci és versenytárselemzést a cégek fele készít kisebb-nagyobb rendszerességgel, azonban a vállalkozások ötödénél semmilyen üzleti elemzésre nem került sor az elmúlt öt évben.

„A cégvezető mögött álló csapat nagyban meghatározza a vállalat kilátásait, érdemes ezért a tudatos szervezetfejlesztésbe fektetni. Ez nemcsak a cégek hatékonyságán és versenyképességén javíthat, hanem a cégértéken is, ami a kkv-szektorban sok szereplőt érintő, generációváltás kapcsán is fontos kérdés”– mondta Mata Erika, a Budapest Bank vállalati értékesítési vezetője.

Most érdemes a HR eszközökre fókuszálni

A munkatársak toborzását és megtartását segítő tevékenységek, programok egyelőre nem terjedtek el a kkv-k széles körében. A legnépszerűbb HR eszköz a munkavállalók képzése, ezzel az eszközzel a vállalatok mintegy 40 százaléka él. Írásba foglalt vállalati kultúrával a cégeknek mindössze tizede rendelkezik, a kkv-k ötödénél viszont semmilyen, a szervezetfejlesztéshez kapcsolódó kezdeményezés nincs.

„Tapasztalataink szerint a kkv-knak megéri olyan HR tevékenységekbe fektetni, amelyek elősegítik a megfelelő szakértelemmel és tapasztalattal rendelkező szakemberek megtalálását, megtartását és ösztönzését, mivel ez szorosan összefügg az eredménytermelő képességgel. A jelenlegi magas fokú foglalkoztatottság mellett a vállalkozásoknak még inkább arra kell fókuszálniuk, hogy vonzóbb munkáltatóvá váljanak” – tette hozzá Mata Erika.

Képünk illusztráció.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS