Kétórás foglalkoztatás után is igényelhető a bértámogatás

2020. 04. 20., 19:25

Egyszerűsödik a munkahelyvédelmi bértámogatás igénylése, és bővül a kedvezményezettek köre, a támogatásokért egyszerűen és gyorsan, a https://nfsz.munka.hu/ holnapon elérhető űrlapok kitöltésével lehet jelentkezni – tájékoztatott György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

A támogatás napi 2 órás foglalkoztatás után is igénybe vehető lesz. A vállalkozások ezen felül mindössze 0,1 százalékos kamattal, 9 havi bérre, 2 éves futamidejű, munkahelymegtartó hitelt is kérhetnek. A bértámogatás módosításáról szóló kormányrendelet már hétfőn este megjelenhet.

A változásokat az ITM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára részletesen ismertette. Bodó Sándor közölte, hogy a támogatásnál a kérelem benyújtásának napjára vonatkozó alapbért veszik figyelembe. A bértámogatás kiterjed a munkaidőkeretben foglalkozatott dolgozókra, a távmunkára és az otthoni munkavégzésre, a munkaerő-kölcsönző cégekre, valamint az egyesületek és civil szervezetek közül azokra, amelyek nem részesülnek a költségvetésből. Az EU-s szabályok miatt azok sem kaphatnak állami bértámogatást, akik uniós forrásból jutnak bérjellegű támogatáshoz.

Az igényléseket egyszerűsíti, hogy nem kell kifejteni a gazdasági nehézségek okát. A munkaszerződések módosítását, a csökkentett munkaidőről és az egyéni fejlesztési időről szóló megállapodásokat nem kell egyenként megkötni minden munkavállalóval, mivel a munkaszerződések a kormányrendelet erejénél fogva módosulnak. A napi 2 órás részmunkaidőt az teszi lehetővé, hogy a kieső munkaidő felső határa 75 százalékra nő. A támogatott munkavállalókat a folyósítás ideje alatt nem lehet rendkívüli munkavégzésben foglalkoztatni, de a létszámtartási kötelezettség is csak rájuk vonatkozik, nem a teljes alkalmazotti állományra.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke hatékonynak nevezte a kormányzati intézkedéseket, de hangsúlyozta, hogy a válság a munkaadóktól és a munkavállalóktól is erőfeszítéseket követel. Parragh László szerint pánikveszély már nem fenyeget, a vállalkozások igyekeznek alkalmazkodni az új helyzethez, és hamarosan eljön az újrakezdés, sőt a fejlesztések ideje is.

Az érdekképviselet vezetője a bejelentett változásokon felül üdvözölte, hogy a Széchenyi kártya munkahelymegőrzési és fejlesztési elemekkel bővül, és azt is, hogy folytatódnak az egyeztetések a kormánnyal. A helyzet folyamatosan változik, a gyors döntés jelentősége felértékelődik, így az is kedvező, hogy bürokratikus terhek leépítésével teret nyernek az egyszerűsített megoldások. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024-10-07 18:07:00
A szakmai zsűri döntése alapján ezúttal az Audi, az IKEA, a Masterplast, a Richter, a Spar és a Tesco érdemelte ki az Effekt 2030 díjat, az Aldi és a Vodafone különdíjat nyert, a Körber pedig megszerezte a közönségdíjat. A nyertesek az Effekteam október 7-én megrendezett ESG konferenciájának keretében vehették át a szakmai elismeréseket.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Bár a neobankok és a nemzetközi trendek azt erősítik, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások vezetői ne pénzügyi operatív teendőkbe öljék a drága idejüket ahelyett, amihez igazán értenek, az ehhez szükség digitális megoldások hazánkban még nem vagy csak ritkán hozzáférhetőek. Lemák Gábor, a FinTechShow-t szervező FinTech Group társalapítója ezért tartja fontosnak, hogy a rendezvényükön megvizsgálhatják: ki, hogyan és mit tehet azért, hogy a mikrovállalkozások és kkv-k pénzügyei sokkal egyszerűbben intézhetőek legyenek. Rá is mutatott néhány olyan digitális gyakorlatra, ami kellően jövőbe mutató ahhoz, hogy a hazai vállalkozások is alkalmazzák végre.
A vendéglátóipari vezetők részéről a feladatok delegálásának hiánya az egyik legsúlyosabb probléma, ami miatt nehezen áll talpra az ágazat a COVID utáni években. Továbbra is érezteti hatását, hogy a pandémia szétverte a jól kialakult szakmai közösségeket, a vendéglátósok már nem vagy alig járnak össze eszmecserére és a tudás átadására, amiből pedig kölcsönösen, mindenki profitálhatna. Persze erre a helyzetre is van megoldás: hozzá kell látni a céges mikroközösségek, aztán a nagyobb együttműködések felépítéséhez – osztotta meg a BizniszPlusz csatornával Gréczi Szilárd, a Skill Trade operatív és projektmenedzsere.
A legtöbb munkavállaló nem díjazná, ha a home office határait szűkebbre szabná a munkahelyük, de a felük csak emiatt azért nem mondana fel – legalábbis rögtön. A cégek nem kapkodnak a keretek módosításával, amit valószínűleg jól tesznek, pedig az alkalmazottakat aligha érné váratlanul. Milyen arányban morzsolódnának le a dolgozók a távmunka elvételével? Milyen előnyeit és hátrányait érzik a pandémiából örökölt gyakorlatnak napjainkban? A Profession.hu felmérte, Dencső Blanka piackutatási és üzletfejlesztési szakértő pedig összefoglalta, mire érdemes számítani home office fronton a közeljövőben.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS