Készül az új időszakra a lízingpiac

2020. 11. 24., 11:30

Az európai lízingpiac a magyarhoz hasonlóan zsugorodott a járvány hatására az év első felében: az új szerződések összege 121 milliárd eurót tett ki, ez 24 százalékos visszaesésnek felel meg – közölte a Magyar Lízingszövetség a saját és európai lízingszervezetek tömörítő Leaseurope adatai alapján. A közép-kelet-európai régió lízingpiaca az európai átlagnál jobban szerepel, 20 százalékos csökkenést könyvelhetett el, az eszközlízing viszont ebben a térségben kiemelkedően szerepelt, mindössze 1,6 százalékkal csökken a kihelyezett összeg ezen a részpiacon. A visegrádi országok közül a lengyel, a cseh és a szlovák piacon 23-24 százalékos volt a csökkenés, Magyarországon pedig 28 százalékkal csökkent a finanszírozott összeg.

Ahogy a magyar, úgy az európai lízingpiac is negatív tartományba került, miután a koronavírus-járvány kedvezőtlen hatásai miatt óvatosabbak lettek a cégek, halasztották a beruházásaikat, ennek következtében pedig visszafogottabbá vált a lízingfinanszírozás iránti kereslet – közölte a Magyar Lízingszövetség az európai lízingszervezeteket összefogó Leaseurope és a magyarországi adatokat bemutató összefoglalójában.

Az eszközök szemben a trenddel

Az európai lízingpiacon az új szerződések értéke – lényegében a kihelyezett összeg az első félévben – 121,9 milliárd eurót tett ki, ez éves összevetésben 24,5 százalékos visszaesésnek felel meg. A Leaseurope statisztikái szerint a különböző szegmensek eltérő eredményt értek el. Az eszközlízing esetében ugyanis az esés 17 százalékos volt, így az új szerződések összege 39 milliárd eurót tett ki, vagyis ez a részpiac az átlagnál jobban teljesített. A járművek esetében viszont 28 százalékkal 75 milliárd euróra csökkent az új lízingszerződések összege.

Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a Leaseurope adatait értékelve azt mondta, az európai tendenciák összhangban vannak a magyar piac teljesítményével.

Az is látszik a nemzetközi adatokból, hogy a közép-kelet-európai régió lízingpiacán valamivel kisebb volt a csökkenés az első félévben, az új szerződések összege 20 százalékkal 32,2 milliárd euróra mérséklődött. A térségben az eszközlízing kiemelkedően szerepelt, az új szerződéseknél mindössze 1,6 százalékos csökkenés történt, ami lényegében stagnálást jelent. A visegrádi országok közül Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában 23-24 százalékos volt a csökkenés, Magyarországon pedig az első félévben 29 százalékkal csökkent az új lízingszerződések összege.

Javulás a magyar piacon

Tóth Zoltán azt is elmondta, hogy bár az európai piacról egyelőre csak a féléves számokat publikálták, a magyar lízingpiac első kilenchavi számai már megjelentek, ezek pedig már azt mutatják, hogy elmozdult a mélypontról a hazai piac. Januártól szeptember végéig a Magyar Lízingszövetség tagvállalatai 425 milliárd forintot helyeztek ki, ez pedig 23 százalékos csökkenést jelent.

Tóth Zoltán a Magyar Lízingszövetség prognózisát ismertetve azt mondta: A járvány második hulláma bizonytalanságot okoz, egyelőre nem tudni, mennyire veti vissza a keresletet a negyedik negyedévben.” Az idei évben várható GDP-csökkenés és a beruházások hanyatlása miatt a lízingkihelyezések is mérséklődhetnek. A Magyar Lízingszövetség számításai szerint 20 százalékos lehet az éves visszaesés 2020-ban, ami 600 milliárd forint körüli kihelyezést jelentene.

A magyar lízingcégek ugyanakkor bíznak abban, hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági sokk átmeneti lesz és gyorsan megindulhat a fellendülés. Azaz visszatér a vállalkozások, azon belül is elsősorban a kis- és középvállalkozások beruházási kedve, emellett a magánszemélyek autóvásárlásai is emelkedőre kerülnek. A kilábalást segítheti, hogy továbbra is alacsonynak mondható a kamatkörnyezet, emellett több államilag támogatott program is segíti a finanszírozási piac hosszabb távú növekedését.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS