Kemény Dénes az üzleti világban is három olimpiai aranyat nyerne

2021. 04. 24., 11:00

Sok év folytonos utazása után végre otthon pihenhetett egy évet – Kemény Dénes a koronavírus okozta nehéz helyzetben is meglátta a jót. A szövetségi kapitányként háromszoros olimpiai bajnok pólós edzőlegenda saját hibáiról, aranyérmekről és gyermekkori álmairól is mesélt a „Három az Ezerből” című új online üzleti műsorban.

Kemény Dénest senkinek sem kell bemutatni Magyarországon. A volt válogatott vízilabdázó, edző és állatorvos akkor szerzett komoly hírnevet magának, amikor a magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitányaként 2000. és 2008. között három olimpiai aranyérmet nyert meg. Összesen 15 éven keresztül – 1997. és 2012. között – volt a magyar válogatott szövetségi kapitánya, ez alatt minden megnyertek, amit el lehetett érni a vízilabdában.

Edzői pályafutása után a Magyar Vízilabda Szövetség elnökeként dolgozott tovább, 2018-ig, valamint tanít a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán. Az Animatiqua business műsorában, Kondacs Andrással beszélgetett múltról és jelenről, sikerekről és persze a kudarcokról is.

Indián hős és az inspiráló személyek

Kemény Dénes elárulta, hogy 7 évesen még eszébe sem jutott, hogy olimpiai bajnok akar lenni. „Inkább Winnetou, az indián hős lettem volna, ha választhatok. Az olimpiára akkor még nem gondoltam, bár a vízhez már volt közöm, úsztam és vízilabdáztam is, de a végcél még nem fogalmazódott meg bennem.”

A vezetőedző szerint a legrosszabb helyzet egy ember életében, ha szembesül a saját hibáival. Neki a türelmetlensége az, éppen ezért sokat gyakorolta, hogy bár a lelkében türelmetlen, a hangján ez ne érződjön. Kemény nem csak a tulajdonságaiban, hanem az értékítéletében is ennyire tudatos, ha a példaképekről van szó.

„Sosem volt igazi példaképem, de ennek megvan az oka: mindenkit elismertem, és mindenkitől láttam olyat, ami nekem nagyon tetszett, amit megpróbáltam elsajátítani, hogy az a tulajdonság meglegyen bennem is. De soha nem volt egyetlen példaképem, mert egy az egyben nem szerettem volna senkire sem hasonlítani. Engem a tulajdonságok inspiráltak, nem a személyek” – mondta a „Három az Ezerből” című online üzleti műsorban.

Az ezüst csalódás, de magunknak köszönhettük

Talán innen jön az is, hogy mindig, minden helyzetben győzni akar. „Szerintem semmihez sem lehet úgy hozzáállni, hogy az nem fog sikerülni. Édesapám mindig azt tanította, bármit csinálsz az életben azt profi módon csináld! Vagy inkább ne is csináld! Mi egyetlen mérkőzésen sem terveztük azt, hogy ezüstöt vagy bronzot nyerünk, nekünk az aranyérem kellett. Igazából nem is tudtunk másnak örülni, de erről mi tehettünk, mert magasra tettük a mércét. Én még egy edzőmeccsen sem viseltem jól a vereséget, de olyan is volt, hogy a győztes meccs sem volt elég. Azt is kudarcként éltem meg, ha nem úgy játszottak a fiúk, ahogy az elvárható lett volna” – emlékezett vissza a kapitányi évekre Kemény Dénes.

Pandémia alatt is jöhet a boldogság

Az elmúlt egy évben számára is „új világ” bontakozott ki a világjárvány hatására, de egészen máshogy fogta fel, mint a legtöbb ember.

„Tudom, hogy áll a bál ezzel a pandémiával, de én sok-sok év után kaptam egy jutalmat: maradnom kellett a fenekemen. Amikor egy életet leélsz úgy, hogy utazások, versenyek, edzőtáborok, amikor csak az van meg, hogy a bőröndöt már megint egy repülőtéren húzod, akkor kicsit vágyik az ember a nyugalomra. Én ebben az elmúlt egy évben boldog voltam. Tudtam kicsit pihenni, és az összes fontos emberi kapcsolatomat megtartottam.”

Kondacs Andrásnak azt is elárulta, hogy a családja minden helyzetben elsőbbséget élvez. „Bármilyen tárgyaláson vagy fontos eseményen ülök, ha valamelyik családtagom hív, akkor felveszem a telefont. Nekem ez nem is kérdés, hiszen bajban lehetnek, akkor pedig fel kell pattani, és rohannom kell, hogy segítsek” – tette hozzá őszintén Kemény.

Inspiráló emberek egy új műsorban

A „Három az Ezerből” című online üzleti műsor olyan sikeres vállalkozókat és vezetőket szólaltat meg, akik kemény munkával nagy sikereket értek el. A műsor célja olyan történetek bemutatása, akár edukációs jelleggel, amelyek inspirálóak lehetnek, amelyekből tanulhatunk, okulhatunk.

A legutóbbi műsor vendége – Kemény Dénes mellett – Buranits Ildikó, az MTK Budapest alelnöke és a V30 Belvárosi Sportközpont ügyvezetője volt, akit 2021-ben a legjobb európai fitness promoternek választottak. Szintén vendég volt Gaszt Attila, a GIA Form Kft. ügyvezető tulajdonosa, aki 30 éve építi üzemét, ahol főként precíziós szerszámgyártással és műanyag fröccsöntéssel foglalkoznak.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-09 14:40:00
2026 negyedik negyedévében a magyar munkáltatók 37 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést csupán 13 százalékuk jelez előre. Ilyen mértékű pozitív várakozás a piaci szereplők körében az elmúlt öt évben nem fordult elő – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS