Kedvelik Magyarországot a német cégek

Kedvelik Magyarországot a német cégek
2022. 06. 01., 09:17

Magyarországot továbbra is jó befektetési célpontnak tartják a német vállalatok, tízből kilenc cég ismét hazánkban valósítaná meg beruházását – emelte ki Varga Mihály a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) fórumán.

Németország Magyarország egyik legfontosabb gazdasági partnere, a teljes áruforgalom 10 százalék feletti ütemben bővült tavaly, a német cégek 220 ezer embernek adnak munkát Magyarországon – emlékeztetett a pénzügyminiszter.

A magyar-német gazdasági kapcsolatok az elmúlt évek során gyors ütemben bővültek: a két ország közötti teljes áruforgalom a járvány okozta csökkenést követően 11,6 százalékkal növekedett tavaly. Az idei év első két hónapjában az egy évvel korábbihoz képest ismét 12 százalék feletti növekedést látunk – részletezte a pénzügyminiszter. Varga Mihály kiemelte: mintegy 2700 német irányítású vállalat működik Magyarországon, amelyek több mint 220 ezer embernek adnak munkát.

A tárcavezető a kamara legfrissebb konjuntúrajelentésével kapcsolatban elmondta: a megkérdezett vállalatok 88 százaléka ma is Magyarországon valósítaná meg beruházását. Ez az arány a legmagasabb a felmérések kezdete, 1995 óta. Emellett a vállalkozások a régiós átlagnál jobbnak ítélik a magyar infrastruktúra-ellátottságot, a kutatás-fejlesztési rendszert, valamint idén már a beszállítók teljesítményét is. A miniszter rámutatott továbbá, hogy látványosan javult a magyar adózás, a közigazgatás, a politikai és társadalmi stabilitás, valamint a jogbiztonság megítélése, az ezekkel kapcsolatos elégedettség továbbra is jelentősen meghaladja a régiós átlagot.

Varga Mihály leszögezte: a háború hatásai a magyar gazdaság növekedését is veszélyeztetik, ezért a kormány célja, hogy továbbra is biztonságos növekedési pályán tartsa a gazdaságot és megvédje az elért eredményeket. Mint mondta: elkészült a jövő évi költségvetés tervezete, így az Országgyűlés nyár közepére már el is fogadhatja. A kormány irányai világosak: javítja az egyensúlyi mutatókat, fegyelmezett költségvetési politikát folytat, erősíti az ország stabilitását - fejtette ki a pénzügyminiszter. Kiemelte: a vállalkozások továbbra is számíthatnak arra, hogy a kormány támogatja a vállalati beruházásokat, a foglalkoztatás bővítését, folytatja a munkát terhelő adók csökkentését. (Pénzügyminisztérium)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-01 18:40:00
Az MNB összesen 15 millió forint bírságot szabott ki a K&H Biztosító Zrt.-re, többek között a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések állománykezelésével összefüggő, egyes élet- és nem-életbiztosítási termékek biztosítási feltételeihez kapcsolódó informatikai biztonsági, illetve a vállalatirányítási területet érintő hiányosságok miatt.
2023-12-01 17:55:00
„Az AI rendszerek kiváló eszközök lehetnek az auditori munka során, mivel segíthetnek a hatékonyabb kommunikációban, információgyűjtésben és problémamegoldásban – a szakértő könnyvizsgálót azonban nem tudják helyettesíteni.”

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS