Jönnek a hidrogénhajtású targoncák

2021. 04. 30., 15:15

A boltokban kapható mindennapos termékek is nullás rajtot vehetnek a Magyarországon elérhető üzemanyagcellás targoncák segítségével. A hagyományos targoncákhoz képest ezek ugyanis nem termelnek káros anyagot: 1 kiló hidrogén elfogyasztásával mindössze 5 liter vizet „bocsátanak ki”. Hagyományos társaik ezzel szemben évente 3 tonna szén-dioxidoddal terhelik meg a levegőt – derül ki a targoncaspecialista Linde Magyarország Anyagmozgatási Kft. összeállításából. A hidrogénhajtású járművek elterjedését segítheti, hogy átadták Magyarország első hidrogén-töltőállomását Budapesten.

Világszerte komoly lépésekkel igyekeznek az országok, cégek környezetbarátabbá tenni a járműflottájukat. A jövőben az élelmiszerek is sokkal „zöldebb” rajttal indulhatnak el a raktárakból a boltokba. Az élelmiszer-ellátás szürke eminenciásaiból, a raktárakban „dolgozó” targoncákból is megjelentek az üzemanyagcellás – azaz hidrogénhajtású verziók –, amelyek emissziómentesen, azaz károsanyag-kibocsátás nélkül teszik a dolgukat.

A működésük során mindössze víz lesz a melléktermék – hívja fel a figyelmet az üzemanyagcellás, kibocsátásmentesen működtethető targoncákat forgalmazó Linde Magyarország Anyagmozgatási Kft., amely a világ egyik legnagyobb anyagmozgató gépeket gyártó vállalatához, a KION-csoporthoz tartozik.

Az üzemanyagcellás járművek pedig fontos mérföldkőhöz érkeztek: április 29-én adták át az ország első mobil hidrogén-töltőállomását Budapesten, így a Linde Magyarország Anyagmozgatási Kft., a Linde Gáz Magyarország Zrt., a Toyota Central Europe Kft. és a KONTAKT-Elektro Kft.  összefogásával nyílhat meg az út a hidrogénhajtású járművek előtt hazánkban is. 

A megnyitón részt vett az Innovációs és Technológiai Minisztérium képviseletében Prof. Dr. Palkovics László Innovációért és Technológiáért Felelős Miniszter, és Steiner Attila Körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár.

Károsanyag helyett víz

Az idén 25 éves jubileumát ünneplő Linde Magyarország Anyagmozgatási Kft. adatai szerint évi 3 ezer órás használat mellett egy átlagos dízelmotoros targonca szén-dioxid-kibocsátása meghaladhatja a 3 tonnát, a nem megújuló forrásból töltött elektromos targoncáknál pedig ez átlagosan 0.54 kg/kWh lehet. Miközben az üzemanyagcellás verzióknál ugyanez az érték nulla. Sőt, 1 kiló hidrogén elfogyasztásával 5 liter vizet termelnek.

„Az üzemanyagcellás targoncákhoz ma már megjelentek a fix telepítésűek mellett a mobil hidrogénkutak is. Az abszolút környezetbarát járművek töltése mindössze 3 percet vesz igénybe.  Ezeknél a targoncáknál nincs akkumulátorcsere, mint az elektromos társaiknál, a hagyományos motorral szerelt változatokhoz képest pedig tisztábbak és minimális karbantartással működtethetőek extrém körülmények között, például hűtőházakban is” – mondta Pesthy Péter, a Linde Magyarország Anyagmozgatási Kft. ügyvezető igazgatója.

Pesthy Péter hozzátette: „Amellett, hogy az üzemanyagcellás targoncákhoz szükséges hidrogén ára évről évre csökkenést mutat, az úgynevezett zöld hidrogén megújuló forrásból, például napenergiával is létrehozható.” Az üzemanyagcellás targoncák elterjedése a logisztikai ágazaton keresztül hozzájárulhat a magyar gazdaság versenyképességének javulásához és hatékonyabbá teheti az érintett ipari, kereskedelmi vállalatok működését.

Zöldebb lánc

A Linde Magyarország Anyagmozgatási Kft. stratégiai célja, hogy az üzemanyagcellás targoncák valamennyi raktárban mindennapos kellékek legyenek, elsősorban az emissziómentes, környezetbarát működés mellett elkötelezett cégeknél. Köztük a több száz boltos hálózattal rendelkező élelmiszerláncok logisztikai bázisain, ezzel zöldebbé téve a teljes ellátási láncot. Emellett az autógyártó üzemek és más, jelentős anyagmozgatást végző ipari bázisokon kaphatnak egyre nagyobb szerepet a jövőben a „zöldtargoncák”.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-02 17:08:00
A Duna House Cégcsoport havi Tranzakciószám Becslése (DH-TB) és jelzáloghitel-előrejelzése szerint 2023 szeptemberében országosan 8067 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 50 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2023-10-02 15:08:00
A más által írt írásbeli magánvégrendelet érvényességi feltétele két végrendeleti tanú alkalmazása. Előfordulnak olyan esetek, amikor a végrendelet a tanúk olvasható nevét nem, csak az aláírásukat tartalmazza. Érvényes-e a végrendelet, ha a tanú aláírása nem olvasható és a neve az okiratból sem tűnik ki? A kérdésre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS