Jön az EKAER 2.0 2021-től – sok gazdálkodó élete egyszerűsödhet

2020. 06. 30., 12:15

Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKAER) 2015 márciusi bevezetése óta számos változást élt meg, ugyanakkor olyan jelentős módosításra, mint amilyen az Országgyűlés elé most benyújtott törvényjavaslatban szerepel, még nem került sor. A javasolt módosítások elfogadása esetén az új szabályokat 2021. január 1-jétől kellene a cégeknek alkalmazni.

A most benyújtott módosításokra azért van szükség, mert az Európai Bizottság több alkalommal is kifogásolta az EKAER működését, többek között arra való hivatkozással, hogy a magyar szabályozás sérti a semlegesség, az arányosság és az áruk szabad mozgásának elvét.

Jó hír a gazdálkodóknak, hogy a javasolt módosítások alapján az EKAER szempontból kockázatosnak nem minősülő termékek esetében teljes egészében megszűnik a jelentési kötelezettség, így a jövőben már csak az úgynevezett „kockázatos termékek” szállítása miatt kellene bejelentést tenni a NAV-hoz.

„Amennyiben a parlament elfogadja a javasolt módosításokat, úgy több tízezer gazdálkodónak egyszerűsödne az élete a jövőben, ugyanakkor látni kell azt is, hogy az adóhatóság összegzése alapján az EKAER egy nagyon hatékony fegyver az adócsalások elleni küzdelemben, így kérdéses, hogy az EKAER jelentési kötelezettség szűkítése hosszabb távon hogyan érinti ezt a sikeres harcot”mondtaGábor Zoltán, a Deloitte adóosztályának szenior menedzsere.

A jelenlegi szabályozás alapján csak meghatározott termékek (például: élelmiszerek és ruhaneműk) minősülnek EKAER szempontból kockázatosnak. Ugyanakkor kérdés, hogy a szabályozás módosításával párhuzamosan bővül-e a kockázatos termékek köre, és ha igen, akkor milyen termék típusokkal. Ez azért kérdés, mert a kockázatos termékek körét külön jogszabály szabályozza, aminek a módosítása jelenleg nem ismert.

„Azzal, hogy szűkül a jelentendő ügyletek köre, felmerülhet az is, hogy az adóhatóság az eddigieknél nagyobb hangsúlyt fektet a jövőben az EKAER ellenőrzésekre, ami azért lehet érdekes, mert a kockázatos termékek jelentése kapcsán az áru értékének 40 százalékáig terjedő mulasztási bírság elméleti maximuma továbbra is megmarad” – mondta Farkas Gergely, a Deloitte adóosztályának szenior tanácsadója.

Látható, hogy az EKAER kapcsán eddig sosem látott mértékű módosításokra kerülhet sor, amely egyes gazdálkodók számára jelentős könnyebbséget, míg másoknak továbbra is fennálló – jelentős mulasztási bírság kockázatot magában hordozó – adminisztratív terhet jelent. Annyi egészen biztos, hogy számos cégnek kell teljesen újragondolni és szükség esetén módosítani az eddig alkalmazott EKAER folyamatokat.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 19., 14:50
A márciusi 2,5 százalék után 2025. áprilisban 2,4 százalékos volt az átlagos éves infláció az Európai Unióban; a magyar adatot, amely az év első két hónapjában a legmagasabb volt, márciusban a második legmagasabb volt, áprilisban a román és az észt ráta is megelőzte.
2025-05-19 22:20:00
Megjelent a fiatal gazdákat támogató felhívás; a 79 milliárd forintos keretösszegből vissza nem térítendő támogatásra lehet pályázni 2025. július 16-tól.
2025-05-19 19:40:00
Ajánlásokat fogalmazott meg a Fenntartható Atomenergiáért Tanácsadó Testület a hazai áramellátás biztonságának megőrzése érdekében – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter a tárca május 19-i sajtótájékoztatóján.
2025-05-19 11:10:00
2025. június 28-ától a digitális akadálymentesítés kötelezettség a gazdasági szereplők többsége számára. Ezen a napon lép hatályba ugyanis a termékekre és a szolgáltatásokra vonatkozó akadálymentességi követelményeknek való megfelelés szabályairól szóló törvény. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely Gábor, a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners Ügyvédi Iroda ügyvédje foglalta össze.
2025-05-17 12:50:00
A NAV-nak a külföldi bankszámlák adatairól is van információja; az adóbevallás ellenőrzésekor, kiegészítésekor az ilyen számlákkal kapcsolatos, valamint a számlákra beérkező jövedelmeket is figyelembe kell venni – hívja fel a figyelmet az adóhivatal.

  Rovathírek: HIPA

Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Már minden tízedik magyar dolgozott külföldön, főleg Németországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában vagy Franciaországban, és a legfőbb motiváció a pénzkereseti lehetőség, de közben sokakat vonz a nyelvi, kulturális tapasztalat és a szakmai fejlődés is – mondta el a Profession.hu felmérésének eredményei alapján Dencső Blanka. Az állásportál piackutatási és üzletfejlesztési szakértője ebben az epizódban bemutatja, milyen érdekes trendek alakultak ki a magyarok külföldi munkavállalási kedve kapcsán, illetve mennyien és hogyan küzdöttek meg a honvággyal és a nyelvi nehézségekkel, vagy milyen módon kamatoztatják itthon a külföldön szerzett tapasztalatokat.
2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Ajánlásokat fogalmazott meg a Fenntartható Atomenergiáért Tanácsadó Testület a hazai áramellátás biztonságának megőrzése érdekében – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter a tárca május 19-i sajtótájékoztatóján.