Jön az e-nyugta és a kedvezményes, sávos hipa

Jön az e-nyugta és a kedvezményes, sávos hipa
2022. 10. 17., 13:40

Magyarország bevezeti az e-nyugtát, kisebb lesz az átalányadózás adminisztrációja, a kisvállalkozások számára pedig egyszerűsödik a helyi iparűzési adó – jelentette be Varga Mihály a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) konferenciáján.

A pénzügyminiszter kiemelte: a kormány többek között adóegyszerűsítésekkel, gyármentő programmal és az energiaigényes kis- és középvállalkozások támogatásával segíti a cégeket. A vállalkozások és munkahelyek védelmére a kormány további vállalkozói adókönnyítéseket terjeszt az Országgyűlés elé.

Az Országgyűlésnek benyújtandó adómódosító javaslatok szerint többek között könnyebb lesz az átalányadózás választása. Az egyszerűbb szabályozás mellett jelentősen csökken az adminisztrációs teher is: tizenkettő helyett évente csak négyszer kell járulékbevallást benyújtani – ismertette a tárcavezető. Varga Mihály kiemelte, hogy a legnagyobb könnyítéssel a kisvállalkozások számolhatnak a törvényjavaslat alapján, a helyi iparűzési adó egyszerűsödik számukra. Az egyszerű és kedvezményes, sávos adózást évi 25 millió forint bevételig választhatják a kisvállalkozások, így például a legkisebbek, akiknek az éves bevétele 12 millió forint alatt marad, mindössze 50 ezer forint adót fizetnek évente.

Az új adócsomag emellett tartalmazza, hogy a gazdaságfehérítés részeként Magyarország az Európai Unióban elsőként vezetheti be az úgynevezett e-nyugtát. A papírmentes nyugtaadás kisebb adminisztrációt, egyszerű használatot és költségcsökkentést jelent a vállalkozónak, továbbá környezetvédelmi és járványügyi szempontból is követendő nyugtaadási móddá válhat világszerte. Az e-nyugta részletszabályain jelenleg a Pénzügyminisztérium és az adóhivatal dolgozik.

A pénzügyminiszter a BKIK rendezvényén beszélt a „Feldolgozóipari KKV Energiaköltség és Beruházás Támogatási, valamint a Gyármentő Programról” is. A kormány 2022-ben és 2023-ban 200 milliárd forint állami támogatással segíti a kkv-kat, valamint támogatással ösztönzi a nagyvállalatok energiahatékonysági és megújuló energiára irányuló beruházásait is. Emellett közölte: továbbra is folytatódnak a Széchenyi Kártya Programok is, amelynek keretein belül év eleje óta 2500 milliárd forint forráshoz jutottak a kkv-k. (Pénzügyminisztérium)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-11-28 09:40:00
A beruházások volumene 2023 III. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 12,1 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest – szezonálisan kiigazítva – 2,2 százalékkal mérséklődött – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
2023-11-27 19:00:33
A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.
2023-11-27 18:10:00
Hagyatéki ügyekben előfordulhat, hogy az örökös vagy más érdekelt a hagyatéki tárgyaláson személyesen nem tud megjelenni, de szeretné, hogy valaki képviselje. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
2023-11-27 16:10:00
A személyszállító járművek javítása, karbantartása vagy üzemanyag‑tankolása céljából megtett utak során felhasznált gázolaj nem tartozik a „motorhajtóanyagként felhasznált kereskedelmi gázolaj” fogalma alá – jelentette ki a Tüke Busz vs. NAV ügyben hozott ítéletében az Európai Bíróság.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS