A digitális oktatásban tanuló diákok, családjaik és tanáraik számára elérhetővé tett ingyenes internet szolgáltatásra eddig mintegy 280 ezer igény érkezett. A kisebb szolgáltatók április 21-től nyújthatnak be egyedi támogatási kérelmet kiesett bevételük kompenzációjára.
Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára elmondta: a kormány tavaly novemberben a középfokú oktatási intézmények diákjai és pedagógusai számára, majd idén márciustól az alapfokú oktatási intézményekben tanulók és tanítók számára is biztosította a lehetőséget.
A döntés következtében valamennyi internet-szolgáltató kivette a részét a járványhelyzet hatásainak enyhítéséből. A kisebb ügyfélszámú, alacsonyabb árbevételű szolgáltatók arányosabb teherviselése érdekében az innovációs tárca felhívást tett közzé egyedi támogatási kérelmek benyújtására.
A felhívásra azok a szolgáltatók jelentkezhetnek, amelyek éves árbevétele az elmúlt két évben nem haladta meg az évi 12 milliárd forintot, és alkalmazotti létszámuk 300 fő alatt volt. Az igényeket első ütemben a 2020 novembere és 2021 márciusa közötti időszak bevételkiesésének kompenzációjára lehet benyújtani. A felhívás a lebonyolító Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség honlapján érhető el. (ITM)
A Gourmet egy óriási szabadtéri sétálókóstoló, ahol elveszhetünk a legjobb fővárosi és vidéki éttermek kínálatában.
Az Európai Bizottság jóváhagyta a projekt kivitelezési és finanszírozási szerződését.