Indul az országos kkv-tájékoztató rendezvénysorozat

2020. 01. 31., 12:15

„A kormány minden lehetséges támogatást meg kíván adni azoknak a vállalkozóknak, akik munkát biztosítanak a magyaroknak, hozzájárulnak településük és régiójuk felvirágoztatásához” – mondta el György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

A kormány 2019 őszén elfogadta a KKV Stratégiát, amelynek egyik zászlóshajó projektje a nagy növekedésű magyar mikro-, kis- és középvállalkozások támogatását szolgáló Magyar Multi Program.

A nyolc állomásos szakmai rendezvénysorozat azokat a magyar mikro-, kis- és középvállalkozásokat szólítja meg a Magyar Multi Programmal és a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kkv-knak szóló programjával, amelyek három egymást követő évben évi 20 százalékkal tudták növelni árbevételüket vagy 50 százalékkal az exportjukat. Ezek a vállalkozások 50-340 millió forint támogatásban részesülhetnek fejlesztési céljaik megvalósításához.

A rendezvénysorozatot az ITM részéről Szepesi Balázs gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár nyitotta meg 2020. január 29-én, Szombathelyen, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában. Előadásában nemcsak a Magyar Multi Programot mutatta be, hanem a közeljövőben várható további vállalkozásfejlesztési forrásokat is, amelyekben kiemelt figyelem jut a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások technológiaváltására.

A Magyar Multi Program második körében 2020. március 5-én indul el az előminősítés és a regisztráció. A programban az első körhöz hasonlóan egy adott vállalat – diagnosztikai és fejlesztési terv készítését követően – jelentős összegű támogatásban részesülhet komplex fejlesztései megvalósításához. A jelentkezés ingyenes, a kedvezményezettek 45 százalékos vissza nem térítendő támogatást kapnak.

A szombathelyi fórum csupán az első állomása az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. (IFKA) és a Megyei Kereskedelmi és Iparkamarák közös szervezésében, a BÉT szakmai közreműködésével megvalósuló rendezvénysorozatnak, amelyet további hét helyszín követ.

A későbbi tájékoztató napok helyszíne és időpontja:

  • Miskolc − 2020. február 5.
  • Pécs − 2020. február 12.
  • Szeged − 2020. február 13.
  • Kecskemét − 2020. február 19.
  • Székesfehérvár – 2020. február 25.
  • Debrecen − 2020. március 3.
  • Budapest − 2020. március 4.

A részvétel regisztrációhoz kötött, az érdeklődők az mmp.ifka.hu honlapon, az események menüpontban jelentkezhetnek.

ITM Kommunikáció

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024-06-22 12:30:59
Ahhoz, hogy a nyári sörünk igazán frissítő legyen, a komló adta aromák elengedhetetlenek. Ez a növény azonban nem csak a kedvenc alkoholos italunk fűszere – ennél sokkal izgalmasabb.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 06. 17., 22:50
epizód: 2024 / 12   |   hossz: 24:28
Minden nyári szünetben diákok tízezrei jelennek meg a munkaerőpiacon, hogy pénzt gyűjtsenek és szakmai tapasztalatokat szerezzenek. A 25 év alattiak számára elérhető szja-kedvezmény révén sokan mentesülnek az adófizetés alól, ám a foglalkoztatás jogviszonya eltérő adózási kötelezettségeket róhat rájuk, amiből baj lehet, ha nem figyelnek rá. Horváthné Szabó Beáta, a Moore Hungary adótanácsadó szakértője nemcsak ezeket a szabályokat veszi sorra, de bemutatja az iskolaszövetkezeten keresztüli foglalkoztatás, valamint a külföldön tanuló vagy külföldi diákok hazai munkavégzésének kritériumait is.
A hazai utasbiztosítási piac egyik legalapvetőbb problémáinak egyike az, hogy az ügyfelek még mindig túl sokat akarnak spórolni rajta, holott a nyaralás költségének csak elhanyagolható töredékét teszi ki – hívta fel a figyelmet a PBA Insura Zrt. vezérigazgatója. Dr. Kozma Gábor jelezte: a legolcsóbb és az 1–2 ezer forinttal többért kötött prémium biztosítás szolgáltatásai között óriási különbség tátong, és erre az utolsó pillanatban – mert bizony akkor kötjük – már nem biztos, hogy felfigyelünk.
Női pék, cukrász, kaviárszakértő is helyet kapott a rendezvény nagyszínpadán, hogy a fő téma, a „női energiák” mentén bemutassák a művészi szintre emelt szakmájukat. Nemes Richárd főszervező elárulja, hogy hogyan lehet még fenntarthatóbban működtetni egy műfajából adódóan sok hulladékkal járó gasztronómiai rendezvényt vagy milyen egyszerű ételekkel tudnak nagyot alkotni a Gourmet Fesztiválon bemutatkozó konyhák mesterei. Ha mindez nem lenne elég, kifejti, hogy a fine dining milyen vonásokkal ruházta fel a magyar vendéglátást az utóbbi pár évben és például hogyan lehet „veganizálni” megszokott fogásokat, amelyek ettől csak még jobbak lesznek! Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS