Indul a kiva-kampány

2018. 12. 20., 08:32

A kormány azt szeretné, ha egyre több vállalkozás választaná a kisvállalati adót (kivát) – mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára.

Izer Norbert (képünkön; fotó: Pénzügyminisztérium) elmondta: eddig mintegy 30 ezer vállalkozás választotta ezt az adózási formát, ezek a cégek a korábbi adózásról, például a társasági adóról való átállással az idén együttesen mintegy 35 milliárd forintot takarítanak meg.

A kormány kampányt indít a kiva népszerűsítésére, azt kívánják elérni, hogy legalább 40 ezerre emelkedjék az azt választó cégek. A kiva jelenlegi kulcsa 13 százalék, de az újabb, várható adócsökkentések, így a szociális hozzájárulási adó tervezett csökkentése után a kiva kulcs 12 százalékra mérséklődhet.

Az államtitkár kiemelte: Magyarország eredményes évet tudhat maga mögött, az ország gazdasági növekedése minden várakozást felülmúl, a harmadik negyedévben a gazdasági bővülés elérte az 5,2 százalékot. A cégek a megfelelő adózási mód kiválasztásával sok pénzt spórolhatnak meg a törvények adta keretek között, erre jó példa a kisvállalati adó. A 2013-tól választható kisvállalati adó (kiva) nemcsak a cégeknek biztosít jelentős egyszerűsítést, és több százezer forint megtakarítást, hanem az állami büdzsé bevételére is kedvezően hat. A PM szakértőinek számításai szerint ugyanis a tavalyi mintegy 23 milliárdos kiva bevétel idén közel a kétszeresére emelkedhet.

Ezt az adózási formát azoknak a vállalkozásoknak érdemes választani, melyeknek a bértömege nagyobb a nyereségénél, vagy amelyek növekedésre, beruházásokra forgatják vissza a nyereségüket. A kiva választásával az áttérésre jogosult, foglalkoztatottal rendelkező cégeknek több mint a 80 százaléka jobban járna, a kisvállalkozásokat a döntésben a tárca kiva kalkulátora is segíti.

Az államtitkár ismertette, hogy a kiva mértéke január elseje óta 13 százalék, amely kiváltja a társasági adót és a munkáltatói adóterheket. Az adó alapjába ráadásul csak az osztalékként kivont nyereség számít bele, azaz a vállalkozásba visszaforgatott nyereség mentesül az adó alól. Hozzátette: a módosítás is hozzájárult ahhoz, hogy számottevően bővült idén a kivások köre, ugyanis míg a múlt év végén 15 ezer volt a számuk, addig ma már mintegy 30 ezer kisvállalkozás él ezzel az adózási formával.

Izer Norbert kiemelte: idén decemberben még több közepes cégnek nyílik meg a kiva választási lehetősége, miután az új szabályok szerint az éves bevételre, illetve a mérlegfőösszegre vonatkozó belépési értékhatár ötszázmillió forintról egymilliárd forintra emelkedett. Az adónem mellett döntőknek az értékhatár gyors „kinövésétől” sem kell tartaniuk, mivel a jövő évtől a kiva alanyiság megszűnését eredményező értékhatár is nő, egyről hárommilliárd forintra.

Az államtitkár elmondta, hogy a PM most elindítja „a kérdezd a könyvelődet” kampányt, ugyanis a tárca tájékoztató leveleket küldött ki, az ügyfélkapun keresztül ezt főleg az érintett cégek könyvelői kapták meg. Összesen mintegy 77 ezer adózó cég kapott tájékoztatást az adóhivataltól, hogy az adataik alapján érdemes lehet a kisvállalati adót választaniuk. Ebből hozzávetőleg 47 ezer cég kapott általános tájékoztatást, ők legalább 10 százalék adót spórolhatnának. Azon levelek szerint, amelyek részletes számításokat tartalmaztak, a cégek adókötelezettségének csökkenése összesen 23 milliárd forintot tenne ki, amennyiben mindannyian belépnének a kiva alá - mondta a PM államtitkára. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-27 10:15:00
Ha nem költik el május végéig a SZÉP-kártya tulajdonosok az október közepéig megkapott pénzüket, akkor ugrik a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu. A hosszú hétvégén tehát érdemes vadászni az elfogadóhelyekre az érintett SZÉP-kártyásoknak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.
2023. 04. 18., 19:10
epizód: 2023 / 5   |   hossz: 19:07
Kőkút községben egy EU-s projekt mintegy 60, szegregált településrészre szorult lakó életét változtatta meg. Alulképzett szülők nehéz körülmények közé született gyermekinek sorsát helyezték új alapokra egy építőipari cég és az önkormányzat összefogásával, hiszen egyszerre változtak meg a lakhatás és a továbbtanulás lehetőségei. Hogyan valósította meg a nehézségek ellenére is sikeresen zárult projektet a kivitelező vállalkozás, amely nem is keresett a programon, és milyen szociális hatást vár az egésztől az önkormányzat? Horváth Lászlót, a kivitelező Melio-Start Kft. ügyvezetőjét, a baranyai VOSZ elnökét, illetve Dr. Barka Tamás kőkúti jegyzőt kérdeztük.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS