Huszonöt vállalat már megkapta a gyármentő támogatást

Huszonöt vállalat már megkapta a gyármentő támogatást
2023. 07. 19., 14:13

Eddig huszonöt cég kapta meg a támogatási oklevelet, összesen 27,5 milliárd forint értékben az energiahatékonyságot növelő beruházásokat előmozdító Gyármentő Program keretében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

A Gyármentő Programot azért indította el a kormány az ukrajnai háború kitörését követően, hogy a hazai vállalatok erősíteni tudják függetlenségüket a nemzetközi energiapiacok teljesen kiszámíthatatlan kilengéseitől, és így meg tudják őrizni a munkahelyeket, fenn tudják tartani a gazdasági teljesítményüket – mondta Szijjártó Péter.

A program keretében 120 milliárd forintot biztosítanak 140 kedvezményezett vállalat energiahatékonysági és megújulóenergia-beruházásaihoz, hogy ezzel megteremthessék a biztonságos működés feltételeit, ennek nyomán pedig mintegy 300 milliárd forintnyi fejlesztés jöhet létre.

A mostani bejelentés értelmében 25 cégnek adták át a támogatási okiratot, amelyeket 27,5 milliárd forinttal segítenek. Ebből 61 milliárd forintnyi beruházás jön létre, s ennek köszönhetően több mint 12 ezer munkahely válik betonbiztossá. A projektek várhatóan 12 471 megawattórával csökkentik az energiafelhasználást.

„Elsősorban technológiaváltás mellett kötelezték el magukat a vállalatok, sok esetben a gyárépületek hőtechnikai korszerűsítését tűzték ki célként, valamint a megújuló energia termelésére, használatára vonatkozó fejlesztéseket hajtanak végre, itt is leginkább a napelemes rendszerek telepítésével” – közölte a miniszter.

Huszonnégy magyar és egy olasz cég kap támogatást, ágazatok szintjén pedig a fém- és az élelmiszeripar emelhető ki. A pályázatok nem a tipikus területi eloszlást mutatják, a legtöbb ugyanis Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéből, majd Bács-Kiskunból, Hevesből és Veszprémből érkezett be.

A társaságok főként napelemes rendszerek építéséhez kértek támogatást, ami nagymértékben segíti a megújuló energiaforrások bővítésére vonatkozó kormányzati célkitűzést. Mostanra átlépte az 5000 megawattot a magyar ipari és háztartási méretű napelemes rendszerek kapacitása, így jóval a megszabott határidő teljesülni fog a korábban 2030-ra kitűzött 6000 megawattos cél.

A kormány változtat a beruházásösztönzési rendszeren, amelynek nyomán ha egy kapacitás- vagy technológiafejlesztő beruházás részeként energetikai fejlesztést is végrehajt valamely vállalat, akkor a projekt energiafejlesztési része 50 százalékig támogathatóvá válik – közölte.

Emlékeztetett rá, hogy korábban a kormány meghirdette minden idők egyik legrobusztusabb beruházásösztönző programját, amelynek keretében 300 milliárd forintnyi támogatást biztosítottak közel 1200 vállalatnak, amelynek nyomán 800 milliárd forintnyi beruházás jött létre, és így több mint 250 ezer munkahelyet sikerült megmenteni. (MTI)

(Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 12. 05., 10:10
Nálunk nem csupán a szavak szintjén érvényes az, hogy egy hajóban evezünk, hanem tényleg közösen, csapatként jutunk át egyik partról a másikra – mondta az Üzletemnek Csuhay Attila, az ingatlanprojektek menedzselésével foglalkozó GPM Kft. ügyvezető igazgatója.
2023-12-07 16:10:00
Az uniós tagállamok állandó képviselői megállapodtak egy olyan új jogszabályra vonatkozó tanácsi megbízásról, amely uniós szinten megkönnyíti az egészségügyi adatok cseréjét és az azokhoz való hozzáférést.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS