Húsipari tagok kérték, az Agrárkamara megszervezte

2019. 04. 10., 14:00

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Élelmiszeripari Igazgatósága a tagi igények alapján újabb témakörökben indít „Tanuljunk együtt!” programokat. A húsipar szereplőinek szánt szakmai napok keretében a szárazáru-gyártással és a pácolt húskészítmények előállításával kapcsolatos ismereteiket bővíthetik a résztvevők.

A korábbi visszajelzések beépítésével folytatódik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Élelmiszeripari Igazgatósága által életre hívott „Tanuljunk együtt” programsorozat, amelynek keretében ezúttal a húsipari szereplőknek szárazáru-gyártással és a pácolt húskészítmények előállításával kapcsolatos ismereteket szolgáltat a köztestület.

A kamara a programsorozat megvalósításával lehetőséget teremt az élelmiszer-feldolgozásba éppen belekezdők, illetve a már előállítással foglalkozó hazai kisüzemek minőségtudatos gyakorlatához. Az interaktív tudásátadás során lehetőség adódik a szakemberekkel történő közvetlen beszélgetésre, konzultációra. Az elsajátított ismeretek érdemben hozzájárulnak a termékfejlesztési folyamatokhoz, valamint az erőforrás-hatékonyság növeléséhez.

A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karára szervezett „Tanuljunk együtt! – Húsipari gyakorlati napok” keretében a résztvevők megismerhetik a húskészítmények élelmiszerbiztonsági alapjait, a termékek élelmiszerkönyvi előírásait és a minőséget befolyásoló tényezőket, valamint a gyakorlatban is lehetőség nyílik a gyártás főbb lépéseinek áttekintésére és a késztermékek érzékszervi bírálatára.

Az általános gyakorlatokon túl termékfejlesztési javaslatokkal és szemléletformáló, hasznos ötletekkel várjuk az érdeklődőket.

A tavaszi félévre tervezett események időpontjai:

2019. 05. 10. Szárazáru-gyártás (kezdő csoport)

2019. 05. 17. Pácolt húskészítmények gyártása (kezdő csoport)

A programon való részvétel rendezett kamarai tagság mellett ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-09 14:40:00
2026 negyedik negyedévében a magyar munkáltatók 37 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést csupán 13 százalékuk jelez előre. Ilyen mértékű pozitív várakozás a piaci szereplők körében az elmúlt öt évben nem fordult elő – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS