Hordókban és zsákokban is rejtegették az illegálisan kifogott pontyot és harcsát

2020. 07. 20., 18:45

Sokan halásznak szabálytalanul a nagyobb folyókon, két héten beül öt eljárást is indítottak rekreációs célból halászókkal szemben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal halőrei, akik több mint egymillió forint halvédelmi bírságot is kiszabtak – közölte a Nébih hétfőn a honlapján.

Az ellenőrök 48 darab, 134 kilogramm jogosulatlanul kifogott halat foglaltak le, és engedtek vissza eredeti élőhelyükre.

A Nébih halőreinek a Bodrogon ponty, a Tiszán harcsák jogszerűtlen kifogása miatt kellett intézkedniük. A bírság kiszabása mellett a halászok engedélyét is bevonták.

Közölték: a rekreációs halászjeggyel horgászóknál az utóbbi hónapokban több szabálytalanságot tapasztaltak a Tiszán, a Bodrogon, a Szamoson is.

A jellemző szabálytalanságok: jelöletlen halászeszköz, a fogási napló vezetésének elmulasztása, a kifogott őshonos, fogható, de fajlagos tilalmi idővel, méret- és darabszám korlátozással védett hal beírásának mellőzése, élő halak szállítása. Rendszeresen előkerülnek az ellenőrzések során hordók, zsákok, ládák, amelyekben fogási naplón kívüli, élő hal van.

Magyarország halgazdálkodási vízterületeinek halállománya nemzeti kincs, természeti érték és gazdasági erőforrás, amelyet a társadalomnak védenie és természetes megújulását elősegítenie kell. Megóvásához elengedhetetlen a jogszabályi előírások betartása.

A Nébih Állami Halőri Szolgálata továbbra is várja a jogsértésekkel kapcsolatos bejelentéseket az allamihalor@nebih.gov.hu címre. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-03 19:39:42
A Magyar Bankszövetség elkötelezett Magyarország pénzügyi stabilitása, a gazdaságfejlesztési megoldások támogatása és a gazdasági verseny élénkítése iránt – hangsúlyozta a bankszövetség, reagálva Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter önkéntes kamatplafon bevezetéséről szóló felhívására.
2023-10-03 15:09:00
Az Európai Parlament kedden 578 szavazattal, 24 ellenszavazattal és 19 tartózkodás mellett elfogadta azt az új kereskedelempolitikai eszközt, amely konkrét intézkedések meghozatalára jogosítja fel az EU-t arra az esetre, ha egy harmadik ország gazdasági eszközökkel próbálná rákényszeríteni az EU-t vagy valamelyik tagállamát adott szakpolitikájának vagy álláspontjának megváltoztatására.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS