Havi 1 milliárd forintot is kaphatnak a legígéretesebb startupok

2022. 04. 20., 17:39

Több, mint 420 portfóliócégével nem csak regionálisan, de európai szinten is kimagaslóan aktív tőkefinanszírozói piaci szereplőnek számít a Hiventures. A közel 22 milliárd forintos tavalyi összbefektetéssel az MFB Csoporthoz tartozó tőkealap-kezelő 2021-ben egyszerre szárnyalta túl éves céljait és döntötte meg saját korábbi rekordját. A társaság a 2017 eleji indulás óta eltelt 60 hónapban közel 60 milliárd forintot, átlagosan havonta 1 milliárdot fektetett be hazai vállalkozásokba.

Immár 5 éve tölt be egyedülálló szerepet a kockázati tőkepiacon a Hiventures, amely állami tőkebefektetőként azzal a céllal jött létre, hogy felhelyezze az országot a nemzetközi innovációs és startup térképre, majd 2019-től kezdődően finanszírozási programjait kiterjesztette először a kis- és középvállalkozásokra, majd a nagyvállalatokra is.

Megduplázta árbevételét a portfólió

A Hiventures portfóliójába tartozó 423 társaság 2021 végén összesen 2740 főt foglalkoztatott. Az elmúlt évet is beárnyékoló pandémia, valamint a szállítási láncok folytatódó akadozása ellenére 2020-hoz képest megduplázta összesített árbevételét a portfólió, 102 cég esetében ennek a bevételnek egy jelentős, több mint 21 milliárd forintot kitevő része külföldi piacokról folyt be. Az exportból származó összbevétel az egy évvel korábbihoz képest másfélszeresére növekedett.

„A minden várakozást felülmúló eredményben az egyre jobban teljesítő startupjaink mellett az is közrejátszott, hogy tavaly már jóval nagyobb teret nyertek a portfóliónkban a közép- és nagyvállalatok: 2019 óta összesen 23 érett hazai vállalat sikeréhez járultunk hozzá befektetéseinkkel” – szögezte le Katona Bence, a Hiventures vezérigazgatója.

A teljes magyar vállalkozói ökoszisztémát lefedik

A startupok finanszírozása mellett olyan dinamikusan nőtt a hagyományos vállalatoknak nyújtott tőkebefektetések volumene, hogy 2021-ben már a rekordösszegű, közel 22 milliárd forintos kihelyezések megközelítőleg a fele KKV-kba és nagyvállalatokba áramlott. Ebben nagy szerepet tölt be, hogy a piaci szereplők között a Hiventures hozamelvárása a legalacsonyabb, mivel a gazdaság teljesítményének ösztönzésén van a hangsúly a profitmaximalizálás helyett. A nyereség és a növekedés legnagyobb része így a vállalkozásnál maradhat.

„Mostanra világosan látszik, hogy nem csak startup területen van szükség ránk” – vélte Katona Bence. „Azzal, hogy tőkeerőssé tesszük a magyar vállalkozásokat, hozzájárulunk sok kis- és közepes cég növekedéséhez, piacbővítéséhez és gyakran ahhoz is, hogy az érintett cégek továbbra is magyar tulajdonban maradhassanak, biztosítva a sikeres generációváltást. A közép- és nagyvállalatok esetében több, a hazai gazdasági teljesítmény egészét nagyban befolyásoló bővüléshez és felvásárláshoz nyújtottunk finanszírozást” – tette hozzá a vezérigazgató.

Akár 1 milliárd forint a legígéretesebb startupoknak

Sikeresen töltötte be a Hiventures 2017-es indulásával az a finanszírozási űrt, ami a startup ökoszisztémát jellemezte és ami komoly korlátot jelentett a startupok fejlődésében. Az indulás óta eltelt öt évben összesen 1308 startup alapító fiatal kapott lehetőséget sikeres vállalkozás felépítésére. Annak érdekében, hogy ez a szám a jövőben is tovább növekedhessen, a tőkealap-kezelő folyamatosan alakítja, fejleszti a számukra kínált feltételrendszert.

„Egyszerűsödtek például az inkubáció belépési feltételei: nem kell felmondani a munkahelyen, feladni az egyéni vállalkozói létet, valamint még egyszerűbbé tettük a befektetési folyamatot, hogy a legfiatalabb vállalkozások még gyorsabban juthassanak hozzá a befektetési összeghez” – avat be a részletekbe a vezérigazgató. A legígéretesebb startupok, illetve scaleup (növekedési) fázisban lévő vállalkozások pedig a tavalyi évtől kezdődően akár 3 millió euró, azaz 1 milliárd forint összegű tőkefinanszírozást is kaphatnak. Egyre érettebbé válik a startup portfólió, így a kiszállásoknak is eljön az ideje. „Mostanra túl vagyunk az első sikeres, nagy exiteken, valamint előkészítés alatt áll több nagy nemzetközi felvásárlás is” – teszi hozzá Katona Bence.

A mentőtermékek is jól teljesítenek

A világjárvány megjelenésekor, 2020. áprilisában gyorsan elérhető mentőprogramot hozott létre a Hiventures a bajba jutott startupok és KKV-k számára. A Startup Mentőprogram – amelyet a múlt év végén zárt le a társaság – keretein belül 3,5 milliárd forint folyósított összeget kapott 30 bajba jutott startup, így azok nem mentek csődbe, megtartották tudásintenzív, innovatív fókuszukat.

A nehézségekkel küzdő kis- és középvállalkozások számára idén június 30-ig még biztosan nyitva áll a lehetőség, hogy igénybe vegyék a Hiventures KKV Mentő termékét, amely kedvező feltételek mellett biztosít finanszírozást.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 16., 16:20
Júliusra a kereslet visszaesésével párhuzamosan befékezett a használt panellakások drágulása, Kelet-Magyarországon pedig még csökkenésnek is indult az átlagáruk. A Duna House szakértője szerint a 3 százalékos hitel újabb lökést adhat ennek a szegmensnek, különös tekintettel az új finanszírozási konstrukció lakásokat érintő feltételei között szereplő 100 millió forintos értékhatárra és a maximum 1,5 millió forintos négyzetméterárra.
2025. 07. 15., 15:20
A már működő beruházási hitel mellett július 15-től elérhető a KKV Technológia Plusz Hitelprogram „B” komponense, a 70 milliárd forint keretösszegű kamatmentes forgóeszközhitel. A program a Nemzetgazdasági Minisztérium becslése szerint 4000–4500 vállalkozás számára nyújthat segítséget, különösen a fejlesztendő térségekben.

  Rovathírek: HIPA

A következő két évben több üzemegységet is épít, illetve bővít a Gyermelyi Zrt. A beruházási program egy új, teljesen automatizált magasraktárt, tésztagyári kapacitásbővítést és csomagolásfejlesztést foglal magában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül hosszabbította meg a hatósági árak rendszerét, hiszen ezzel a szőnyeg alá söpörték a gazdaságban lappangó feszültségeket, amelyek így csak tovább gyűlnek és mindenképpen felszínre kerülnek. Az árrésstop legnagyobb vesztesei éppen a kisboltok lesznek, hiszen lemaradnak az árversenyben a multikkal szemben – vezeti le ebben az epizódban Kozák Tamás. Az OKSZ főtitkára azt is elmagyarázza, miért nincs rendjén az elmaradt egyeztetés és felvázolja a szövetség szakpolitikai javaslatait, amelyek viszont gyógyírt jelentenének – árrésstop helyett.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS