Folytatódnak a településeket támogató programok

Folytatódnak a településeket támogató programok
2022. 07. 08., 13:23

Válságok között a cél továbbra is az országépítő munka folytatása, a családok, a munkahelyek védelme, a települések támogatása és a gazdaság növekedési pályán való tartása – jelentette ki Varga Mihály Tiszafüred Városnapi díjátadó ünnepségén.

A kormány a jelenlegi igen nehéz helyzetben azért dolgozik, hogy kivédje a háború hatásait, megóvja az emberek biztonságát és az elért eredményeket – hangsúlyozta a pénzügyminiszter.

A tárcavezető ismertette: jövőre is támogatjuk a családokat, a munkahelyek létrejöttét, az adócsökkentést, a beruházások megvalósítását, a települések fejlesztéseit. Ennek megfelelően dolgoztuk ki a jövő év költségvetését is. Ebben a kormány számol a bevezetett brüsszeli szankciók hatásaival, a háború okozta energiaválság következményeivel, a háborús inflációval és az Európában kibontakozó gazdasági válsággal – mutatott rá Varga Mihály.

Jövőre is fennmaradnak a családokat érintő adó- és járulékkedvezmények. Folytatódik az Otthonteremtési program is, megmarad a 13. havi nyugdíj, a nyugdíjprémium és az infláció mértékének megfelelően a nyugdíjak tovább emelkednek a következő évben. Mindezek mellett emelkednek az egészségügy és az oktatás működésére és fejlesztésére rendelkezésre álló források is, valamint 2023-ban is folytatódnak az önkormányzati beruházásokat támogató programok: a Modern Városok Program és a Magyar Falu Program.

Varga Mihály emlékeztetett: Magyarország elmúlt éveit kimagasló teljesítmény jellemezte. Igen gyorsan álltunk fel a járványt kísérő válságból, 2021-ben már 7,1 százalékos volt a növekedés, ami az idei év első negyedévére 8,2 százalékra emelkedett. A munkában állók száma is rekordot döntött, és a jövedelmek is jó ütemben nőnek. Mint mondta: nem haladhatunk előre anélkül, hogy biztosítanánk a fejlődés lehetőségét minden térség számára, tudva, hogy erős vidék nélkül nincs erős Magyarország. Jász-Nagykun-Szolnok megye eredményei szintén igen jók, az egy főre jutó GDP az elmúlt évtizedben megduplázódott, 140-ről 164 ezerre emelkedett a munkában állók száma. A tiszafüredi fejlesztések értéke 2018 és 2022 között csaknem elérte a 7 milliárd forintot, megújultak a város létesítményei, az infrastruktúrája és új szolgáltatások jöttek létre. (Pénzügyminisztérium)

(Fotó: PM)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-10 10:20:02
Szinte minden cégnek van már valamilyen biztosítása. Leginkább kötelező és casco, de a vállalkozói vagyon- és felelősségbiztosítás is népszerű, miközben a kibertámadások ellen csak 100-ból 2 cég védekezik – derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi eredményeiből.
2023-12-09 20:46:54
Elkészült a magyar fejlesztésű, kézzel készült borospohár, amely teljesen új, kifinomult arcát mutatja meg a világ egyik legjobb édes borának, az aszúnak. Megérkezett az ASZÚGLASS!

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  Rovathírek: GUSTO

Elkészült a magyar fejlesztésű, kézzel készült borospohár, amely teljesen új, kifinomult arcát mutatja meg a világ egyik legjobb édes borának, az aszúnak. Megérkezett az ASZÚGLASS!

  Rovathírek: ATOMBUSINESS