Felvették a kesztyűt a családi vállalatok a válság ellen

2020. 07. 01., 19:00

Nem mindegy, hogy a családi cégek hogyan tudtak most reagálni a koronavírus-járvány okozta kihívásokra, hiszen hazánkban a cégek 40 százalékát jelentik. A túlélés kulcsát a stabil stratégiai alapok, a folyamatos fejlődésre törekvés és gyors döntések adhatták, de a kesztyűt a családi vállalatok a válság ellen sokféleképpen felvették. Az idén ötéves K&H családi vállalatok kiválósági díj a koronavírus kihívásaira adott példamutató megoldásokat három kategóriában díjazza, a sikertörténetek által pedig szeretne más családi cégeket is fejlődésre inspirálni, hiszen az egymástól tanulás, a tudatosság egyre fontosabb a cégek számára.

A koronavírus-járvány alaposan felforgatta és alapjaiban megváltoztatta hétköznapjainkat, aminek első hullámját kezdjük lassan kicsit távolabbról is látni, értékelni a következményeket. Az azonban már a legelején biztos volt, hogy a válság is csak egy helyzet, még ha nagyon nehéz helyzet is, nem szabad tőle félni, hanem kezelni kell és azonnal reagálni rá, mivel a nem döntés a legrosszabb opció.

„A válság túlélésében és a további sikeres működésben kulcsszerepe van a stabil stratégiai alapoknak, az innovációra törekvésnek és mindemellett a gyors reagálásnak. Az, hogy a családi cégek, milyen megoldásokat, válaszokat adtak a kihívásokra, hosszú távon is meghatározó, hiszen a hazai vállalati szektor 40 százaléka ezen cégekből áll. A K&H családi vállalatok kiválósági díjjal ezért idén a koronavírus-járvány kihívásaira adott példamutató megoldásokat három kategóriában díjazzuk, mert hisszük, hogy a sikertörténetekkel további fejlődésre inspirálhatunk más családi cégeket is Magyarországon” – mondta Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok központ vezetője.

A K&H családi vállalatok kiválósági díj innováció kategóriájára a vírusjárvány következtében megvalósult vagy arra adott válaszként a közeljövőben megvalósuló fejlesztésekkel lehet nevezni. A sikeres és hosszú távú stratégia kategóriában azoknak a megoldásoknak az elismerése a cél, amelyek a koronavírus-járványra reagálva bemutatják hogyan alakították át a cég üzleti stratégiáját a megváltozott piaci követelményekre válaszolva, miként biztosították a vállalat hosszú távon sikeres működését.

A társadalmi felelősségvállalás kategóriában  pedig azt mutathatják be a családi vállalatok, hogy mennyire elkötelezettek a társadalom iránt, a járvány idején vagy annak következtében mit tettek a helyi közösségért, a társadalomért, akár a közvetlen vagy a tágabb környezetükben.

„A díj fennállása óta eltelt öt évben dinamikus fejlődés jellemezte a családi vállalkozásokat. A változás egyfelől az üzletméret növekedésében érhető tetten. A másik változás, amit megfigyeltünk, hogy az üzleti méret növekedésével párhuzamosan erősödött ezeknek a cégeknek a családi vállalat tudatossága is. Ma már sokkal többet foglalkoznak azzal, hogy hogyan tudnának más családi cégektől tanulni, többet olvasnak ebben a témában, többet beszélnek arról, hogy mit is jelent, ha ma valaki családi vállalatként működik. A K&H Banknak kiemelten fontosak a családi vállalatok, tehát nekünk most az a feladatunk, hogy ebben a nehéz időszakban is segítsük őket, támogassuk és elismerjük, sőt meg is mutassuk hozzájárulásukat a magyar gazdasághoz és elkötelezettségüket a társadalom iránt. Éppen ezért a nyertes cégek számára megjelenést biztosítunk a Forbes magazinban, az ünnepélyes díjátadóra pedig a Forbes Családi Vállalatok Gálán kerül majd sor, hogy minél szélesebb körben ismerhessék meg példaértékű megoldásaikat” – tette hozzá Ékes Ákos.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 17., 12:50
A NAV-nak a külföldi bankszámlák adatairól is van információja; az adóbevallás ellenőrzésekor, kiegészítésekor az ilyen számlákkal kapcsolatos, valamint a számlákra beérkező jövedelmeket is figyelembe kell venni – hívja fel a figyelmet az adóhivatal.
2025-05-15 18:25:00
Az új jogszabály a 2021/2167-es uniós irányelvet ülteti át a magyar jogba, és ezzel átfogó rendszert hoz létre a nemteljesítő hitelek átruházására, kezelésére és kiszolgálására. A legfontosabb tudnivalókat a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda szakértői foglalták össze.
2025-05-15 17:05:00
A tartósan élénk kereslet miatt az eladók kerültek helyzetbe a lakáspiacon, és egyre kisebb árengedményre hajlandóak az ingatlan értékesítésekor. Az Otthon Centrum első negyedéves összegzése szerint a panelek árából engedik a legkevesebbet a tulajdonosok.

  Rovathírek: HIPA

Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.
Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS