Ezüst Corvina-díjjal ismerték el Krisán László munkáját

üzletem.hu  |  2019. 09. 28., 08:45

A Budapesti Corvinus Egyetem legrangosabb elismerését vehette át szeptember 27-én a leköszönő Konzisztórium három delegált tagja. Az elmúlt három év tapasztalatairól Krisán Lászlót, a Konzisztórium elnökét kérdeztük.

Az Ezüst Corvina-díjat adományozta a Budapesti Corvinus Egyetem a Konzisztórium három delegált tagjának, Krisán Lászlónak, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatójának, Windisch Lászlónak, az MNB alelnökének és Rolek Ferencnek, a Budapest Bank vezérigazgató-helyettesének, az MGYOSZ alelnökének.

Mint Krisán László az Üzletemnek elmondta, a kancellári rendszer bevezetésével négy évvel ezelőtt kezdődött el a felsőoktatási rendszer átszervezése, amelyet segítettek a három és fél éve indult konzisztóriumi, irányítói, tanácsadói testületek. Ezek az 5-7 fős testületek a piacról jövő rálátásokat vitték be a felsőoktatási intézményekbe, ezzel az oktató- és a kutatómunka új impulzusokat kapott.

Krisán László szerint ez beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Idén június 30-án a Budapesti Corvinus Egyetem állami fenntartású intézményből alapítványi fenntartású intézmény lett. „Ez nagyon új rendszer, kifejezetten érdekes kezdeményezés, az első lépés, hogy a felsőoktatásban új modell kezdjen működni, amely új alapokra helyezi a finanszírozást. A modell felállítása fontos mérföldkő és egyben próbatétel, amelyet nagyon kemény munka előzött meg. Ehhez járultunk hozzá konzisztóriumi két társammal külsős ismereteinket, tapasztalatunkat átadva” – hangsúlyozta Krisán László.

A mi konzisztóriumi munkánk ezzel véget ért. Azt gondolom, hogy a mögöttünk lévő három év kimondottan hasznos és tartalmas volt a Konzisztóriumban dolgozva. Igyekeztünk behozni azokat a piaci gondolkodásokat, amelyek az új gazdasági tevékenység tekintetében útmutatók lehetnek.

A KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója elmondta: „Nagyon büszke vagyok arra, hogy három ilyen év van mögöttünk, nagyra értékelem a rangos kitüntetést. A Corvinus megbecsültsége, népszerűsége, presztízse folyamatosan javul, ezt az új tanév számai is bizonyítják. Lánczi András rektor úr vezetésével és Pavlik Lívia kancellárasszony gazdasági rátekintésével sikerült nagyon jó és szerethető irányt meghatározni. Azt látom, hogy a hallgatói önkormányzat, a szenátus, a különböző karokon dolgozók, valamint a szakszervezet vezetői a szükséges viták lefolytatása után szintén követhetőnek tartják az irányt”.

Krisán László a felsőoktatásra a jövőben is ugyanúgy figyel, mint eddig. Úgy gondolja: „Meg kell becsülni azokat, akiktől a tudásunkat szereztük annak idején, most pedig a mi feladatunk, hogy a fiataloknak átadjuk a tudásunkat. Biztos vagyok benne, hogy a tanulás, a tudásszerzés a kitörési pontja Magyarországnak.

A Budapesti Corvinus Egyetemen a mostani tanévben 20121 jelentkezőből 3484 hallgató kezdte meg tanulmányait. A Corvinuson az országosan tíz legnépszerűbb szakból öt szerepel a képzések kínálatában.

(A fotón: Pavlik Lívia, Windisch László, Krisán László és Lánczi András)

LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-07 19:18:54
Az idén külföldi nyaralásra induló magyarok 83 százaléka a helyszínen is bankkártyával, okostelefonnal vagy okosórával tervez fizetni. Ezzel Magyarország első a régióban a Visa nyolc közép- és kelet-európai országra, köztük hazánkra is kiterjedő, „Utazási és fizetési szokások 2023” címmel megjelent tanulmánya szerint.
2023-06-07 18:18:26
A turizmus és vendéglátási szektor támogatása és az általuk fenntartott jelentős számú munkahely megvédése érdekében 2023. május 31-ig volt lehetséges – 15 százalékos díj megfizetése nélkül – teljes összegben felhasználni a SZÉP-kártyán 2022. október 15-ig jóváírt, „bennragadt” összegeket.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS