Ezekkel az egyetemekkel kötött együttműködési megállapodást a Mészáros Csoport

2021. 08. 27., 17:00

Öt egyetemmel kötött együttműködési megállapodást a Mészáros Csoport – jelentették be a Mészáros Alapítvány ötödik, Egerszalókon megrendezett éves konferenciáján pénteken.

A megállapodást a Szegedi Tudományegyetemmel, a Pécsi Tudományegyetemmel, a Pannon Egyetemmel, az Óbudai Egyetemmel és Neumann János Egyetemmel kötötték meg.

Ennek értelmében a Mészáros Csoport együttműködik az egyetemek doktori képzéseivel úgy, hogy a kutatások folytatásához szakmai támogatást nyújt. Az intézmények bevonják a csoport szakembereit az oktatási folyamatokba, a cégcsoport vállalatai pedig együttműködnek a K+F projektekben az egyetemmel, biztosítva az elméleti tudás mellett a gyakorlati ismereteket is.

Kelemen Beatrix Csilla, a Mészáros Alapítvány elnöke a rendezvényen azt mondta: öt évvel ezelőtt Mészáros Lőrinc azért hozta létre az alapítványt, hogy a válvölgyi fiatalok meg tudják valósítani álmaikat. Azóta 948 Felcsúton, Alcsútdobozon, Vértesacsán, Kajászón, Tabajdon és Válon élő, a felsoktatásban tanuló diák részesült ösztöndíjban. Hozzátette: összesen csaknem fél milliárd forint értékben fizettek ki eddig ösztöndíjakat.

Az elnök úgy fogalmazott: példaértékű program valósult meg. A támogatott diákok számos tudományágban jeleskednek, amit mi sem bizonyít jobban, mint az alapítvány tudástárában mindenki számára hozzáférhető publikációk – tette hozzá.

Mészáros Beatrix, a Mészáros Csoport operatív vezetője előadásában ismertette, hogy a csoporthoz tartozó több mint háromszáz cég tíz ágazatban van jelen. Többen piacvezetők közülük, így az építőipari cégek mellett az Opus Global Nyrt., a Hunguest Hotels Zrt., az Opus Tigáz Zrt. és a Talentis Agro Zrt. A cégcsoportnak 25 ezer munkavállalója van, ezzel a legnagyobb nem állami foglalkoztató.

Mészáros Beatrix szólt arról is, hogy 2019-ben indították el a Talentis Jump! programot, amelyben a cégek gyakorlati helyet biztosítanak a diákoknak.

György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a 2019-ben elindított Tanítsunk Magyarországért programot ismertette, amelyben egyetemista mentorok segítik a hátrányos helyzetű általános iskolásokat, és arra biztatta a konferencián jelenlévő ösztöndíjasokat, hogy csatlakozzanak a programhoz.

Számos kistelepülésen élő gyerek vagy nem tanul tovább, vagy lemorzsolódik, és ebben közrejátszik, hogy traumát jelent a közösségváltás és az is, hogy része lesz az életüknek a rendszeres utazás. A szülők általában nem tudnak ebben segíteni, a Tanítsunk Magyarországért program erre készíti fel a mentorokat.

Az államtitkár közölte: a 2020/21-es tanév második félévében kilenc egyetem csatlakozott a programhoz, 549 mentor volt és 2326 mentorált. A következő tanév első félévére várt létszámok: 13 egyetem, 1365 mentor és 5460 mentorált.

Az Egerszalókon tartott kétnapos konferencián a Mészáros Alapítvány által támogatott hallgatók többek között a média, a bankszektor, az egészségpolitika, turizmus, az agrárium és a környezetvédelem témájú előadásokon vehetnek részt. (MTI)

A fotón: Mészáros Beatrix

(Fotó: MTI/Komka Péter)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-09 20:46:54
Elkészült a magyar fejlesztésű, kézzel készült borospohár, amely teljesen új, kifinomult arcát mutatja meg a világ egyik legjobb édes borának, az aszúnak. Megérkezett az ASZÚGLASS!

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

Elkészült a magyar fejlesztésű, kézzel készült borospohár, amely teljesen új, kifinomult arcát mutatja meg a világ egyik legjobb édes borának, az aszúnak. Megérkezett az ASZÚGLASS!

  Rovathírek: ATOMBUSINESS