Energiakrízis, rezsiszabályok: jöhet az újratervezés

2022. 09. 12., 15:52

A magasabb gáz- és áramárak, valamint az új rezsiszabályok miatt a lakosság mellett a cégeknek is váltaniuk kell. Az újratervezés során pedig nagyobb figyelmet kaphatnak a környezetvédelem, a társadalmi kérdések és a vállalatirányítás témájával foglalkozó ESG szempontok is. Ezen a téren ráadásul jelentős különbségek láthatóak a magyar cégvilágban és sokan lemaradásban vannak – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató összefoglalójából. A Opten ESG indexe szerint például a kkv-k táborában arányosan 17-szer több átlag alatti mutatóval rendelkező cég van, mint a 10 milliárdot meghaladó árbevétellel rendelkező nagyvállalatok körében. A legnagyobb társaságok döntő része, 85 százaléka pedig az átlagnál jobban teljesít. A bankoknál már kötelező mérlegelni az ESG szempontokat, a többi szektorban érdekelt vállalatnál pedig a finanszírozás és a hosszabb távú versenyképesség szempontjából jelentenek ezek kulcskérdést.

A globális szinten és Magyarországon is kialakult energiakrízis előtérbe helyezte az ellátásbiztonságot, köztük a mindennapi energiafogyasztást. Az átlag feletti lakossági fogyasztásra magasabb árat előíró új rezsiszabályok pedig a takarékosságnak adhatnak lendületet. Az energiakrízis persze nemcsak a lakosságot, hanem a cégeket is érinti, nekik szintén újra kell tervezniük a működésüket. A vállalkozások esetében ebben a folyamatban kiemelt szerepet kaphatnak az úgynevezett ESG szempontok. A fenntarthatósági tényezők – energia, társadalmi szerepvállalás és döntéshozatali mechanizmus – terén pedig ma már jól számszerűsíthető, hogy melyik cég épp hol tart – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató elemzéséből, amely a saját fejlesztésű ESG indexének adatai alapján mutatja be a magyar cégvilág helyzetét.

Hatalmas eltérések

A helyzet finoman szólva is felemás a magyar cégek körében, és bőven van tér a fejlődésre a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási elveket magában foglaló ESG tényezőket tekintve. Ez azért is kulcskérdés, mert a szóban forgó szempontok alapvetően meghatározzák az adott cég működését, jövedelmezőségét. Ezt azonban sokan még nem ismerték fel, a magyar cégek között ugyanis jelentős különbségek vannak: a 250 millió forintnál alacsonyabb árbevételű vállalkozások mindössze egyharmada ért el az átlagnál jobb eredményt az optenes ESG index szerint. Ugyanakkor a 10 milliárd forint feletti árbevétellel rendelkező vállalatok már sokkal tudatosabban foglalkoznak a környezetvédelem, társadalmi kérdések és a vállalatirányítás témájával, hiszen utóbbiak táborában a döntő többség, a cégek 85 százaléka teljesített az átlag felett.

„Még beszédesebb adat, hogy a kkv-szektor képviselői között a gyengébben teljesítők aránya 17-szer nagyobb, mint a nagyvállalatoknál. Pedig a 250 milliósnál kisebb vállalkozások adják a cégek 94 százalékát. Fontos látni, hogy a lakossági és mikrovállalati döntések nagyon hasonlóan működnek: az aktuális költségek, rövid távú kiadások a döntőek. Emiatt nem meglepő, hogy a 250 millió forintnál alacsonyabb árbevételű vállalkozásoknak csak az egyharmada ért el az átlagnál jobb eredményt” – mondta Ferenczi Gergely, az Opten céginformációs igazgatója.

A szakember hozzátette, hogy a kedvezőbb üzemi eredménnyel rendelkező vállalatok jellemzően magasabb ESG mutatóval is rendelkeznek. A cégeket 1-től 10-ig tartó skálán osztályozza az ESG index, a 9-es mutatóval rendelkező vállalkozások pedig akár 5-6-szor is eredményesebbek, mint a 6-os ESG indexű vállalkozások.

Pénzkérdés, több szempontból

A jelentős eltérések részben magyarázhatóak azzal, hogy számos vállalat a lakosság egy részéhez hasonlóan a mindennapokra gondol, rövid távra tervez. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a nagyobb kiadással járó, hosszabb távon megtérülő beruházásról lemondanak, mert csak évek során hossza vissza az árát.

„Jó példát jelentenek erre a lakóházak: egy lakóházhoz szükséges napelemes rendszer kiépítése az elmúlt években tetemes kiadást rótt a tulajdonosokra, ezért voltak, akik elvetették. Akik viszont beruháztak, azoknál ma a megtérülési idő jelentősen csökken a magasabb áramárak miatt. Ugyanez igaz a céges világra is. Kétségtelen, hogy az ESG szempontokra, fenntarthatóságra fókuszáló lépések komolyabb kiadást jelenthetnek, de a most kialakult energiakrízis is mutatja, hogy olyan kiadásról van szó, amely visszahozza az árát” – emelte ki a szakértő.  

Zöldebbé válhat az üzleti szféra

Ráadásul az ESG-s tényezőket előtérbe helyező cégek más szempontból is versenyelőnybe kerülhetnek. Egyrészt a bankok akár olcsóbb finanszírozást kínálhatnak nekik, másrészt a befektetők szemében egy megfelelő nyereségkilátásokkal rendelkező, ESG szempontból is jól teljesítő cég sokkal vonzóbb lesz, legyen szó más típusú finanszírozásról, tőkebevonásról vagy egy esetleges cégeladásról.

A bankok nem véletlenül kezelik kiemelten az ESG témát. „A pénzintézeteknek már kötelező az ESG paramétereket figyelembe venniük. Az optenes ESG index hamar népszerűvé vált a bankszektorban és a visszajelzések is kedvezőek” – mondta Ferenczi Gergely. Ezen a téren pedig újabb szint következik a bankok számára, hiszen a tervek szerint az idén megjelennek a pénzintézetekre leginkább hatást gyakorló, úgynevezett taxonómiarendeletek újabb részletei is, amelyek már a társadalmi és vállalatvezetési ESG pillérekre is hatással lesznek.

A következő időszak fejlesztései terveiről Ferenczi Gergely azt mondta: a nemzetközi ESG trendekkel összhangban folyamatosan fejlesztik az indexüket, új paraméterek bevonásával mind a fő, mind az alindexek esetén. Ezáltal az ESG index még inkább transzparens tájékoztatást nyújthat a vállalkozások és a bankok számára is. Az OPTEN várakozásai szerint a következő években a nemzetközi trendek és a piaci kereslet miatt egyre több cég az eddiginél fokozottabban kezeli majd az ESG tényezőket, így pedig még hatékonyabbá, zöldebbé válhat az üzleti szféra.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS