Empatikusabb irányítási modelleket sürgetnek a vezérigazgatók

2021. 03. 18., 15:15

Az IBM vezérigazgatói felmérése szerint a felhő, a mesterséges intelligencia és az IoT megkerülhetetlenné válik a Covid-19 utáni gazdaságban. A technológián túl a tehetséges munkaerő megtartása is létfontosságú lesz a járvány utáni felépüléshez.

Az IBM üzleti kutatóintézete a koronavírus-járvány helyzetben vizsgálta a vezetők hozzáállását eddigi legnagyobb ilyen típusú felmérésében, amelyben az Oxford Economics közreműködésével ötven országból és 26 iparágból összesen háromezer vezérigazgatót kérdezett meglátásairól és prioritásairól – írja a Computerworld.

Elsőszámú prioritásként kezelte a távoli munkavégzés támogatását 2020-ban, mondta az IBM IBV felmérésében megkérdezett vezérigazgatók többsége. Míg a túlteljesítő topmenedzserek több mint fele szerint az elosztott munkaerő menedzselése a következő években is az egyik legfontosabb vezetői feladat lesz, az alulteljesítők körében mindössze 25 százalék ez az arány.

„Sok vállalatvezetőt arra késztetett a pandémia, hogy a legfontosabbra, például az embereire összpontosítson” – mondta Mark Foster, az IBM Services alelnöke.

Ugyanakkor a munkavállalók elvárásai is jelentősen változtak munkaadóikkal szemben. A mindenütt dolgozó elosztott munkaerő például agilis technológiai támogatás mellett azt is elvárja vezetőitől, hogy az alkalmazottak jólétére figyelő, empatikusabb irányítási modellekre váltsanak, és rugalmas, befogadó vállalati kultúrát ápoljanak.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2022-10-06 19:22:00
Október 6-án lkezdődött a 19. Budapest Design Week. A központi kiállításnak, illetve számos programnak helyet adó Néprajzi Múzeum mellett Budapesten és több vidéki városban mintegy 150 program várja az érdeklődőket.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2022. 09. 23., 12:05
epizód: 2022 / 9   |   hossz: 18:38
Milyen a gazdaság, a vállalkozások helyzete Covid után, a háború és az energiaválság árnyékában? Mekkora sokkokat okozott az elmúlt pár év? Nyílnak-e kivezető utak az európai és a magyar gazdaság előtt? Hogyan segítheti a kilábalást az államilag támogatott Széchenyi Hitel MAX program? A kérdésekre Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója válaszol.
2022. 07. 26., 10:30
epizód: 2022 / 8   |   hossz: 20:30
Milyen új utakat nyitott az internet a csalók előtt? Hogyan azonosíthatjuk vállalkozóként az átverési kísérleteket? Mikor kell szakértőhöz, esetleg egyenesen a rendőrséghez fordulnunk? És mitől menthet meg bennünket egy kis önképzés? Dr. Kocsis Ildikó ügyvéd olyan céges csalásokra is felhívja a figyelmet, amelyek még a hozzáértők előtt sem feltétlenül nyilvánvalóak.
2022. 06. 26., 09:15
epizód: 2022 / 7   |   hossz: 21:02
Milyen volt a Hannoveri Technológiai Kiállítás és Vásár a Covid után, de háborús időben? Hol tart az ipar 4.0 napjainkban, melyek a digitalizáció legfontosabb új irányai? Mit jelent a virtuális üzembe helyezés? Hogyan hat az automatizálás a munkaerő-piacra? Hogyan szimulálható a Marsra szállás? Mit jelent Európa egyik legnagyobb ipavállalatának, hogy kivonul az orosz piacról, ahol 1851 óta jelen volt? A kérdésekre Jeránek Tamás, a Siemens Zrt. vezérigazgatója válaszol.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

Világszerte egyre erőteljesebb trend az állati eredetű élelmiszerek fogyasztásának csökkentése, azaz az átállás – teljes egészében vagy részben – a növényi eredetű táplálkozásra.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS