Egyetemi városokban is kínál olvasnivalót a POKET

2019. 04. 11., 13:15

A MOMkultban ünnepelte első születésnapját a POKET zsebkönyvek. Háy János új novelláskötetével és a Költészet Napja alkalmából egy új hatásalapú versválogatással köszöntötte a Sztalker Csoport a vendégeket.

A MOMkultban közel ezer vendég részvételével ünnepelte első születésnapját a POKET zsebkönyvek. Igazi ősbemutatót tartottak, hiszen itt mutatták be a sorrendben 15. POKET-et, Háy János új, Szteccs című novellás kötetét, Beck Zoltán ajánlásával. Az eseményen többek között fellépett Hegedűs D. Géza, Háy János, Vecsei H. Miklós, Ifj. Vidnyánszky Attila, Beck Zoltán, Juhász Anna és Egyedi Péter is.

Mivel a POKET születésnapja  egybeesik a Költészet Napjával, egy „hatásalapú” verseskötet is készült az alkalomra: több száz közéleti személyiséget kérdezett meg a Sztalker Csoport Horváth Panna irodalmi vezetésével, hogy mely versek voltak legnagyobb hatással az életükre.

Így állt össze a POKET első, klasszikus és kortárs verseket tartalmazó versválogatása, Kazincytól Závadáig „A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából” címmel.

A Vecsei H. Miklós színművész ötlete alapján, a Sztalker Csoport által megvalósított POKET projekt komoly feladatot vállalt magára: az okostelefon méretű, modern és klasszikus regényeket tartalmazó zsebkönyvekkel azt szeretnék elérni, hogy a fiatalok utazás közben ne csak mobiltelefonjaikat nyomkodják, hanem alternatívaként legyen ott minél többüknél egy zsebkönyv. Az olvasás népszerűsítése mellett ezzel egy egymásra jobban odafigyelő közösség létrehozására is törekszenek.

Az elmúlt év robbanásszerű népszerűséget hozott a projektnek: jelenleg 7 zsebkönyv-automata működik a főváros forgalmas pontjain, a Keleti és Déli pályaudvarokon, a Széll Kálmán téri és Móricz Zsigmond téri metrómegállóknál, a Vígszínháznál, az Örkény Színház bejáratánál, valamint a Batthyány téri HÉV megállóban.

Ez utóbbi már közösségi adományozás keretében került kihelyezésre. Szintén a POKET közösség erejét mutatja, hogy immár 24 ezer fős, rendkívül aktív Facebook csoport működik, ahol az első pillanattól kezdve nagy igény mutatkozott arra, hogy Budapesten kívül más településeken is elérhetőek legyenek a zsebkönyvek.

Éppen ezért a POKET második évének fontos projektje lesz a vidéki települések meghódítása is: már működik automata Szentendrén, Tatán és Gödöllőn, a Költészet napján pedig a veszprémi és komáromi automatát adják át. Hamarosan   Tatabánya, Székesfehérvár, illetve Cegléd, Eger, Gyöngyős, Miskolc, Szolnok és Debrecen lakói is számíthatnak könyvautomatára a városukban. A tervek szerint a jövőre20 egyetemi városban lesz elérhető a POKET.

A nyár idén is a fesztiválokról szól majd: klasszikus magyar irodalmi alkotások angol fordításaival készülnek a szervezők, hogy az idelátogató turisták és fesztiválozók is megismerkedhessenek a magyar irodalommal.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-07 16:10:00
Az uniós tagállamok állandó képviselői megállapodtak egy olyan új jogszabályra vonatkozó tanácsi megbízásról, amely uniós szinten megkönnyíti az egészségügyi adatok cseréjét és az azokhoz való hozzáférést.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS