Egy évtizede nem látták ilyen kedvezőnek versenyhelyzetüket a kkv-k

Egy évtizede nem látták ilyen kedvezőnek versenyhelyzetüket a kkv-k
2021. 09. 27., 17:00

A hazai kis- és középvállalkozások közel olyan nagy ugrást várnak a versenyhelyzetükben, mint a 2008-as gazdasági világválság után, derült ki a K&H bizalmi index második negyedéves felméréséből. A kkv-k majdnem harmada számít javulásra ebben a tekintetben, a fővárosiak és a középvállalkozások a legoptimistábbak.

A vállalatok jórészének okozott gondot a vírus, a kis- és középvállalkozások várakozásait rendszeresen mérő K&H bizalmi index első negyedéves felmérése szerint 32 százalékuk szenvedett súlyos vagy visszafordíthatatlan veszteségeket. Mostanra viszont már látszik a fény az alagút végén: a cégek ismét javulást várnak versenyhelyzetüket tekintve, nem is akármilyen mértékben. A kutatás legutóbbi eredményei szerint ugyanis, amíg az előző negyedévben a cégek 28 százaléka várta a következő egy évre vonatkozó helyzetének javulását versenytársaihoz képest, most már 31 százalékuk számít erre.  Sőt, a pozitív változást váró cégeken belül 6 százalék pozíciójának lényeges javulásával számol. A 31 százalékos érték az index 17 éves történetének második legkiemelkedőbb értéke, ennél magasabban csak a 2008-as gazdasági világválság után, 2010 második negyedévében állt a mutató. Ekkor a kkv-k 34 százaléka várta, hogy versenyhelyzete kedvezően fog alakulni.

„A rekordot közelítő eredmény mögött feltehetően az áll, hogy azon cégek, akik átvészelték a járvánnyal együtt járó gazdasági nehézségeket, megerősödve jöttek ki belőle” – értékelte az eredményeket Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője. „Ezek a vállalkozások gyorsan tudtak reagálni a folyamatosan változó körülményekre, felismerték az így megváltozott ügyféligényeket, és ezzel összhangban még inkább nyitottak a digitális megoldások irányába. Sok esetben olyan nehéz döntéseket is hoztak, mint például a munkaidő csökkentése, a költségek minimalizálása vagy akár üzletek bezárása. Most viszont láthatóan meglett a gyümölcse a gyors alkalmazkodásnak és az olykor nehéz döntéseknek” – fejtette ki a szakértő. Emellett a közterhek változását pozitívnak ítélik meg és a kormány gazdaságpolitikáját is többnyire vállalkozásbarátnak látják a cégek, ami hozzájárulhat, hogy a várakozások a járványhelyzet mérséklődésével egyre derűlátóbbak.

Pénzügyi lehetőségeiket tekintve a 300 millió és 2 milliárd forint közötti éves árbevételű középvállalkozások a legoptimistábbak: 45 százalékuk számol a versenyhelyzete javulásával. A régiókat tekintve Budapest a legbizakodóbb, itt a kkv-k 35 százaléka számít javulásra, míg a Nyugat-Dunántúlon mindössze az ötödük (21 százalék).

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-03 09:09:44
Több nagybank csökkentette az elmúlt hetekben a kamatait, így a lakáshiteleknél egyre több ajánlatot találhatunk 10 százalék alatti kamattal, de van már 8 százaléknál kisebb is. A folytatás azonban göröngyösebbé is válhat – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
2023-10-02 17:08:00
A Duna House Cégcsoport havi Tranzakciószám Becslése (DH-TB) és jelzáloghitel-előrejelzése szerint 2023 szeptemberében országosan 8067 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 50 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS