Díjazták a Minősített Könyvelőket

Díjazták a Minősített Könyvelőket
2021. 06. 22., 20:00

A Minősített Könyvelők Egyesülete (MINKE) kapta a Bridge Vállalkozói Közösségi Díjat szektorális együttműködés kategóriában. A szervezet szerint nem is jöhetett volna jobbkor az elismerés: akkora változás előtt áll a könyvelőszakma, mint amekkora változást a számítógép megjelenése hozott a könyvelésbe.

A harmadik alkalommal, nemrégiben átadott díjat a Bridge Budapest alapította. A díj ajánlás útján, a vállalkozói szférához és közösségépítéshez kötődő zsűri döntése alapján került odaítélésre.

A MINKE a legaktívabb könyvelőket tömörítő szervezet, tagjainak létszáma idén lépte át az ezer tagirodát. A 2010-ben alapított szervezet célja szakmai érdekképviselet, valamint a könyvelőirodák szolgáltatási minőségének és a könyvelőszakma társadalmi megítélésének javítása. Ennek érdekében minden tagjukat minősítik.

„A szakma számára ma a legnagyobb kihívást a korábbiaknál dinamikusabb jogszabályváltozások, valamint a digitalizáció felgyorsulása jelenti. Akkora változás előtt állunk, mint amekkorát a könyvelőprogramok megjelenése jelentett” – érzékeltette Harkai István, a Minősített Könyvelők Egyesületének elnöke.

Hozzátette: a mi feladatunk, hogy segítsünk a könyvelőirodáknak a változások eredményes kezelésében. Ezért is örülünk nagyon a díjnak, ami megerősít minket törekvéseinkben".

Az egyesület az ötszáz fős tagságot lassan építkezve, nyolc év alatt érte el, azóta exponenciális a fejlődése, három év alatt megduplázódott a taglétszáma, mindössze három százalékos fluktuáció mellett.

(A fotón Harkai István)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-04 15:17:17
Az MNB értesítette a K&H Biztosító Zrt.-t Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. Az új konstrukció forgalmazása így akár azonnal indulhat. Ezzel már 12 minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás érhető el a piacon.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS