Agrárkamara: Kötelesek az üzemanyagtöltő állomások kiszolgálni a mezőgazdasági gépeket

2022. 03. 09., 12:57

Minden harmadik termelő tart attól, hogy az üzemanyag-kiskereskedelem egyes szereplői által bevezetett korlátozások akadályozzák a tavaszi munkálatok elvégzését – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara felméréséből. Ennek elkerülése érdekében megjelent az a jogszabály, ami kimondja, hogy a töltőállomásoknak ki kell szolgálniuk a 3,5 tonnát meg nem haladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsikat, traktorokat és mezőgazdasági erőgépeket.

A kormány tavaly év végén vezette be a benzinárstopot, amelynek keretében a 95-ös oktánszámú motorbenzin és a dízelgázolaj árát literenként 480 forintban maximalizálták. Az intézkedés első ütemben három hónapra szólt, majd később 2022. május 15-ig meghosszabbításra került. Számítások szerint enélkül az üzemanyagok ára a hazai kutakon jelenleg elérné a 600 forintot literenként.

A közelmúltban több piaci szereplő is 100 literes tankolási limitet vezetett be, amely bár a lakossági fogyasztást nem befolyásolja, a küszöbön álló tavaszi munkák elvégzését akadályozhatja azon termelők esetében, akik töltőállomásokon szerzik be az üzemanyagot.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara több mint 1600 tagja részvételével végzett felmérést. A megkérdezettek mintegy harmada nyilatkozott úgy, hogy az általa tapasztalt fennakadás érinti a tavaszi munkálatok ellátását.

Ennek elkerülése érdekében jelent meg a kisbenzinkutaknak a vidéki ellátásbiztonság garantálása érdekében történő támogatásáról szóló 84/2022. (III. 5.) Kormányrendelet, amely kimondja, hogy az üzemanyagtöltő állomásnak köteles biztosítania a 3,5 tonnát meg nem haladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsi, traktor és mezőgazdasági erőgépek töltését.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 07. 18., 15:05
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) a napokban megújította együttműködési szerződését, amelynek célja az erőforrások egyesítése a magyar kis- és középvállalkozások hatékonyabb érdekvédelme, különös tekintettel a stratégiai tervezés és fejlesztések támogatása terén.
2024. 07. 16., 15:40
Az inflációérzékelés továbbra is jelen van hazai vállalkozásoknál, miközben a munkaerőpiaci hangulat tartósnak látszik. Talán a beruházások volumene is visszaáll az egy évvel ezelőtti szintre – hangzott el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üzleti hangulat-indexének második negyedéves felmérésének eredményeit bemutató beszélgetésen.
2024. 07. 12., 17:10
Európai Vállalkozásfejlesztési Díjjal (European Enterprise Promotion Awards) ismerték el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) vállalkozástámogató alkalmazását. A VOSZPortnak digitális átállás kategóriában ítélték oda a díjat.
2024-07-18 14:23:43
Több mint 40 éve a család valamennyi szőlőültetvényét fenntartható módon, műtrágyáktól és gyomirtó szerektől mentesen kezeli, 2015 óta pedig kizárólag biogazdálkodást folytat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A szeptemberben induló qvik elektronikus fizetési alternatíva szolgáltatási díjtól és tranzakciós illetéktől mentesen, egyfajta átutalási formaként nyújthat kedvezőbb feltételeket a vevőknek, míg a boltok, webáruházak is jobban járnak vele – állítja ebben az epizódban Luspay Miklós. A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi infrastruktúrák és pénzforgalom igazgatóságának vezetője egyértelművé tette: az új rendszernek fontos célja a banki verseny élénkítése, amit kiválóan szolgálhat a bankkártyától független, számlák közötti, azonnali, biztonságos és olcsó fizetési megoldást kínáló qvik infrastruktúra. Hogyan teheti ez könnyebbé mindenki életét?
2024. 07. 03., 08:25
epizód: 2024 / 13   |   hossz: 20:51
Az OFA Nonprofit Kft. „Az év felelős foglalkoztatója” pályázat keretében évről évre összegyűjti és díjazza azokat a hazai munkáltatókat, akik kiemelkedő tevékenységet folytatnak a foglalkoztatás területén. A cég közzé is teszi azokat a jó gyakorlatokat, amelyek hozzájárulnak a terület fejlődéséhez. A díjakat, amelyekre 2024-ben július 19-ig lehet pályázni, öt kategóriában osztják ki: kisvállalkozások, középvállalkozások, nagyvállalatok I-II., illetve egyéb gazdálkodó szervezetek. Kiosztanak különdíjakat is, amelyek különösen érdekesek, hiszen gyakran olyan innovatív ötleteket takarnak, amelyeket nem feltétlenül a pénz motivált – mondta el Endrész Alexandra programvezető.
2024. 06. 17., 22:50
epizód: 2024 / 12   |   hossz: 24:28
Minden nyári szünetben diákok tízezrei jelennek meg a munkaerőpiacon, hogy pénzt gyűjtsenek és szakmai tapasztalatokat szerezzenek. A 25 év alattiak számára elérhető szja-kedvezmény révén sokan mentesülnek az adófizetés alól, ám a foglalkoztatás jogviszonya eltérő adózási kötelezettségeket róhat rájuk, amiből baj lehet, ha nem figyelnek rá. Horváthné Szabó Beáta, a Moore Hungary adótanácsadó szakértője nemcsak ezeket a szabályokat veszi sorra, de bemutatja az iskolaszövetkezeten keresztüli foglalkoztatás, valamint a külföldön tanuló vagy külföldi diákok hazai munkavégzésének kritériumait is.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

Több mint 40 éve a család valamennyi szőlőültetvényét fenntartható módon, műtrágyáktól és gyomirtó szerektől mentesen kezeli, 2015 óta pedig kizárólag biogazdálkodást folytat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS