Agrárinnovációs trendeket mutattak be a NAK startup konferenciáján

2021. 11. 30., 19:58

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a napokban rendezte meg Magyarország első kifejezetten agrár startupokról szóló rendezvényét. A technológiai újdonságokra és a jövő agráriumára fókuszáló eseményen több száz látogató vett részt és kapott közelebbi képet a legfontosabb agrártechnológiai startupok fejlesztéseiről.

Cyber kertészet, mezőgazdasági űradatok, fenntartható agrárium, az élelmiszeripar jövője – az első Agtech Summit konferencián az érdeklődők megismerhették a legaktuálisabb agrárinnovációs trendeket. A NAK startup programjának közel hároméves eredményeinek bemutatásán túl, az eseményre látogatók szakmai előadásokból tájékozódhattak az agrárium jövőjét formáló törekvésekről.

Az esemény kiemelt célja volt, hogy összehozza a fiatal fejlesztőket és szakértőket, akik az agrárium aktuális kihívásaira a legmodernebb megoldásokkal tudnak reagálni. Ennek eredménye nem lehet más, mint számos olyan új megoldás megjelenése a szektorban, mely a gazdákat segíti.

„Az esemény bebizonyította, hogy a fiatal fejlesztőknek helye van a szektorban. Azzal, hogy ezeknek az új típusú fejlesztéseknek a kamara támogató környezetet biztosít, tagjait is segíti, hiszen az ágazat megújulása elkerülhetetlen, a versenyképességet pedig csak úgy lehet fenntartani, ha lépést tartunk a fejlődéssel. Az agrár startupok szektorba csábítása egyúttal a generációváltás problémájára is enyhítést hozhat”emelte ki Győrffy Balázs, a NAK elnöke.

A kiállító és előadó agrár startup vállalkozások megoldásai az ágazat egészét lefedik; az érdeklődők a szántóföldi növénytermesztéssel kapcsolatos digitális fejlesztésektől kezdve – az állattenyésztésben fellelhető problémákra hozott újdonságokon át – az élelmiszeriparhoz köthető megoldásokkal is találkozhattak a rendezvényen.

Az Agtech Summit zárásaként bemutatásra kerültek a NAK TechLab inkubátor programjában született fejlesztések és együttműködések is. A startupok olyan piacvezető agrár nagyvállalatokkal dolgozhattak együtt a három hónapos program során, mint a Corteva Agriscience, a KITE Zrt. a Bonafarm Csoport, vagy az Axiál Kft.

A vállalati partnerek piaci ismerete és szakmai felkészültsége hozzájárul ahhoz, hogy ezek a fejlesztések a közeljövőben a gazdálkodók széles köréhez eljussanak és megkönnyítsék mindennapi munkájukat. Az inkubációs program szakmai partnere a Design Terminal.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 11. 14., 18:05
A díjat immár negyedik alkalommal adják át azoknak a referenseknek és vállalkozásoknak, akik munkájukkal túlmutatnak a jogszabályi kötelezettségeken, és aktívan hozzájárulnak a fogyasztóvédelmi szemlélet, valamint a fogyasztóbarát vállalati kultúra erősítéséhez.
2025-11-12 16:05:00
A fizikai munkavállalók megbízhatósága ma a magyar munkaerőpiac egyik legégetőbb kérdése – derül ki a Jobtain kutatásából, amely több mint száz HR-szakember és vezető részvételével készült. A válaszadók 88 százaléka a megbízhatóságot nevezte meg a legfontosabb kiválasztási szempontként, megelőzve a fizikai állóképességet (60 százalék) és a szakmai tapasztalatot (54 százalék).

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS