A mikrocégek is benn maradnak a rezsicsökkentésben

2022. 06. 11., 19:06

A kormány továbbra is támogatja a mikrocégek energetikai költségeit – mondta a technológiai és ipari miniszter szombaton Felsőrajkon, a nemzetközi térségi kiállítás és vásáron.

A kis- és mikro vállalkozások a korábbi időszakban is fókuszban voltak, és ez a jövőben is így lesz. A kormány intézkedései pozitív hatással lesznek a működésükre, a mikrocégek benn maradnak a rezsicsökkentésben és ebből tudnak majd profitálni – mondta Palkovics László.

Az intézkedés célja, hogy a kisvállalkozások tudjanak működni, és az üzleti modelljüket ne rongálja az energiaválság. Jelenleg Európában Magyarországon a legalacsonyabb az áram, a gáz ára – közölte a miniszter.

Kitért arra is, hogy a következő négy évben az energetika, az iparfejlesztés mellett kiemelt szerepet kap az élelmiszeripar fejlesztése. Arányaiban a legtöbb forrás erre a területre jut.

Nagy Bálint, az Építési és Beruházási Minisztérium államtitkára arról beszélt, hogy a Magyar falu programnak és a támogatásoknak köszönhetően az aprófalvakban elindult a fejlődés.

Ezt jelzi, hogy növekszik a kisfalvak népessége, a fiataloknak van jövőképük – hangoztatta az államtitkár. Kiemelte a térségi együttműködés szerepét, amelyre kiváló alkalom a Felsőrajki Nemzetközi, Térségi Kiállítás és Vásár, Kulturális és Gasztronómiai Seregszemle, amelyet tizedik alkalommal rendeztek meg a zalai faluban.

Vigh László országgyűlési képviselő (Fidesz) felidézte: kezdetekben az őstermelőknek és a kulturális csoportoknak szerettek volna találkozási lehetőséget biztosítani. A rendezvény az elmúlt egy évtized alatt kinőtte magát, a jubileumi találkozóra 25 termelő és kézműves érkezett portékájával. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-01 17:55:00
„Az AI rendszerek kiváló eszközök lehetnek az auditori munka során, mivel segíthetnek a hatékonyabb kommunikációban, információgyűjtésben és problémamegoldásban – a szakértő könnyvizsgálót azonban nem tudják helyettesíteni.”
2023-12-01 14:10:00
Az Európai Unió Tanácsának elnöksége és az Európai Parlament tárgyalói ideiglenes megállapodásra jutottak a digitális elemeket tartalmazó termékekre vonatkozó kiberbiztonsági követelményekről szóló jogszabályjavaslatról, amelynek célja annak szavatolása, hogy a forgalomba hozott termékek, például a csatlakoztatott otthoni kamerák, hűtőszekrények, televíziók és játékok biztonságosak legyenek.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS