A hibrid menedzsment teheti sikeressé a családi vállalatokat

2021. 01. 06., 14:00

A családi vállalatok fejlődésének kulcsa lehet, ha a vezetőségben a családtagok mellett külsős szakemberek is jelen vannak. Az így létrejövő „hibrid menedzsment” előnye, hogy a családi értékek, hagyományok, valamint új, objektív nézőpontok egyaránt megjelennek. A K&H családi vállalatok klubon ezért a szakértők bemutatták, hogy milyen lépések szükségesek ahhoz, hogy a menedzsment sikeresen működjön, így ezekre már érdemes figyelni a 2021-es év tervezésekor is.

Ahogy minden cég, úgy a családi vállalatok életében is kulcsszerepet tölt be a hatékony menedzsment, ami esetükben akkor lehet igazán sikeres, ha a családtagok mellett külsős szakemberek is tagjai a vezetőségnek. A 2018-as TÁRKI Társadalmi Riport kutatása szerint azonban számos közepes méretű családi cég számára jelent gondot a külső szakértők alkalmazása, ami végső soron a fejlődésüket, növekedésüket gátolhatja.

„Azt tapasztaljuk, hogy a családi vállalatok sikerességéhez sokat hozzátehetnek azok a vezetők, akik nem a család tagjai. Ők ugyanis más nézőpontból tudják szemlélni a vállalat működését, amelynek következtében a már meglévő családi értékek és az időnként érzelmeken alapuló döntések mellett egy objektív álláspont is meg tud jelenni. Az így létrejövő „hibrid menedzsment” teheti igazán versenyképessé a családi cégeket és segítheti át őket akár a jelenlegi válságon. Ezért érdemes már az új év első napjaiban időt szentelnünk ezek átgondolására” – foglalta össze gondolatait Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok központ vezetője.

Mi kell ahhoz, hogy a „hibrid” csapat sikeresen működjön? Grebenár József, az Emberfejlesztés Kft. ügyvezetőjeszerint erre a három lépésre biztosan szükség lesz:

1. Készítsünk közös üzleti tervet!

Meglepően sok cégnek nincs üzleti terve, pedig ez konkrét, egyértelmű támpontot adhat a hatékony és átlátható működéshez. Ha a cég még nem rendelkezik vele, akkor érdemes rögtön a 2021-es éves tervezési folyamat részeként elkészíteni. Először értékesítési oldalról szükséges megnézni a piac igényeit és a saját erősségeket, majd ez alapján lehet elkészíteni a bevétel tervet. Ezt követően pedig ajánlatos megvizsgálni, hogy a megvalósításhoz milyen csapat szükséges. Fontos, hogy a családtagok és a bevont külső kollégák által az üzleti terveben az objektív és szubjektív szempontok egyaránt megjelennek és összhangba kerüljenek.

2. Minden tevékenységi körhöz külön vezetőt nevezzünk ki!

Egy családi cég tulajdonosa gyakran követi el azt a hibát, hogy egy személyben több szerepet és felelősségi kört magára vállal, pedig érdemes minden területhez külön felelőst, megfelelő szakembert kijelölni.  Figyeljünk arra is, hogy ne az alapján kerüljön valaki előtérbe, hogy családtag-e vagy sem, hanem az számítson, hogy ki melyik szakterületen kiemelkedő leginkább.

3. Legyenek naprakész, objektív mérőszámok a cég működéséről!

Az átlátható, hatékony cégműködést nagyban segíti, ha ismerjük az aktuális működési számokat. Ezt a kontrolling rendszer kiépítése teszi lehetővé, ami támpontot ad a menedzsmentnek, hogy a szubjektív választások helyett mindenki által egyformán ismert adatokon alapuló, objektív döntések születhessenek.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 26., 09:26
Siker volt megnyerni az első nagy ügyfeleket, a nagyobb, hosszú távú tendereket, a hazai és külföldi díjakat. A legnagyobb siker mégis az, hogy a mindennapokban azzal foglalkozhatok, ami érdekel és amit szeretek – mondta az Üzletemnek Mezei Georgina, a Morselli Employer Branding Ügynökség társalapító ügyvezetője.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS