A diákok legtöbbször a szüleik hatására választanak számlavezető bankot

2021. 02. 24., 10:45

A Budapest Bank diákszámlával rendelkező ügyfelei körében készült felmérése szerint a legtöbben a felsőoktatási tanulmányok megkezdése miatt nyitottak bankszámlát, a választáskor pedig sokat számított, a szüleik hol bankolnak – ezen belül is főként az édesanyjuk volt hatással rájuk. A kedvező számlavezetési feltételek kevésbé voltak a válaszadók számára lényegesek, pedig fontos lenne, hogy a diákok pénzügyi tudatosságát korán elkezdjük fejleszteni annak érdekében, hogy megfelelően össze tudják hasonlítani a bankok ajánlatait.

A Budapest Bank legfrissebb, nem reprezentatív kutatása a bank diákszámlával rendelkező ügyfelei körében készült azzal kapcsolatban, miért és mi alapján választottak számlavezető bankot.

A megkérdezettek 75 százaléka mondta, hogy többek közt az egyetemi tanulmányokhoz köthető pénzmozgások miatt nyitott saját bankszámlát, 6 százalék felelte, hogy a spórolás miatt, 5-5 százalék az egyszerűbb pénzhasználat és vásárlás, valamint a zsebpénz miatt döntött így, míg 4 százalék elkezdett dolgozni, ehhez pedig szüksége volt rá. A válaszokból az is kiderült, hogy 81 százalékuk más bank ajánlatait nem nézte meg, ha mégis, akkor is maximum két vagy három banknál érdeklődtek.

Ennek oka vélhetően az, ami alapján sokan bankot választanak: vagyis hogy melyik bank ügyfelei a szüleik. A többségnél, a válaszadók 30 százalékánál ugyanis a választáskor legfontosabb szempont az volt, a szüleik hol bankolnak. A második helyen 17 százalékkal az áll, milyen a bank hírneve, megbízhatósága, 15 százaléknál a könnyen használható és többfunkciós mobilalkalmazás volt az elsődleges ok, míg a kedvező számlavezetési feltételek és könnyen elérhető bankfiók csak ezután következnek.

A Budapest Bank diákszámla csomagját 22 százaléknak a bankfiókban ajánlották, de összességében 38 százalék a szüleitől hallott róla: 18 százalék felelte ugyanis, hogy az édesanyja javasolta, 12 százaléknál a szülők közösen, míg 8 százaléknál az édesapja. Ahol van a családban Budapest Bank ügyfél, ott a megkérdezett diákok 83 százaléka nem is nézte meg más bank kínálatát, miközben ez az arány azoknál, akiknek semmiféle Budapest Bankos kapcsolata nincs, mindössze 70 százalék.

A válaszadók 72 százaléka felelte, hogy a szülei legalább egyike a Budapest Banknál bankol, 15 százalék említette a testvérét, 13 százalék esetében az ismerősök közt, 8 százaléknál a barátok között van Budapest Bank ügyfél, míg 13 százalék felelte, hogy nincs se családtagja, se ismerőse, aki ennél a banknál lenne.

„A felmérésre adott válaszokból látszik, hogy a diákok jellemzően a szüleik véleménye alapján választanak maguknak számlavezető bankot, azaz olyan pénzintézet mellett döntenek, amellyel kapcsolatban már vannak tapasztalataik. Fontos azonban, hogy a gyermekek pénzügyi tudatosságát már korán elkezdjük fejleszteni, hogy akár már a középiskolai és felsőoktatásban töltött évek alatt is tudatos, többek közt a banki díjakat is figyelembe véve és összehasonlítva hozzanak döntéseket” – mondta Kelemen Tamás, a Budapest Bank lakossági termékfejlesztési vezetője.

„A banki díjakon felül ráadásul vannak olyan szolgáltatások és kedvezmények is, amelyek szintén hatással lehetnek a tudatos döntésre, ilyenek például az elérhető digitális csatornák, a családtagok közti kedvezményes vagy díjmentes utalás, illetve az ajánlóprogramok is.”

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-09 14:40:00
2026 negyedik negyedévében a magyar munkáltatók 37 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést csupán 13 százalékuk jelez előre. Ilyen mértékű pozitív várakozás a piaci szereplők körében az elmúlt öt évben nem fordult elő – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS