80 ezer vállalkozás kap a napokban kivás levelet

2018. 12. 04., 17:50

A napokban kapja meg a személyes tájékoztatást az a mintegy 80 ezer vállalkozás, amely a kisvállalati adó (kiva) választásával a becsült számítások alapján legalább tíz százaléknyi közterhet spórolna jövőre – tájékoztatott Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

A kiva jelentős adócsökkentést jelent a kisvállalkozások számára a korábbi adózási formákhoz képest, csak idén már több mint 35 milliárd forintot spóroltak meg a vállalkozások.

A napokban az Ügyfélkapun keresztül mintegy 80 ezren kapnak tájékoztatást az adóhivataltól arról, hogy jövőre megéri a kivát választani, a Pénzügyminisztérium szakértői által megállapított módszer alapjául a korábbi évek beszámolói, bevallásai szolgálnak.  Így nem kizárt, hogy az idei vagy a jövő évre várható eredmények, esetleges beruházási-, foglalkoztatás-bővítési tervek alapján jóval több olyan cég van, amelyiknek megérné a váltás - tette hozzá az államtitkár. A próbaszámításokat éppen ezért minden cégnek érdemes elvégezni, hiszen a megfelelő adózási mód kiválasztásával rengeteg pénz spórolható meg törvényi keretek között. A döntésben segít a Pénzügyminisztérium kiva-kalkulátora.

Izer Norbert elmondta, hogy a kedvezményes adófajták közül a kisadózók tételes adója (kata) a legnépszerűbb, majdnem minden negyedik vállalkozó így teljesíti közteher-fizetési kötelezettségét. A katások több mint 300 ezres tábora mellett a kivát is 29 ezren választották. Létszámuk 2016-hoz képest megnégyszereződött. „Ráadásul számításaink szerint ez a tendencia folytatódhat, hiszen még mindig több tízezer cégnek érné meg az adónem-váltás.” A kedden induló kiva-kampány közvetlenül a cégvezetőknek szól. „Azt szeretnénk elérni, hogy a cégek legyen tudatosak adóügyeikben, és válasszák a számukra legkedvezőbb adózási formát.”

Izer Norbert elmondta azt is, hogy 30 ezer cég esetében a korábbi évek bevallási adatain nyugvó számítást is tartalmaz az adóhivatal levele. A rendelkezésre álló bevallási és foglalkoztatási adatok alapján az adóhivatal közli azt is, hogy mennyi közterhet spórolhatna meg a cég, ha számviteli és egyéb adatai pontosan úgy alakulnának 2019-ben, mint 2017-ben. További mintegy 50 ezer cég talál a napokban tájékoztatást a tárhelyén, esetükben azonban a számítás kellően pontos elvégzéséhez szükséges adatok egy része nem állt rendelkezésre. Az adónem választásával ugyanakkor valószínűleg ők is jól járnának, hiszen az elérhető adatok alapján a megtakarítás esetükben is több mint tíz százalékra becsülhető. A pontos köztehercsökkentés összegét ők maguk is kiszámolhatják a Pénzügyminisztérium kiva-kalkulátorával, az adatok bevitelekor a 2019-re vonatkozó döntések (pl. ha nő az alkalmazottak száma vagy a fizetése) mindenképp érdemes figyelembe venni.

A kivát azok a legfeljebb 50 munkavállalót alkalmazó vállalkozások választhatják, melyek előző évi bevétele, illetve a mérlegfőösszege nem haladja meg az egymilliárd forintot. A kisvállalati adó alapja személyi jellegű kifizetések és a kifizetett osztalék összege, amelyet csökkent a nettó tőkebevonás is. Az adó mértéke az adóalap 13 százaléka, melynek teljesítésével a cég mentesül a társasági adó, a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás bevallása és megfizetése alól.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS