Az Egészségipari Támogatási Program (ETP) mára az egyik legsikeresebb beruházásösztönző programmá vált – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter Pilisvörösváron, ahol átadta a Gemitech Kft. egészségipari fejlesztését. Az izolációs ágy kifejlesztésére, valamint prototípusának legyártására létrejött üzem megvalósítását a kormány 400 millió forinttal segítette.
Az egészségipar fejlődésének támogatása megfelel Magyarország érdekeinek, és része a kormány beruházásösztönző politikájának is – hangsúlyozta Varga Mihály. A pénzügyminiszter a beruházásról szólva elmondta: a Pilisvörösváron gyártott izolációs kórházi ágyrendszer nemzetközileg is innovációnak számít. Az új műszaki megoldás a jelenleginél nagyobb védelmet nyújt majd a fertőző betegeket ellátó orvosok és ápolók számára, emellett olyan helyeken is lehetővé válik a betegek biztonságos elkülönítése, ahol erre eddig nem vagy csak igen magas költségek árán volt lehetőség.
Az ETP által összesen 57 cég valósíthat, illetve valósíthatott meg egészségipari beruházást. A már odaítélt támogatások 82 különböző fejlesztés végrehajtását teszik lehetővé országszerte.
Az összérték eléri a 86 milliárd forintot, a kormányzati támogatás mértéke pedig 66 milliárd forint. Ezek a beruházások összességében 5700 munkahely létrejöttéhez, illetve megőrzéséhez járultak hozzá. A 82-ből 48 projekt már megvalósult. (Pénzügyminisztérium)
A gyártás után a kutatás-fejlesztésben és az üzleti szolgáltatások területén is számít Magyarországra az indiai Motherson, amely csaknem százmillió euró értékű beruházássorozattal bővíti tevékenységét.
A friss rendszerterhelési csúcs több mint 500 MW-tal haladta meg a 2025-ben regisztrált rekordigényt.