35 milliárd forintos beruházással 600 új munkahely jön létre Dunaharasztiban

35 milliárd forintos beruházással 600 új munkahely jön létre Dunaharasztiban
2022. 06. 23., 20:47

Az Extreme Digital e-Mag mintegy 35 milliárd forintos raktárberuházása nyomán középtávon 600 új munkahely jön létre Dunaharasztiban – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

A térség egyik legnagyobb online kereskedőjének számító cégcsoport most épülő 117 ezer négyzetméteres regionális logisztikai központja Magyarország mellett hat másik ország piacát is ellátja majd. Az állam által 4,8 milliárd forinttal támogatott projekt már az első évben hozzájárul 350 munkahely létrehozásához.

A beruházás nagy győzelmet jelent a regionális versenyben, s megteremti a hatékonyabb és versenyképesebb részvétel lehetőségét a közép-európai kiskereskedelmi piacon a magyar kis- és közepes vállalkozások számára – mondta a miniszter.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a koronavírus-járvány felforgatta az emberek mindennapi életét, és így nagyban hozzájárult az elektronikus kereskedelem további felfutásához, amelynek részesedése a teljes globális kiskereskedelemből mára megközelítette a 20 százalékot.

Mint mondta, ennek lecsapódását Magyarországon is érezni, amit mutat, hogy az internetes vásárlások aránya 2020-ra elérte a kétharmadot, tavaly pedig 70 százalék fölé nőtt.

„Szeretjük, nem szeretjük, ez van, ehhez kell alkalmazkodnunk. Nem csak a vásárlóknak, hanem azoknak a kis- és közepes vállalkozásoknak is, akik eddig a hagyományos csatornákon adták el a portékájukat” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a korszerűsítéshez a kkv-knak segítségre van szükségük.

A miniszter leszögezte: az átállás terén a tendenciák rendkívül kedvezőek Magyarország számára, hazánk sokat profitálhat az elektronikussá váló kereskedelemből.

Arra is kitért, hogy a logisztikai ágazat az elmúlt időszakban a gazdaság egyik zászlóshajójává vált. Ehhez a szektorhoz kötődik valamilyen módon a szolgáltatások exportjának 28 százaléka, ami nagyjából 45 százalékos növekedést jelent egyetlen év alatt. (MTI)

(Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-25 12:41:00
A munkaviszony létrejöttéhez írásba foglalt munkaszerződés szükséges. Időről-időre előfordul azonban, hogy a munkaszerződés írásba foglalása valamely okból elmarad. Ez minden esetben azt jelenti, hogy nem áll fenn a munkaviszony? Milyen következményei vannak, ha elmarad a munkaszerződés írásba foglalása? A kérdésekre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS