3,4 milliárd forintos egészségipari fejlesztéssorozat zárult le Székesfehérváron

3,4 milliárd forintos egészségipari fejlesztéssorozat zárult le Székesfehérváron
2021. 10. 14., 17:30

Az egészségipari beruházások támogatásával egy olyan ágazat megerősödését segítjük, amely hosszú távon is erősítheti a magyar gazdaság versenyképességét – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter Székesfehérváron, ahol átadta a Karsai Alba Kft. egészségipari fejlesztését.

Az új pipettagyártó üzem része annak a 3,4 milliárdos beruházás-sorozatnak, amelyet az Egészségipari Támogatási Program (ETP) keretein belül a kormány 2,9 milliárd forinttal segített.

A Karsai Alba beruházása megfelel annak a kettős célnak, amelyet a kormány kitűzött az egészségipar fejlesztését segítő program elindításakor – hangsúlyozta Varga Mihály. Mint mondta: az első és legfontosabb cél a hazai egészségipar fejlesztése, hogy az egészségügyi védőeszközök terén is képesek legyünk az önellátásra, Magyarország ne legyen kiszolgáltatva a külföldi piacoknak. Ugyanennyire fontos az is, hogy a megvalósuló beruházások emeljék a magyar cégek nemzetközi versenyképességét és erősítsék külpiaci jelenlétüket, ez a kulcsa az újrainduló világgazdaságban való sikeres helytállásnak – tette hozzá a tárcavezető..

Az összesen csaknem 3,4 milliárd forintos fejlesztéshez a kormány 2,9 milliárd forint támogatást nyújtott. A korábban elkészült 1,1 milliárd forintos fejlesztéssel a cég maszkok és immunerősítő vitamintabletták csomagolásának előállítását kezdte meg. A most átadott új labortechnikai, pipetta gyártó üzem 2,2 milliárdos költségéhez 1,7 milliárd forinttal járult hozzá a kormány. Utóbbi beruházással a cég évi negyedmillió darab laborvizsgálatokra alkalmas pipetta előállítására vált képessé. A vállalkozás már most is nemzetközileg elismert középvállalatnak számít, árbevételének több mint fele exportból származik, a világ 22 országában ismerik termékeit. (Pénzügyminisztérium)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS