23 millió kilométert vezettek tavaly az autómegosztást választók

2023. 09. 02., 14:04

2022-ben mintegy 23 millió kilométert tettek meg az autómegosztó szolgáltatások használói, és a három carsharinggel foglalkozó társaság, a GreenGo, a ShareNow és a Mol Limo szolgáltatására már több százezer ember regisztrált a Jövő Mobilitása Szövetség összegzése alapján. A szakemberek szerint a növekedés az idén is folytatódik, hiszen míg korábban elsősorban azoknak érte meg megosztott autót használni, akik aránylag kevés kilométert tettek meg évente, addig az autófenntartási költségek növekedésével egyre magasabb. Már 18 ezer éves kilométer megtétele mellett is megéri közös autót használni a saját helyett.

A nemzetközi felmérések szerint, mivel a magántulajdonú autók 96-98 százalékban az utcán állnak, a megosztott használatú autók 6-12 saját tulajdonú személygépjárművet képesek kiváltani a városi közlekedésben.

Budapest útjain összesen közel 1500 autó bérelhető perc és/vagy kilométer alapon, amelyeknek több mint 40 százaléka tisztán elektromos hajtású. A percdíjas bérlések mellett van mód órás, egész napos, sőt többnapos bérlésre is, így nem jelent akadályt a főváros elhagyása sem – közölte a Jövő Mobilitása Szövetség.

Az összegyűjtött adatok szerint a ShareNow-nál a felhasználók száma tavaly elérte a 80 ezret, ami 45 százalékos növekedés a 2021-es 55 ezres felhasználóhoz képest: 2022-ben közel 8 millió kilométert tettek meg a szolgáltató autóival. A GreenGo regisztrált felhasználóinak száma 2021-ről 2022-re közel 30 százalékkal, a megtett kilométerek száma pedig 85 százalékkal nőtt: a csak elektromos flottájú cég ezzel csak tavaly több mint 1300 tonna szén-dioxid kibocsátástól mentesítette a levegőt.

A szövetség felidézte: míg a korábbi elemzések azt mutatták, hogy kisebb autók esetén évi 7500 kilométer, közepes méretűek esetében 13 000 kilométer vagy annál kevesebb megtétele esetén már nem éri meg saját kocsit fenntartani, a friss kutatások szerint nyílik az olló, és már ennél jóval magasabb kilométerszám esetében is költséghatékony megoldás a carsharing.

A Jövő Mobilitása Szövetség szakértőinek számításai szerint a hétköznapi városi 5-10 kilométeres utazásokból és hétvégi bevásárlásokból és országhatárokon belüli 2-3 napos kirándulásokból összeálló, már jelentős autóhasználatnak mondható, évi 18 000 kilométeres használat mellett sem éri meg többnyire saját autóba fektetni. Több szolgáltató igénybevételével és egyéb közlekedési eszközökkel kombinálva, illetve egy közösségi közlekedésre alkalmas bérlettel kiegészítve pedig még költséghatékonyabban közlekedhetünk.

A közlemény idézi Kárpáti Andrást, a Jövő Mobilitása Szövetség elnökét, aki elmondta, hogy a vállalatok is felismerték az autómegosztás előnyét. Sokan cégautó helyett carsharing előfizetést és használatot adnak juttatásként dolgozóiknak, hiszen ez a szemlélet a vállalatok fenntarthatósági törekvéseivel is egybevág amellett, hogy jelentős költségmegtakarítást is hozhat. A ShareNow és a GreenGo adatai szerint például egy év alatt az üzleti felhasználók száma több mint a duplájára nőtt. (MTI)

(Infografikák: Jövő Mobilitása Szövetség)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 12. 05., 10:10
Nálunk nem csupán a szavak szintjén érvényes az, hogy egy hajóban evezünk, hanem tényleg közösen, csapatként jutunk át egyik partról a másikra – mondta az Üzletemnek Csuhay Attila, az ingatlanprojektek menedzselésével foglalkozó GPM Kft. ügyvezető igazgatója.
2023-12-07 16:10:00
Az uniós tagállamok állandó képviselői megállapodtak egy olyan új jogszabályra vonatkozó tanácsi megbízásról, amely uniós szinten megkönnyíti az egészségügyi adatok cseréjét és az azokhoz való hozzáférést.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS