2200 milliárd forintot fizettek ki eddig a Modern városok program projektjeire

2200 milliárd forintot fizettek ki eddig a Modern városok program projektjeire
2023. 01. 15., 18:13

A Modern városok program több mint száz projektje tart fejlesztési szakaszban. A program 2023-ban is folytatódik – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

A Modern városok program a megyei jogú városok kiemelt fejlesztési programja, amelynek keretében 4200 milliárd értékben zajlik a 23 megyei jogú várost érintő fejlesztés – emlékeztetett Gyopáros Alpár.

Minden megyei jogú városban van már elkészült projekteleme a Modern városok programnak, amelynek beruházásai a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben is folytatódnak az idén. A kormány eddig 2200 milliárd forintot fizetett ki a projektgazdák számára.

Megépült több mint 800 kilométer gyorsforgalmi út, köztük Győr-Moson-Sopron Vármegye M85-ös és M86-os négysávos útjai, Miskolc mellett az M30-as autóút, a Viharsarokban az M44-es út, Nagykanizsa M70-es gyorsforgalmi útja, a Salgótarjánt és az M3-as autópályát összekötő 21-es út, Szolnoknál pedig az M4-es autópálya-M0 közötti szakasz is.

Gyopáros Alpár kiemelte: a 270 fejlesztési célból 133 teljesen vagy részben megvalósult, tehát a projektek csaknem 50 százalékát már használhatják az emberek.

Több mint száz projekt megvalósítása valamilyen fejlesztési szakaszban tart, azaz tervezés vagy építés alatt áll, és remélhetőleg hamarosan el fog készülni a nehéz gazdasági helyzet ellenére is.

A 2022-es fejlesztések közül kiemelte az Érdi Járásbíróság és Ügyészség, a Nyíregyházi Atlétikai Centrum, a Zalaegerszegi Városi Uszoda, a Tatabányai Multifunkcionális Csarnok, valamint a veszprémi Iparos Park és Szakipark átadását.

A korábbi években elkészült már a salgótarjáni főplébánia templom és környezetének megújítása, a Debreceni Nagyerdő Program keretében strand, sétány és parkolólemez, a Pick Szeged Aréna, a szegedi és a soproni sportuszodák, a Hódmezővásárhely és Szeged közötti tram-train (a fotón), a veszprémi, nyíregyházi és győri állatkertek folyamatos fejlesztése, a zalaegerszegi Innovációs Tudásközpont, valamint a Nyíregyháza és Tokaj közötti kerékpárút. (MTI)

Fotó: MTI

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-30 12:11:31
Újra az érdeklődés középpontjába kerültek az újbudai ingatlanok. A kerületi átlagos négyzetméterár mindössze 1 százalékot emelkedett tavalyhoz képest, az otthonteremtésre fordított összeg átlagosan 66,4 millió forint a Duna House 2023-as adatai alapján.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS