22 millió tonna gabona ragadt bent Ukrajnában a háború miatt

2022. 07. 15., 20:23

Közös fellépésre van szükség az ukrán gabonaexport szállításának megoldásához – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter pénteken az M1 aktuális csatornán, miután Mikola Szolszkijjel, Ukrajna agrárpolitikai és élelmiszerügyi miniszterével egyeztetett csütörtökön Lembergben.

Nagy István Ukrajnában háromszintű tárgyalást folytatott, elsőkörben az ukrán agrárminiszterrel tárgyalt, majd találkozott Kárpátalja kormányzójával és a helyi magyar képviselettel.

Az agrárminiszter kiemelte: három év kiesését jelentene a világ globális piacáról, ha most a tárolókban lévő termést nem tudnák elszállítani. Ukrajnában jelenleg 22 millió tonna gabona ragadt bent, ha az idei termés nem fér be a tározókba, akkor a gazdák lemondanak a következő évi termés vetéséről. Ez jelentős krízist okozna a világ élelmezésében.

A globális ellátásban Ukrajna részesedése gabonából 9 százalékot, kukoricából 16 százalékot, napraforgóból pedig 40 százalékot tesz ki. A háború előtt Ukrajna évente 400 millió embert látott el gabonával, 3 év kiesése esetén akár 1 milliárd ember élelmezését fenyegetheti, csak azért, mert most Ukrajnából nem tudják a gabonát exportálni.

Magyarország érdeke, hogy a szárazföldi útvonalon részt vegyen az ukrán export szállításában. A háború következtében a Fekete-tengeri kikötők leálltak, ahol az ukrán kivitel 90 százaléka zajlott.

Utalt arra, hogy a szárazföldi tranzit útvonalak elhanyagoltak, a magyar-ukrán határ mindkét oldalán kellenek technológiai fejlesztések. Az Európai Unióhoz fordulnak, hogy a lehető leggyorsabban lehessen bővíteni az áthaladó kapacitást.

Nagy István szólt arról is, hogy első lépésben gabonaszállító vagonokat kell szerezni, és kevés a széles nyomtávon is működő tolatómozdony. Naponta 4 ezer tonna ukrán gabonát tudnak áthozni vasúton a határon, dolgoznak azon is, hogy konténeres megoldással a közúton is gyorsítani lehessen a gabonaszállítást. Maximum napi 8-10 ezer tonna gabona áthozataláig tudnak eljutni, amit tovább kell vinni az ország belsejébe.

A magyar-ukrán határ szűkös áteresztő kapacitása miatt el kell dönteni a szállítási prioritást is. Most a gabona van napirenden, de más árut is Európába kell hozni. Példaként említette a műtrágyát, illetve a termeléshez szükséges alapanyagokat, nyersanyagokat.

A megbeszélésen operatív megoldásokat kerestek a magyar-ukrán határ befogadó kapacitásának bővítésére, a közös tervekre, ezek összehangolására.

Rámutatott arra, hogy azonnali, illetve hosszú távú intézkedések is kellenek, mivel Ukrajna gazdasági kötődése az Európai Unióhoz egyre szorosabb lesz. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-20 19:20:12
A pályaválasztás sokszor már a középiskoláig eldől. A támogató közeg hiánya miatt választja kevesebb lány a műszaki-technológiai hivatást – állapítja meg a CETIN Hungary Zrt. kutatása.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS