2023. szeptember 20. – Információk, hírek vállalkozóknak

2023. 09. 20., 08:20

Az Üzletem.hu összefoglalója.

„Augusztusi fordulat”: több céget alapítottak, mint amennyi megszűnt

2023 augusztusáig a vállalkozások száma 10,5 ezerrel csökkent. Augusztusban az alapítások az idei évben először haladták meg a megszűnéseket. Az újonnan indított felszámolások száma 1200 fölé emelkedett, ezekben továbbra is a 3–5 éves cégek a leginkább érintettek.

Infláció az EU-ban: már csak két tagja van a „kétszámjegyű klubnak”

A júliusi 6,1 százalék után 2023. augusztusban már „csak” 5,9 százalékos volt az átlagos éves infláció az Európai Unióban.

Racsek Dániel: A kis sikerek is magabiztosságot adnak

Jelenlegi pozíciómban nagyon sokat tanulok az újonnan hozzám tartozó országoktól, szervezeti felépítésükből, működési modelljeikből és általánosságban a kultúrájukból – mondta az Üzletemnek Racsek Dániel, a Schneider Electric Dél-Kelet-Európai Régiójának Digital Energy területért felelős alelnöke.

Újabb magyar sikerek a Pezsgővilágbajnokságon

A jubileumi, 10. Világbajnokságra közel 1000 tételt küldtek a világ 19 országából, amit 11 napon keresztül bírált a 3 zsűritag: Tom Stevenson, Essi Avellan MW és Márkus György.

Közérdekű bejelentés buktatta le az „okosban” építkező céget

Számla helyett pusztán átvételi elismervényt adott a bontási munkálatokról az a vállalkozó, akinél a NAV jogkövetési vizsgálatot végzett.

Figyelmeztet a Nébih: újra támad a nyugat-nílusi láz

Augusztus közepe óta 12 lóban és egy elhullott gólyában igazolta a nyugat-nílusi láz vírusát a Nébih laboratóriuma.

Üzemanyagot éget az ugró, mászó, száguldó, rovar méretű robot

Mindössze három centiméter hosszú, így senki sem feltételezné, de valójában apró, irányított robbanásokkal mozog. Az aprócska robot mentő-kutató és megfigyelő feladatokban jelenthet paradigmaváltó lehetőséget.

Egy év alatt akár egy hónapnyi munkát is megspórolhat nekünk az AI – És mi lesz pár hónap múlva?

A Lounge Group vendégeként vett részt a 2023-as Marketing Summiton dr. Tilesch György, a Szilícium-völgyben dolgozó mesterséges intelligencia-szakértő és tanácsadó.

Atradius: elengedhetetlen az energiaszektor teljes átalakítása

A villamosenergia-ágazat a kulcsa annak, hogy elérje a karbonsemlegességet a világ 2050-re – olvasható az Atradius hitelbiztosító tanulmányában. A szektor átalakítása azonban nagyon lassan halad.

Őszi pályaorientációs programsorozatot indított a NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara őszi pályaorientációs programsorozata keretében országszerte népszerűsíti az agrárszakképzést.

Netflix, HBO Max, Disney+ Magyarországon: friss adatok az NMHH-tól

A hatóság felmérése szerint a háztartások 44 százaléka néz filmeket vagy sorozatokat a streamingcsatornákon.

Melyek a házastársi öröklés új szabályai?

Manapság is gyakran tapasztalható féleértés azzal kapcsolatban, hogy az özvegy az örökhagyó hagyatékából miként örököl.

Fókuszban a fenntarthatóság: a VOSZ kkv-konferenciája

A VOSZ Budapesti és Pest Vármegyei Regionális Szervezete „Már ma tegyünk a fenntartható jövőért!” címmel kkv-konferenciát rendez.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 12. 05., 10:10
Nálunk nem csupán a szavak szintjén érvényes az, hogy egy hajóban evezünk, hanem tényleg közösen, csapatként jutunk át egyik partról a másikra – mondta az Üzletemnek Csuhay Attila, az ingatlanprojektek menedzselésével foglalkozó GPM Kft. ügyvezető igazgatója.
2023-12-08 10:10:00
A hazai kkv-szektor a 2020-ban kezdődő válságot követően 2022-ben is küzdött külső finanszírozási forrásokért. Gazdaságserkentés céljával a Magyar Állam támogatott finanszírozási formákkal bővítette a hazai idegen források kínálatát, míg egyes piaci szereplők kreatív, a hazai gyakorlatban szokatlan tőkeemelési stratégiákkal álltak elő. Az utóbbiak közül mutat be néhányat az RSM Hungary.
2023-12-07 16:10:00
Az uniós tagállamok állandó képviselői megállapodtak egy olyan új jogszabályra vonatkozó tanácsi megbízásról, amely uniós szinten megkönnyíti az egészségügyi adatok cseréjét és az azokhoz való hozzáférést.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS