2023. február 2. – Információk, hírek vállalkozóknak

2023. 02. 02., 08:18

Az Üzletem.hu összefoglalója.

Hatalmas érdeklődés mellett indult el a 700 milliárdos hitelprogram

A kereskedelmi bankok kivétel nélkül részt akarnak venni a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramban. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium alig egy hete bejelentett programja még el sem indult, de már sorban állnak a cégek az olcsó hitelért.

13 agrárszervezet szerint az élelmiszerárstop mára betöltötte szerepét

Az ársapkák kivezetése a termelők, az élelmiszer-feldolgozók és a kereskedők közös érdeke – fogalmaz közleményében 13 agrár- és élelmiszeripari szervezet.

464 milliárd forintot hagytak a vendégek a szálláshelyeken 2022-ben

2022 decemberében a kereskedelmi szálláshelyeken 725 ezer vendég 1,7 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 28, a vendégéjszakáké 22 százalékkal emelkedett 2021 decemberéhez viszonyítva – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

Nem a létszámbővítés éve lesz 2023 a nagyvállalatoknál

10-ből 9 cég a jelenlegi dolgozói létszámmal tervez idén és rekord alacsony, mindössze 5 százalék a munkaerőfelvételben gondolkodó cégek aránya, miközben létszámleépítést ennél több vállalat tervez – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index 2022 utolsó negyedéves méréséből. A teljes vállalati szektorban így 0,4 százalékos létszámcsökkenés várható idén.

650 dolgozót érint Nyíregyházán az Electrolux döntése

Az Electrolux a megváltozott üzleti környezetre és alacsony keresletre hivatkozva 2024. januártól nem folytatja tovább a szabadonálló hűtőszekrények gyártását a 650 dolgozót foglalkoztató nyíregyházi gyárában.

Munkajogi változások 2023-ban: mentesítés, szabadság

A Munka Törvénykönyvének módosítása jelentős változásokat vezetett be a munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés és az igénybe vehető szabadság körében is. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

Milyen lesz a jövő munkahelye? A változás már 2023-ban elindulhat

A koronavírus-járvány óta drámaian átalakult a technológiához való viszonyunk, a tradicionális HR jelentősége egyre csökken. A cégek keresik a folyamatok egyszerűsítésének és hatékonyságuk növelésének lehetőségét.

Kedvezőbb panaszkezelési szabályok a vállalkozások számára

Jó hír a vállalkozások számára, hogy tavaly év végétől módosultak a fogyasztóvédelmi törvény rendelkezései. Az új szabályok egyrészt egyértelműbbé, másrészt kedvezőbbé is teszik a vállalkozások kötelezettségeit a fogyasztói panaszkezelés terén. A főbb változásokat Pintér Anna, a CERHA HEMPEL szakértője foglalta össze.

A hazai keresetek az EU sereghajtói között vannak

A KSH adatai szerint a havi nettó (nem teljeskörűen számba vett) átlagkereset a 2010-es 132,6 ezer forintról közel 292 ezer forintra nőtt 2021-re, majd 339,5 ezer forintra 2022-ben. Ez nominálisan 2021-ig 2,2-szeres, 2022-ig pedig 2,6-szeres növekedés.

A budapesti büfés, aki senkit sem hagy éhezni

Nem tudja elviselni, ha kukából eszik valaki.

Lassan közelít a benzin ára a 600 forinthoz

A benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is csökken február 3-án.

Tovább csökkent az infláció az eurózónában

A decemberi 9,2 százalékról 8,5 százalékra mérséklődött az éves infláció az eurózónában 2023. januárban – tájékoztatott az Eurostat.

6,1 százalékos volt a munkanélküliségi ráta az Európai Unióban 2022 decemberében

2022 decemberében a novemberivel megegyező, 6,1 százalékos szinten maradt a munkanélküliség az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.

A Lockheed Martin a robotikai lemezgyártó legújabb befektetője

Az amerikai Machina Labs elsősorban honvédelmi eszközök gyártásában jeleskedik: modern megoldásai szabadon méretezhető fémlemeztermékek előállítását gyorsítják fel.

Lakásbiztosítások: élénkítené a versenyt a Gazdaságfejlesztési Minisztérium

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium vezetésével megkezdődött egy olyan szabálymódosítási csomag kidolgozása, amely élénkíti a versenyt a lakásbiztosítások piacán.

Tíz éve nem volt ilyen gyenge január az ingatlanpiacon

A Duna House becslése alapján stagnáló november és december után 2023 januárjában újabb mélypontjára süllyedt az ingatlanpiac.

Mi érdekli a reptéri kutyát?

Niki, a frissen kiképzett szolgálati kutya és egy csomagvizsgáló röntgen is segíti a NAV munkáját a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren.

Súlyos kenőpénzek a műszaki vizsgán, nyolc kormánytisztviselő őrizetben

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-21 21:51:00
Budapest után Siófok, Hajdúszoboszló, Hévíz, Balatonfüred, Bük, Zalakaros, Gyula, Sárvár, Szeged, Eger voltak a legnépszerűbb fürdővárosok az NTAK első féléves adata alapján – írja a turizmus.com.
2023-09-21 20:21:00
A debreceni lakáspiacon is jellemző a túlkínálat és a csökkenő forgalom, ezért a ténylegesen fizetni tudó vevők határozzák meg a piacot, azok az eladók tudják sikeresen értékesíteni a lakásukat, akik hajlandók az alkura, amely jelenleg elérheti akár a 10–15 százalékot is – mondta el Dupka Melinda, a Melinda Ingatlan tulajdonosa az ingatlan.com-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS