Az Üzletem.hu összefoglalója.
A boltok túlnyomó többsége betartja az élelmiszerárstopot
A boltok túlnyomó többsége érvényesíti az élelmiszerárstopot, a múlt héten mindössze 17 üzletben találtak kifogásolni valót a szakemberek – tájékoztatott az ITM államtitkára.
Szinte a teljes Dunántúl a vesztesek között a vásárlóerő növekedésében
Országos szinten az egy főre jutó vásárlóerő (teljes jövedelem) átlagosan 2 millió forint volt 2020-ban, nominálisan 7 százalékkal nőtt egy év alatt – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.
Tóth Zoltán: A TRM Pro Kft. mindvégig megőrizte stabilitását
A belső képzéseket, oktatásokat és a szervezetfejlesztést olyan területeknek látom, ahol minden egyes elköltött forint többszörösen megtérül – mondta az Üzletemnek Tóth Zoltán, a TRM Pro Kft. tulajdonos-ügyvezetője.
Fontos az etikus működés, de nehéz
Tízből kilenc hazai vállalkozásnak fontos az etikus működés, de a többségüknek (54 százalék) a koronavírus-járvány jelentősen megnehezíti, hogy ezt be is tartsák – derül ki az EY 54 országban 4762 megkérdezett bevonásával készült nemzetközi kutatása.
Túl drágák az elektromos autók? Így látják a magyarok
Látványos karriert futnak a tisztán elektromos autók nemzetközi szinten, egyre nagyobb részesedést szereznek maguknak a piacon, de a darabszámokat tekintve még lemaradásban vannak
ITM: Magyarország a régió bajnoka a közlekedés zöldítésében
Magyarország az uniós átlag felett, a régióban a legjobban teljesít a közlekedésben használt megújuló energiaforrások részarányában.
Lakásárak: a királyok városa lett a legdrágább megyeszékhely 2021-ben
A megyei toplista dobogósai: Székesfehérvár, Debrecen és Győr.
Mikor érdemes végrendeleti végrehajtó kijelöléséről gondoskodni?
A végintézkedésben az örökhagyó sokféle módon rendelkezhet halála esetére a vagyonának sorsásról, sőt az örököst akár kötelezettséggel is terhelheti. Az örökhagyó érthető módon személyesen már nem tud meggyőződni arról, hogy a végakarata teljesül-e. Többek között ilyen esetekre készülve kerülhet sor végrendeleti végrehajtó kijelölésére.
Megvannak Magyarország legjobb ételízesítői
Az ételízesítők is sorra kerültek a Szupermenta termékteszt programban, mely során 35 terméket vizsgáltak a Nébih szakemberei. 27 ételízesítőnél fordultak elő jelölési hibák, továbbá a hatóság – már a tesztfolyamat legelején, tavaly júliusban – öt, zellert is tartalmazó ételízesítőt kivont a forgalomból, mert a csomagoláson nem jelölték az allergén jelenlétét.
Az egész EU-ban gondok vannak a fogyasztói értékelésekkel
A kereskedők által alkalmazott értékelési rendszerek nagy része nem tükrözi hitelesen a fogyasztói véleményeket az online térben – állapította meg az európai versenyhatóságok közös vizsgálata, amelyben a Gazdasági Versenyhivatal is részt vett.
Hitelprogrammal „fejlesztette” vállalkozását a dél-dunántúli bűnszövetkezet
A nyugat-dunántúli bűnszövetség milliárdos hitelösszeget csalt el valótlan tartalmú vállalkozásfejlesztési pályázatokkal. A NAV tizenkét személyt állított elő, közülük kettő letartóztatását a bíróság már el is rendelte.
Hamarosan elkészül a nyomvonaljavaslat a V0 Kecskemét és Székesfehérvár közötti szakaszára
Februárban elkészül az a javaslat, amely alapján dönteni lehet a V0 vasútvonal Kecskemét és Székesfehérvár közötti nyomvonaláról – jelentette be Palkovics László.
A furmint becsületbeli ügynek számít
Február utolsó hétvégéjén, a Furmint Február jegyében Köveskál Gasztrofalu vendéglátóhelyei és pincészetei hagyományteremtő szándékkal negyedszer rendezik meg a Furmint Napok - Köveskál eseményt.
Átalakul az IT-ökoszisztémáról alkotott kép
Az innovatív, de még fejlődő fázisban lévő fizikai technológiai eszközök leállása vagy meghibásodása üzleti és emberi szempontból is veszélyes lehet, ezért a legmagasabb szintű rendelkezésre állást és rugalmasságot követelik meg.
210 milliárd dollárt fektettek a fintech piacba tavaly
Rekordszámú ügylet repítette tavaly a valaha mért második legmagasabb éves értékre a globális fintech befektetések összegét. A részterületek közül még mindig a fizetési szolgáltatások piaca volt a legvonzóbb. Drámai növekedést mutattak ugyanakkor a kriptovaluták és a blokkláncok világába irányuló befektetések is – állapította meg a KPMG Pulse of Fintech H2’21 kutatása.
Sokszor megénekeltem már, hogy miatta lettem Somló elkötelezett trubadúrja.
Az épülő blokkok menetrend-követési képességéről beszélt a Portfolio Energy Investment Forum 2024. konferencián Jákli Gergely, a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója.